Péntek
A képződő gomoly- és a kevés fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre számíthatunk. A keleti országrészben helyenként zápor előfordulhat, a déli órákig egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Élénk lesz az északnyugati szél.
A csúcshőmérséklet 22, 23 fok körül alakul.
Szombat
Északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, mely napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan - elsősorban északnyugaton, északon - fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
Hajnalra általában 10 és 15 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos északkeleti, keleti tájakon több fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 22 és 27 fok között alakul.
_fitmax_750x750_0.jpg)
Északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet – Fotó: Unsplash
Vasárnap
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik, de emellett délnyugaton, délen erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és főleg ott több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Az ország északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatias szél, míg délnyugaton többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében fordulhatnak elő erős, viharos széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 30 fok között alakulhat, északkeleten várható a hűvösebb, délen a melegebb idő.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay