Szenzorok, automatizált rendszerek, mesterséges intelligencia és genetikai profilok határozzák meg, mikor, mit és mennyit kap egy állat, mikor van baj, és mikor lehet még időben beavatkozni. A precíziós állattartás nem jövőkép, hanem mindennapi gyakorlat – ugyanakkor komoly szakmai felkészültséget igényel. Erről és a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán újra induló szakirányú továbbképzésről beszélt Dr. Húth Balázs tanszékvezető egyetemi docens, szakfelelős.
– Ha a képzés felől indítunk, akkor az első fontos hír, hogy sikeresen záróvizsgázott a második szakmérnök évfolyam is – mondja Dr. Húth Balázs, aki nem mellesleg idén először bekapcsolódott a PREGA szervezésébe is, az állattartás és -tenyésztés szekció egyik vezetője. – A jelentkezők száma alapján pedig egyértelműen látszik, hogy a következő képzést is el tudjuk indítani, sőt az érdeklődés a várakozásainkat is felülmúlja.
A precíziós állattenyésztési és takarmányozási szakirányú továbbképzés jelentkezési határideje január 31., az indulást február közepére tervezik. A képzés levelező munkarendben, két féléven át zajlik, és már végzett szakemberek számára hirdetik meg.
– Ez alapvetően egy felnőttképzési forma, amelyet agrár felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek kínálunk – folytatja. – Mezőgazdasági mérnököknek, állattenyésztő mérnököknek, osztatlan képzésben végzett agrármérnököknek, de egyre nagyobb számban jelentkeznek állatorvosok is. Ez számunkra fontos visszajelzés, mert jól mutatja, hogy a precíziós szemlélet már nem csak technológiai, hanem komplex szakmai kérdés.

Dr. Húth Balázs tanszékvezető egyetemi docens, szakfelelős – Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem
A képzés tematikája szorosan követi azt, ahol ma a precíziós állattartás valóban tart. Nem elméleti víziókról, hanem működő rendszerekről, kritikus pontokról és valós döntési helyzetekről van szó.
– A precíziós állattartás lényege az adatalapú döntéshozatal és a folyamatos kontroll – hangsúlyozza a tanszékvezető. – Ennek megfelelően a tantárgyaink is erre épülnek. Külön kurzus foglalkozik az adatbázis-menedzsmenttel, a műszaki és technológiai összefüggésekkel, az ökonómiai és ökológiai vonatkozásokkal, valamint a precíziós takarmányozással.
A hangsúly egyre inkább az egyedre szabott megoldások irányába tolódik.
A modern genotípusok teljesítménye csak akkor tartható fenn, ha a táplálóanyagellátás és a tartástechnológia pontosan illeszkedik az állat biológiai igényeihez.
– A csoportszintű takarmányozást egyre több helyen váltja fel az egyedi szintű adagolás – mondja. – A hallgatók nemcsak azt tanulják meg, hogy mit adunk az állatoknak, hanem azt is, miért, illetve milyen technológiákkal, hogyan működnek ezek a rendszerek, hol vannak az üzemeltetés kritikus pontjai, és mire kell kiemelten odafigyelni ahhoz, hogy valóban megbízhatóan működjenek.
A képzés fókuszában elsősorban a tejelő szarvasmarha-, a sertés- és a baromfiágazat áll, hiszen ezekben a legelterjedtebbek a precíziós technológiák. Ugyanakkor a rugalmasság is fontos szempont.
– Volt olyan évfolyamunk, ahol egy vezető nyúltenyésztő cég munkatársa is részt vett a képzésen – jegyzi meg. – Figyelünk arra, hogy a hallgatók érdeklődési területéhez is igazodjunk, de a tejelő szarvasmarha és a sertés eddig minden évben domináns volt.
A precíziós technológiák szerepe a közbeszédben különösen akkor kerül előtérbe, amikor állategészségügyi kérdésekről esik szó.
– Nagy virulenciájú, hatósági intézkedéseket igénylő betegségek esetén, mint a száj- és körömfájás vagy az Aujeszky-betegség, a precíziós technológia mozgástere korlátozott – fogalmaz. – Láttuk, hogy ezek a fertőző betegségek az ország legkorszerűbb telepeit sem kímélték.

A precíziós állattartás nemcsak egészségügyi, hanem erőforrás-gazdálkodási kérdés is – Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem
De akkor hol van a hozzáadott érték?
– Azoknál a betegségeknél és problémáknál, amelyek a kihegyezett termelésből, a környezeti stresszből vagy az immunrendszer csökkent működéséből fakadnak – válaszol. – A folyamatos monitorozás, a korai riasztások lehetővé teszik, hogy időben beavatkozzunk. Azonnal látjuk, ha felborul az egyensúly, és ez óriási előnyt jelent.
A precíziós állattartás nemcsak egészségügyi, hanem erőforrás-gazdálkodási kérdés is.
– Optimalizálni tudjuk az energia-, a takarmány- és a vízfelhasználást, ami közvetlenül hozzájárul a fenntartható állati termék-előállításhoz – hangsúlyozza. – Ráadásul ezek a rendszerek ma már önszabályozók. A mesterséges intelligencia és a beépített biomodellek segítségével folyamatosan finomhangolhatók, akár állomány-, akár korcsoportszinten.
Sokan ugyanakkor még mindig a költségekre hivatkozva ódzkodnak a precíziós rendszerek bevezetésétől.
– Egy beruházás akkor térül meg, ha használjuk – fogalmaz egyértelműen. – Ha beépítünk egy fejőrobotba egy tejprogeszteron-mérésen alapuló szaporodásbiológiai rendszert, de nem szervezzük hozzá a szaporodásmenedzsmentet, akkor kidobtuk a pénzt. A technológia önmagában nem csodaszer.
A precíziós állattartás nemcsak technológiát, hanem új típusú humánerőforrást is igényel.

A Smartfarm épülete – Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem
– Másfajta szakemberre van szükség, aki érti az adatokat, képes elemezni, és döntéseket hozni – mondja. – És azt sem szabad elhallgatni, hogy ezek a rendszerek folyamatos kontrollt jelentenek. Nemcsak az állatokra, hanem a munkavállalókra, a középvezetőkre, sőt a felsővezetésre is.
– Ez nem mindig népszerű – vetjük közbe.
– Nem – ismeri el. – De a precíziós állattartás erről szól: átláthatóságról, kontrollról és megalapozott döntésekről. Aki ebbe az irányba lép, annak ezt vállalnia kell.
A mosonmagyaróvári képzés célja éppen az, hogy olyan szakembereket képezzen, akik nemcsak használják, hanem értik is a precíziós rendszereket – és képesek felelősen működtetni az állattenyésztés egyre komplexebb technológiai környezetét.
Indexkép: SZE/Adorján András
Ne hagyd ki Magyarország precíziós gazdálkodási fórumát, a PREGA Precíziós Gazdálkodási Konferencia és Kiállítást!
Időpont: 2026. február 10-11.
Vedd meg a jegyedet IDE kattintva!
A PREGA 2026 partnerei:

– Fotó: Agroinform.hu