Csipkebogyó-birodalom Leányváron: "Nem a támogatásért termelünk"

A Herbafarm Kft. az ország első, kifejezetten vadrózsatermesztéssel és bogyófeldolgozással foglalkozó vállalkozása. Ügyvezetőjét az idei OTP Agrár Gálán a kertészeti kategóriában Agráriumért OTP Díjjal tüntették ki. Az Agroinform a kezdetekről és a célokról kérdezte Rybaltovszki Pétert.

Kikkel versenyzünk?

Egy növény termesztésébe nyilvánvalóan akkor érdemes belevágni, ha jónak ítéljük a termék piaci lehetőségeit, és vannak ötleteink az értékesítési csatornákra. A leányvári termelő eleinte egészen mással foglalkozott: jogászként kezdte a pályafutását. Élete egy pontján azonban úgy érezte, hogy a munkájából hiányzik az anyag fizikai teremtése, ezért a mezőgazdasághoz fordult. Szülei révén – akik akkor faiskolát üzemeltettek – már volt kötődése az ágazathoz, de a szükséges földterület úgy is nehezen jött össze, hogy hamarosan már ökogazdaként pályázott rá.

Több mint egy tucatnyi évvel a háta mögött Rybaltovszki Péter ma 180 hektárt művel a Dorogi-medencében. Illóolajcélú oregánóval kezdte a gazdálkodást, csak később váltott a csipkebogyóra.

Az első, amire rájöttem, hogy nyers alapanyagok értékesítésével kiszolgáltatott az ember.

Ezért egy olyan növényt kerestem, amelyik ekkora területen előállítva és helyben feldolgozva már számottevő piaci szereplővé emelhet. Csipkebogyóból hiány volt Európában, hiszen a gyűjtése erősen visszaszorult: szinte már csak Délkelet-Európában, például Albániában találunk rá példát, illetve a bolgár felhozatal egy része is még ilyen. Az európai teagyárak Chiléből és Dél-Afrikából igyekeznek pótolni a hiányt. Világos volt, hogy ők szabják az árakat. A feladat az volt, hogy ebben az ártartományban termeljünk jobb minőséget” – fogalmaz a leányvári gazdálkodó, aki végül 2017-ben vágott bele a telepítésbe.

A gyűjtés már a múlté, a csipkebogyó is termesztett kultúra lett – Fotó: Shutterstock

Milyen piacra?

Csipkebogyó-áltermése több rózsafajnak is van, de más-más a beltartalmuk, ami különböző felhasználási célokra teszi ideálissá őket. Mint megtudjuk, Chilében elsősorban a rozsdás rózsa (Rosa rubiginosa) gyűjtésével, termesztésével foglalkoznak, mivel annak magolajtartalma kifejezetten magas. Elsősorban különféle krémekben használják, és különösen Új-Zélandon, Ausztráliában keresett. Bulgáriában a rózsaolaj előállítására helyezik a hangsúlyt a Rosa damascena és Rosa alba fajokból, ami értékes parfümipari alapanyag. A vadrózsa/gyepürózsa (Rosa canina) viszont magas C-vitamin-tartalmáról és egyéb biokomponenseiről ismert, és kiváló teaalapanyag.

Milyen fajtát?

Dorogon tehát először is azt kellett eldönteni, hogy milyen célra, milyen feldolgozottsági formában és – nem mellesleg – hogyan fogják előállítani a szükséges bogyómennyiséget.

A 2025. évi Nemzeti Fajtajegyzék nem tartalmaz hazai nemesítésű vadrózsát, de éppen tavaly mutattak be egy ígéretes fajtát, a Fertődi parázst. Jellemzői a magas húsarány, a lisztharmat-tolerancia, a magas béta-karotin-tartalom és a szinte tüskementes hajtások. A bolgár köztermesztés híres fajtája a Plovdiv–1, amely a vadon termőhöz képest háromszor-négyszer nagyobb bogyókat terem. A velő aránya eléri a 70%-ot, ezzel együtt a magolaj gyártásában is jeleskednek a bolgárok.

Lengyelországban a Konstancin a legelismertebb gyepürózsa. Magas C-vitamin-tartalommal és nagy terméshozammal rendelkezik. Kifejezetten nagyüzemi körülményekre tervezték, és főként a teagyártást szolgálja. Németországban a drezda–pillnitzi kutatóállomáson végezték a legjelentősebb munkát: a Pillnitzer Rose rövidítéseként született meg a PiRo 3 fajta, amely szinte teljesen tüskementes, és a húsa gazdag C-vitaminban (kb. 1200 mg/100 g), ezért a gyógyszeriparban is keresett.

A dán kutatás egészen más irányba ment el: reumatikus ízületi gyulladásokra keresett megoldást a vadrózsákban. A Hyben Vital cég erre a célra a Lito fajtát szelektálta. Különlegessége a magas galaktolipid-tartalom, ami gyulladáscsökkentő hatású. Hollandia pedig a rózsaalanyok és magoncok legnagyobb előállítója. Rybaltovszki Péter szerint olyan mennyiségben és olyan áron állít elő szaporítóanyagot, amivel a magyarországi szaporítóanyag-termelés sajnos nem képes versenyezni.

A leányvári termelő végül az alanyok ára és a bogyók magas C-vitamin-tartalma alapján választott beszállítót.

Rybaltovszki Péter – Fotó: HIIP

Nem a támogatásért termelnek

Rybaltovszki Péter célja kezdettől fogva az volt, hogy értéket teremtsen. Nem támogatást, hanem profitot akart maximalizálni az ültetvénnyel. A hivatalos adatok szerint ma Magyarországon 5600 hektárnyi csipkebogyó-ültetvény van. Ha minden egyes hektárról lekerülne két tonna termés, azzal megközelítenénk a lengyel volument – ám erről szó sincs. A leányvári gazdálkodó szerint jó, ha 800 hektáron folyik érdemi munka.

Itt fűzzük hozzá, hogy hazánk csak az extenzív, 1500 tő/ha-os csipkeültetvények fenntartásához járul hozzá 15 éven át termeléshez kötött támogatással. A legutóbbi ültetvénytelepítési pályázatban viszont már az intenzív, minimum 3000 töves ültetvények telepítését ösztönözték, továbbá a bogyók feldolgozásához lehetett még pályázati pénzt igényelni. Ezen felül ÖKO-, AKG-alapon juthat még a termelő kiegészítő forrásokhoz.

A Dorogi-medencében található, 180 hektáros csipkefarm nemcsak a méretét tekintve, hanem a termelés intenzitását és stabilitását tekintve is kuriózumnak számít az országban.

„Az volt a célom, hogy a partnerek számára kiszámítható beszállító legyek, aki képes állandó, homogén minőséget biztosítani például a teagyártás számára” – indokolja erőfeszítéseit Rybaltovszki.

Technológiai kihívások, gépesítés

A csipkebogyó-termesztésben még mindig kevés a fajta, a kiforrott technológia és a gépi megoldás. A leányvári Herbafarmon első pillanattól kezdve fontos volt, hogy öntözés nélkül, de minél nagyobb fokú gépesítéssel legyen megoldható a termelés. A négy méter széles sortávra telepített ültetvényt ma három ember és egy külsős növényorvos szolgálja ki; a technológia legnagyobb kihívása a betakarítás.

Ez nem ribizli: sem habitusra, sem a bogyó érése szempontjából nem könnyű gépesíteni a betakarítást.

Azok között a célok között kell egyensúlyozni, hogy a gyümölcs leváljon a szárról, de a bokrot ne törjük meg nagyon, és a gépet se tegyük tönkre. Van egy francia olajbogyó-betakarítógép, ami jó lenne a célra, de az 150 millióba kerül. Ez a kultúra ezt a költséget nem viseli el. Mi egy átalakított, megerősített bogyóbetakarítóval szedjük le a termést. Az egyik horvát partnerünk pedig hozott egy szárítót, amit szintén tökéletesítenünk kellett. Tulajdonképpen a termés kezelésének minden mozzanatához szükség volt találékonyságra, és a történet nem volt kudarcmentes” – sorolja tapasztalatait a gazdálkodó.

A gyűjtés már a múlté, a csipkebogyó is termesztett kultúra lett – Fotó: Shutterstock

Rögös az út, de érdemes végigjárni

Az ültetvény csak 3–4 év múlva fordul termőre, de aztán megfelelő agrotechnikával akár 20 éven át is termelésben tartható. A Herbafarmon a fő termék a teakészítésre szánt, szárított csipkevelő, amit darabosabb vagy filterezésre alkalmas formában is szállítani tudnak, de ha a vevők a porított formát igénylik, ez a kérés is teljesíthető. „100 országban isszák azt a teát, amelyhez beszállítunk” – mondja büszkén Rybaltovszki Péter. A gyártás melléktermékeként keletkező magokból pedig értékes olajat préselnek. Az értékesítésnél igyekeznek kihagyni a közvetítőket, de ehhez olykor hosszan kell kilincselni a termékmintával.

Előbb meg kell győznöd a vásárlót arról, hogy minden évben van árud, és minden évben megfelelő a minősége. A mennyiséget is igyekszünk növelni új telepítésekkel.”

A gazdaságvezető úgy látja, még mindig nem térült meg minden beruházása és ráfordítása, de jó úton jár efelé, és ezt mások is látják. Nemcsak az OTP kitüntető díja jelzi ezt, hanem az is, hogy a példájuk ragadós. „Gondolkozunk integrációs program elindításában, piacot azonban felelősséggel nem ígérhetek” – jegyzi meg a szakember, aki szerint a hazai csipketermesztésnek még át kell esnie néhány gyermekbetegségen.

„Az elkövetkező öt–tíz év nagyon nehéz lesz. A jelenlegi technológia fokozatosan át fog alakulni intenzívvé, megjelennek majd hasznosítási célokra specializált ültetvények és a profi termesztéstechnológia. Az út, amin elindultunk, másokat is megmozgatott, de nem mindenki számára hoz majd sikert.

A kezdetben vonzó árak a kínálat növekedésével és felhígulásával várhatóan csökkenni fognak.

A nagyobb, hatékonyabb vállalkozások azonban talpon fognak maradni. Remélem, hogy a példánk inspiráló lesz más gyógynövénykultúrák termesztésbe vonása kapcsán is, és Magyarország újra tényezővé válhat az európai gyógynövénypiacon.”