Az Európai Unió tagállamaiban összesen mintegy 160 millió hektár termőföld áll rendelkezésre, amely jelentős mezőgazdasági termelési kapacitást biztosít a kontinens számára. Az egyes országok földpiaci szabályozása azonban jelentősen eltér egymástól, ami a tulajdonosi szerkezetben is jól látható különbségeket eredményez. Erről írt dr. Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára a Világgazdaságban.
Magyarországon a 2013-ban elfogadott földforgalmi törvény célja az volt, hogy a termőföld elsősorban a helyi gazdálkodók kezében maradjon. A szabályozás szigorú feltételekhez köti a földtulajdon megszerzését, és több olyan elemet tartalmaz, amely korlátozza a spekulatív földvásárlás lehetőségét.
A magyar szabályozás főbb elemei
A hazai földforgalmi szabályozás egyik fontos eleme, hogy gazdasági társaságok nem szerezhetnek termőföld-tulajdont. Emellett az adásvételi szerződésekre speciális biztonsági okmányt – úgynevezett „zöld papírt” – kell használni, amely a korábban gyakori zsebszerződések visszaszorítását szolgálja.
A földügyletek többségéhez hatósági jóváhagyás is szükséges, továbbá elővásárlási jog illeti meg a helyben gazdálkodókat. A döntéshozatalban a helyi földbizottságok véleménye is szerepet kap, ami a gazdálkodói szempontok érvényesítését segíti.
A szabályozás kialakítása részben azzal függ össze, hogy Magyarország uniós csatlakozásakor tízéves átmeneti időszak állt rendelkezésre a földpiac liberalizálása előtt. A moratórium lejártát követően olyan rendszert kellett kialakítani, amely megfelel az uniós szabályoknak, ugyanakkor figyelembe veszi a hazai agrárstruktúra sajátosságait.
illusztráció – Fotó: Shutterstock
Jelentős termőterület Romániában
Románia mintegy 15 millió hektár mezőgazdasági területtel rendelkezik, ami jelentős agrárpotenciált jelent a térségben. A földnyilvántartás azonban nem teljes körű: egyes becslések szerint a termőterületek jelentős részéről nincs teljes adat a kataszteri rendszerben.
A birtokpolitika területén Románia más megközelítést alkalmazott, mint Magyarország. A szabályozás lehetővé teszi, hogy gazdasági társaságok is földtulajdont szerezzenek.
Egy európai bizottsági tanulmány szerint a nyilvántartott termőföldek jelentős része – mintegy 40 százaléka – külföldi érdekeltségekhez köthető.
A román földpiacon különböző nemzetközi befektetők is megjelentek, köztük olasz, osztrák és közel-keleti vállalkozások. Egyes cégek több tízezer hektáros területeket művelnek, míg pénzügyi intézmények és befektetési társaságok is vásároltak földeket befektetési céllal.
Szlovákia példája
Szlovákia mezőgazdasági területe jóval kisebb, mint Romániáé vagy Magyarországé, ugyanakkor egyes ágazatokban – például a hús- és tejtermelésben – jelentős kibocsátással rendelkezik. Az ország földpiacát szintén megnyitották a gazdasági társaságok előtt.
A szabályozás ugyan bizonyos feltételekhez köti a földszerzést – például a cégeknek meghatározott ideje bejegyzett székhellyel kell rendelkezniük –, a tulajdonosi struktúra azonban gyakran bonyolult vállalati hálózatokon keresztül alakul ki. Emiatt nem mindig könnyű pontosan meghatározni a végső tulajdonosokat.
Az ágazati beszámolók szerint a külföldi érdekeltségű vállalkozások több tízezer hektár termőfölddel rendelkezhetnek az országban. A befektetések hátterében gyakran nemzetközi agrárvállalatok vagy pénzügyi intézmények állnak, amelyek különböző holding- vagy leányvállalati struktúrákon keresztül működnek.
Eltérő megoldások a régióban
A kelet-közép-európai országok földpiaci szabályozása tehát jelentősen különbözik egymástól. Míg egyes államok szigorúbb korlátozásokat alkalmaznak a földtulajdon megszerzésére, addig más országok nyitottabb rendszert működtetnek.
A szakmai vitákban gyakran felmerül, hogy a földpiaci szabályok milyen hatással vannak a gazdálkodók versenyképességére, a birtokszerkezet alakulására és a vidéki térségek fejlődésére. A tapasztalatok alapján a különböző országok eltérő eszközökkel igyekeznek egyensúlyt teremteni a befektetések ösztönzése és a termőföld védelme között.
Forrás: Világgazdaság
Indexkép: Shutterstock
