Hétfő estétől átmenetileg nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, ezt követően azonban délnyugat felől ismét egyre több helyen megvastagszik a felhőtakaró. Helyenként hószállingózás is előfordulhat, majd a hajnali óráktól a délnyugati megyékben ónos eső kialakulására is számítani kell. A Dunántúl északi felén a délkeleti szél élénk, néhol erős lökésekkel kísért lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, ugyanakkor az átmenetileg kevésbé felhős területeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Kedd reggeltől a keleti országrészben egyes körzetekben rövid időre a nap is kisüthet, de napközben ott is fokozatosan beborul az ég. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: északon, északkeleten havazás várható, míg főként a Dél-Dunántúlon és a középső megyékben ónos eső, fagyott eső valószínű. Dél felől egyre nagyobb területen esőre vált a csapadék. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső formájában hullik. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen élénk lesz, az Észak-Dunántúlon erős széllökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Forrás: Met.hu
Indexkép: Pixabay