"Növényvédelmi szempontból jól indult az év, nem robbantak be a kórokozó gombák, nem szaporodtak fel pl. a levéltetvek sem. Ezt a csapadék hiánya magyarázta. Sajnos ugyanakkor szomjaztak a növényeink. Az előző levelemben a platán apignomóniás betegségéről és a vadgesztenye guignardiás levélbarnulásáról írtam. Mindkét gomba a nedves körülményeket kedveli, így ezek sem okoztak nagy gondot az elmúlt hónapban" – írja dr. Zsigó György.
"Az idén tehát szerencséjük volt azoknak a kollégáknak, akik kihagyták a platánok korai, az apignomónia esetleges fertőzését megcélzó permetezést. A budapesti tapasztalatom alapján, most kifejezetten jól néznek ki a platánok. Ugyan néhol már feltűnnek a torz lisztharmatos levelek és a csipkéspoloska szívásnyomai, de a korábbi években, ilyenkor már ennél szomorúbb képet mutattak a közterületi fák. Azonban ami késik nem múlik, a csipkéspoloskák és a lisztharmat ellen érdemes lepermetezni a platánokat. A száraz talajból nem tudják felvenni a mikroelemeket. Részben ezeket is pótolhatjuk a levélen keresztül, a lombtrágyákkal.
Ahol megtörtént a vadgesztenyék permetezése az aknázómoly első nemzedéke ellen, ott aknamentesek és – a gombaölő szereknek köszönhetően – lisztharmattól mentesek a levelek.
Ahol nem permeteztek vagy nem injektálták be a fákat, ott akár 100%-os pusztítást is okozhattak az aknázók. A június 10-i felvételen az első nemzedék kártételét láthatják, egy elhanyagolt fasor fáján. (Sajnálom a tojásokból kikelő „gyerekeiket”! Hol találnak zöld levélfelületet az életük elkezdéséhez?) Az országos csapdahálózatunk fogási számai azt mutatják, hogy valószínűleg már a második nemzedék rajzása indult meg június elején, tehát készülni lehet a moly második nemzedéke elleni kezelésre. Természetesen ebben az esetben is gombaölő szerrel és lombtrágyával kombinálják a permetlevet.
_fitmax_750x750_0.jpg)
Vadgesztenye – Fotó: Zsigó György/NMNK
"A lisztharmatfajok biológiája hasonló, az idén is szinte teljesen egyszerre jelentek meg, pl. a borbolyán, a rózsán, a tölgyön, a juharon vagy pl. a kertekben a cukkinin. A platánon, a vadgesztenyén, a díszkörtén és a tölgyön is számíthatunk a „saját lisztharmatfajuk” nyári fertőzésére. A fotó június 2-án készült egy csenevész „vérjuharon”. Egy temetőkert párás sarkában álló, magára hagyott fán ilyen szintű fertőzés is kialakulhatott az idei tavaszon. (Már szinte díszítőértéke van a fehéren foltos leveleknek. Japánkert?)"
_fitmax_750x750_0.jpg)
A fotó június 2-án készült egy csenevész „vérjuharon” – Fotó: Zsigó György/NMNK
"Úgy tűnik, hogy az aszályos időjárás nem zavarta a fagyaltripszet a fejlődésében, mert egy pesti parkban már június 9-én súlyos kártételét fotózhattam le. A sövény aljáról leszedett, még zöld levél jól mutatja az egészséges és a károsított levél közti különbséget. Akár teljes lombhullást is előidézhet, méterhosszan kikopaszodhatnak a sövények.
_fitmax_750x750_0.jpg)
Fagyal – Fotó: Zsigó György/NMNK
Nehéz ellenfél. A nyár folyamán több nemzedékével is számolnunk kell. A tapadásfokozóval kiegészített felszívódó és kontakt hatóanyagú rovarölőkkel, többszöri ismétléssel és apró cseppekkel, bőséges lémennyiséggel végezzék el a bokrok permetezését. De ezt már bízzák a növényorvosra. A lárvái a talajba húzódnak és ott fejlődnek tovább. Itt nem éri el őket a permetlé, de a rendszeres kapálással megzavarhatjuk a talajlakó alakjait. Ugyanez a faj a közeli orgonabokrokra is veszélyt jelent, ezért orgonatripsznek is hívják" – olvasható a cikkben.
"A 2008. évi XLVI. törvény szerint a földhasználó köteles az ingatlanán a parlagfű virágbimbójának a kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. Az esetlegesen kirótt drasztikus bírságnál is fontosabb az, hogy hazánkban a lakosság 20 %-a érzékeny a parlagfű pollenjére. Rájuk gondoljanak a közterületeken is az irtásánál!
A NÉBIH „parlagfüves” oldalán tájékozódhatnak a hatósági ügyintézés menetéről belterületen és külterületen. Ugyanitt a parlagfűfertőzés pillanatnyi helyzetéről is olvashatnak." – írja a szakember.
Forrás, indexkép: Zsigó György/NMNK