Most még van idő a felkészülésre! A tavasz beköszöntéig még van néhány hetünk, hogy beszerezzük a szükséges eszközöket és alapanyagokat. Érdemes ezt nem halogatni, hiszen tavasszal már minden perc számít, amit a kertben tölthetünk. A vetésre való előkészületek során különösen fontos, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amelyek a későbbi termés rovására mennek. Ne feledjük: ahogyan vetünk, úgy aratunk!

Miért érdemes saját veteményest nevelni?

Bár kényelmesebbnek és sokszor olcsóbbnak tűnik a zöldségeket boltban beszerezni, a saját kertben termett zöldségek íze, frissessége, valamint a termelés során szerzett tapasztalatok felbecsülhetetlenek. A saját veteményesben nevelt növények pontosan akkor kerülnek felhasználásra, amikor elérik a megfelelő érettséget, így lesznek igazán ízletesek és magas vitamintartalmúak.

A frissen szedett zöldségek akár már percekkel a betakarítás után az asztalra kerülhetnek, így a lehető legfrissebb élelmiszert kínálhatjuk családunknak. Emellett pontosan tudjuk, hogy milyen kezeléseket kaptak a növények, ami biztonságot nyújt. Az önellátás értéke napjainkban újra felértékelődött, hiszen így akkor is tudunk főzni, ha éppen nem jutunk el a boltba.

A kertészkedés ráadásul nemcsak testünket, hanem lelkünket is feltölti. Ha van kertünk, érdemes kialakítani benne veteményest, gyümölcsfákat ültetni, esetleg egy kisebb baromfiudvart is létrehozni. Minél többféle élelmiszert termelünk saját magunknak, annál jobb helyzetben leszünk.

1. Vetési terv nélkül ne kezdj hozzá!

Az első lépés, hogy felmérjük kertünk adottságait, és készítünk egy részletes vetési tervet. Fontos figyelembe venni, hogy a család mely zöldségeket fogyasztja szívesen, ezeknek érdemes nagyobb helyet szánni. Emellett azt is vegyük figyelembe, hogy mely növények érzi jól magukat egymás mellett – a növénytársítások ugyanis jelentősen befolyásolják a termés mennyiségét és minőségét.

A növénytársítás nem csak a biokertészetek titka. Ha jól választjuk meg a növények helyét, csökkenthetjük a kártevők számát, növelhetjük a beporzók jelenlétét, és gazdagíthatjuk a talajt. Rossz társítás esetén viszont a növények versengenek a tápanyagokért, ami gyengébb fejlődéshez vezethet. A naposabb részekre ültessük azokat a növényeket, amelyeknek sok fényre van szükségük, például paradicsomot, padlizsánt vagy paprikát. A másodvetésre alkalmas növényekről se feledkezzünk meg a tervezéskor!

2. A vetőmag kiválasztásának fontossága

A termés minősége nagyrészt a vetőmag minőségén múlik. A vetőmag hordozza az előző generációk jó és kevésbé jó tulajdonságait, ezért fontos, hogy csak megbízható, ellenőrzött forrásból származó magokat használjunk. Az otthon összegyűjtött magok – különösen a hibrid fajták esetében – gyakran nem alkalmasak újravetésre, így érdemes szaküzletben vásárolni.

Ha maradt a tavalyi vetőmagból, ellenőrizzük, megfelelően volt-e tárolva, és még alkalmas-e a csírázásra. Például a bab magja 3-6 évig, a sárgarépáé 3-4 évig, a paprika magja 4-6 évig őrzi meg csírázóképességét, míg a kapor magját csak egy évig érdemes elvetni. A vetőmag tasakján mindig megtaláljuk a szavatossági időt.

A maradék vetőmagoknál érdemes csírázási próbát végezni: tegyünk 100 szem magot nedves szűrőpapírra, fedjük le, és meleg helyen tartsuk. Ha néhány nap múlva a magok legalább 80%-a kicsírázik, akkor alkalmasak vetésre.

A vetőmagokon számos jelölést találunk. Az F1 jelzés például azt mutatja, hogy hibrid magról van szó, melynek újravetése nem javasolt, mert nem örökíti tovább a kedvező tulajdonságokat. A csomagoláson feltüntetett érvényességi idő a mag csírázóképességének megőrzésére utal, későbbi vetésnél a csírázási arány csökkenhet.

Évről évre új vetőmagfajták jelennek meg, de sok kertész ragaszkodik a jól bevált régi típusokhoz is. Fontos, hogy jól válasszunk, mert a rossz döntés csak a következő szezonban javítható. A kis kiszerelésű magokat elsősorban hobbi kertészeknek ajánlják, ezek között találhatók kedvező árú, régi fajták is, amelyeknél már lejárt a nemesítési díj.

A vetőmagokat gyakran csíravédő csomagolásban árulják, hogy megőrizzék csírázóképességüket. A felbontott magokat célszerű visszatenni az eredeti tasakba, hogy megőrizzék minőségüket.

A csomagolásról azt is megtudhatjuk, mikor érdemes vetni az adott növényt, milyen hőmérsékleten, milyen mélyre, és mekkora sortávolsággal. Léteznek gomba- és rovarölő szerrel kezelt, színezett vetőmagok is, amelyek biztonságosabb kelést biztosítanak, mivel elpusztítják a mag felületén és a talajban található kórokozókat. Ezek a szerek azonban nem jutnak be a növénybe. Emellett vásárolhatunk öko vetőmagokat is, amelyek semmilyen vegyszeres kezelésen nem estek át. A drazsírozott magokat színezett réteg borítja, hogy könnyebb legyen velük dolgozni.

3. Az ágyások előkészítése

Az ágyásokat már most érdemes előkészíteni. Ha ősszel felástuk, eltávolítottuk a gyomokat és köveket, most elég egy alapos felszíni lazítás. Száraz talaj esetén egy kis öntözés sokat segíthet. A könnyen kezelhető, rendezett veteményeshez célszerű 120 cm széles ágyásokat kialakítani, közöttük 30 cm széles ösvényekkel, hogy kényelmesen dolgozhassunk és betakaríthassuk a termést.


hó alatt lévő kert

A saját veteményes igazán hasznos. – Fotó: Shutterstock

4. A vetés menete

Minden növénynek más-más az ideális tenyészterülete, sortávolsága, tőtávolsága és vetési mélysége. A dinnyét, uborkát, tököt például "fészekbe" vetjük: egy kis gödröt ásunk, beletrágyázzuk, majd 2-3 magot helyezünk el benne. A legerősebb növényt hagyjuk meg, a többit átültethetjük vagy elajándékozhatjuk.

Az apró magokat (sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek) 1-2 cm mélyre, a nagyobbakat (bab, borsó, lencse, kukorica) 4-6 cm mélyre vessük. Mindig kövessük a vetőmag csomagolásán található ajánlásokat.

A vetés ideális időpontja akkor van, amikor a talaj hőmérséklete eléri a 10-12 Celsius-fokot. Száraz idő esetén öntözzünk, hogy gyorsítsuk a csírázást és a kelést. A legkorábban vethető és szedhető zöldségek közé tartozik a zöldhagyma, zöldborsó, sóska, spenót, fejes saláta és a hónapos retek, amelyek már 5-6 héttel a vetés után fogyaszthatók.

Sikeres veteményezést és bőséges termést kívánunk minden kertésznek!