Kedd

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, ugyanakkor délután északkelet felől már elkezdhet elvékonyodni, helyenként szakadozni a felhőzet. Elszórtan alakulhat ki eső, zápor, nagyobb eséllyel a Dunántúlon és az ország nyugati kétharmadán, de délelőtt keleten sem kizárt kisebb záporeső. A legtovább és a legnagyobb mennyiségű csapadék délnyugaton hullhat. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, estétől pedig néhol északkeleten erős széllökések is előfordulhatnak.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet.

Szerda

Az éjszaka folyamán északkelet, észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. Napközben az ország északkeleti felén, illetve kétharmadán napos, fátyolfelhős idő valószínű, miközben délnyugaton továbbra is lehetnek felhősebb körzetek. A reggeli órákra ott is megszűnik a csapadék, ezt követően már száraz idő ígérkezik. Az északkeleti, keleti szél élénk lesz, többfelé erős széllökések kísérhetik.

A minimum-hőmérséklet 1 és 6, a csúcshőmérséklet 13 és 17 fok között alakulhat.


magnolia

Fotó: Pixabay

Csütörtök

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre is számíthatunk. Csapadék nem valószínű, így alapvetően száraz idő várható az ország nagy részén. Az északkeleti, keleti szél továbbra is élénk marad, és több helyen erős széllökések is előfordulhatnak. A hajnali órákban az északi völgyekben gyenge fagy sem kizárt.

A minimum-hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, a csúcshőmérséklet pedig 12 és 16 fok között várható.


SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay