A talajok a szárazföldi ökoszisztémák legnagyobb szénraktárai, így kulcsszerepet töltenek be a globális szénkörforgásban és a klímaváltozás folyamataiban. Míg a korábbi kutatások döntően a szerves szénre és a karbonátmentes, savanyú talajokra fókuszáltak, a meszes talajok szénfolyamatai eddig kevésbé voltak feltártak. 

Kevéssé kutatott terület

Sikeresen lezárult a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kutatási projektje, amely a meszes talajok szénkörforgásának működését vizsgálta. A „Meszes talajok szerves és szervetlen szén dinamikája” című program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból valósult meg, 54 135 000 forintos finanszírozással.

A 2022-ben indult, négyéves kutatás célja annak feltárása volt, hogyan kapcsolódik egymáshoz a talajok szerves és szervetlen (karbonátos) szénfrakciója, és mely folyamatok határozzák meg azok stabilitását.

A karbonátos talajok vizsgálata módszertani kihívásokat is jelent, mivel a szerves és szervetlen szénformák elkülönítése nehéz, és nem áll rendelkezésre egységes nemzetközi protokoll. Ennek megfelelően a projektben több mintaelőkészítési eljárást is teszteltek, például savas kezelést és magas hőmérsékletű izzítást.

Nem evidens, hogy mi őrzi a talaj szénkészletét

Nem evidens, hogy mi őrzi a talaj szénkészletét – Fotó: Shutterstock

Több országon átnyúló kutatás

A vizsgálatok során a kutatók 180 talajmintát elemeztek többek között Franciaországból, Kanadából, Németországból, Magyarországról, Olaszországból és Tunéziából. A minták esetében meghatározták a szén- és nitrogéntartalmat, a karbonátok mennyiségét, valamint a szén izotópos összetételét is.

Az eredmények alapján a szerves szén megőrződésében két meghatározó mechanizmus azonosítható:

  1. a fizikai védelem, amikor a szerves anyagok talajrögökbe záródnak,
  2. valamint a kémiai stabilizáció, amely során ásványi felületekhez kötődnek.

A kutatók infravörös spektroszkópiás vizsgálatokkal a szén kémiai összetételének mélységi változásait és a szervetlen szén hatásait is elemezték.

A kutatók emellett közreműködtek a Rock-Eval® termális analitikai módszer továbbfejlesztésében is, amely előkezelés nélkül teszi lehetővé a különböző szénformák vizsgálatát. A fejlesztések révén a módszer pontossága és megbízhatósága tovább javult.

Az eredmények hozzájárulnak a meszes talajok szénkörforgásának jobb megértéséhez, különösen a szerves anyagok talajban való tartósságának feltárásához. Az új és finomított mérési eljárások pedig nemzetközi szinten is elősegíthetik a talajok széntartalmának egységesebb és megbízhatóbb vizsgálatát.

További részletek itt.

Indexkép: Shutterstock.