Nagy István agrárminiszter videójában kiemelte, hogy az agrár-vidékfejlesztési kifizetések minden korábbinál jobb ütemben haladnak. Ennek szemléltetésére elmondta, hogy míg az agrár-közigazgatás 2024-ben 1273 milliárd forint kifizetését teljesítette, addig 2025-re – közel húsz százalékkal többet – már összesen 1509 milliárd forint kifizetését valósította meg a rendszer. A gazdálkodók likviditásának megőrzése szempontjából szintén kulcsfontosságú előrelépés, hogy a közvetlen támogatások terén is felgyorsultak a kifizetések. Február végéig az egységes kérelmet benyújtó gazdákhoz több mint 640 milliárd forint jutott el, ami a miniszter tájékoztatása szerint csaknem 28 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakának 139 milliárd forintos kifizetési teljesítményét.
A tárcavezető rávilágított: a rendkívüli mértékű forráskihelyezés alapját egy öt évvel ezelőtti kormányzati döntés adja. Ennek értelmében a kormány az uniós forrásokhoz kimagasló mértékű, 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít a gazdálkodók számára. Ez a lépés teszi lehetővé, hogy a vidékfejlesztési felhívások keretében minden eddiginél nagyobb támogatási összeg álljon rendelkezésre.
A miniszter hangsúlyozta, hogy ezekből a beruházási forrásokból a kis- és közepes gazdaságok, valamint a nagy termelési volumennel működő mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások egyaránt részesülnek. Ez a garanciája a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésének, amely hosszú távon szavatolja a hazai ellátás biztonságát – tette hozzá Nagy István.
Indexkép: Shutterstock