A korábbi kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel az agrártárca ismét meghirdeti a kis üzemmérettel rendelkező mezőgazdasági termelők fejlesztését célzó pályázatát, amelyre a kormány 15 milliárd forintos keretösszeget biztosít – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A felhívás elsődleges célja, hogy a legkisebb gazdálkodók jövedelemszerző képességét és piaci pozícióit erősítse.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a most induló felhívás keretében a gazdálkodók legfeljebb 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek mezőgazdasági beruházásaik megvalósítására. A pályázat új esélyt ad azoknak a termelőknek is, akik a korábbi kiírás során még nem feleltek meg a feltételeknek, vagy támogatási kérelmüket elutasították.
A pályázatok benyújtására 2026. június 18-tól nyílik lehetőség. A támogatási lehetőséggel azok az őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók, valamint szociális szövetkezetek élhetnek, amelyeknek üzemmérete megfelel a kiírásban szereplő feltételeknek – tette hozzá a miniszter.
Az agrárminiszter kifejtette, hogy a program népszerűségét a korábbi tapasztalatok is alátámasztják: a hasonló célú pályázatra tavaly összesen 1604 kérelem érkezett be. Az eddigi döntések eredményeként pedig már 556 gazdálkodó részesült csaknem 5 milliárd forint összegű támogatásban, és fontos kiemelni, hogy az elbírálás jelenleg is folyamatosan zajlik. A program újbóli meghirdetését egyrészt a nagy érdeklődés, másrészt a kisüzemek élelmiszer-önellátásban és a környezeti fenntarthatóságban betöltött kulcsfontosságú szerepe indokolta – emelte ki Nagy István.
A miniszter rámutatott: a kisüzemek több szempontból is stratégiai jelentőségűek. Nemcsak a helyi élelmiszer-ellátásban töltenek be fontos szerepet, hanem hozzájárulnak a környezeti fenntarthatósághoz, a helyi tudás és hagyományok megőrzéséhez, illetve a termelők és a fogyasztók közötti bizalom erősítéséhez is. A helyben előállított termékek iránti növekvő vásárlói igény szintén indokolttá teszi a legkisebb üzemmérettel rendelkező termelők támogatását, akik sok esetben önerővel sem rendelkeznek a fejlesztések megvalósításához. Az agrárminiszter kiemelte, hogy a felhívásnak éppen ezért az a célja, hogy azokat a fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelőket segítse, akik hosszabb távon is életképes gazdálkodást kívánnak folytatni.
Indexkép: Agrárminisztérium