A kormány feladata, hogy a szabályozási környezet alakításával és a támogatási rendszer stabilizálásával segítse a kertészeti ágazat alkalmazkodóképességének és versenyképességének erősítését – mondta az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden. Viski József a 11. alkalommal megrendezett Zsendülés Konferencia megnyitóján hangsúlyozta: a kertészeti ágazat különösen ki van téve az időjárási kockázatoknak, és érzékenyen reagál a piaci, illetve gazdasági változásokra.

Fagykárt szenvedett almavirág – Fotó: Shutterstock
Példaként említette a tavalyi, évtizedek óta nem tapasztalt tavaszi fagyokat, valamint az egyre súlyosabbá váló aszályt, amelyek egyaránt komoly kihívások elé állítják a gazdálkodókat, a kárenyhítési rendszert és a biztosítókat. Hozzátette: a biztosítási díjtámogatás mellett tavaly először kárenyhítési előleget is fizettek. Az államtitkár kiemelte, hogy a vízvisszatartás, az öntözővíz ingyenes biztosítása és az öntözési infrastruktúra fejlesztését támogató programok révén nemcsak a károk kompenzálása a cél, hanem a kockázatok mérséklése is.
Mint mondta, olyan ültetvények telepítésére és növénykultúrák termesztésére van szükség, amelyek ellenállóbbak a szélsőséges időjárással szemben.
(Lásd cikkünket: Új esély a fagykáros ültetvények megújítására.) A kormány emellett támogatja azokat az eszközbeszerzéseket is, amelyek hatékony segítséget nyújthatnak a mezőgazdasági termelőknek, valamint a kertészeti és gyümölcstermesztő ágazat szereplőinek a stabil működéshez. Viski József hangsúlyozta: a kormány feladata, hogy kiszámítható, normatív támogatásokkal segítse az ágazatot, miközben fejlesztési forrásokkal a szektor további fejlődését is elősegíti.
A magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozással biztosítja a közös agrárpolitika forrásait. Ennek köszönhetően a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a zöldség- és gyümölcstermesztés olyan támogatási lehetőségekhez jutott, amelyekre az elmúlt 30–35 évben nem volt példa Magyarországon. Az államtitkár elmondta:
az elmúlt évtizedben mintegy 160 milliárd forint beruházási támogatás jutott a kertészeti ágazatnak, és a következő öt évben (a jelenlegi pénzügyi ciklus kifutásának végéig) ennél is nagyobb forrás áll rendelkezésre.
Az államtitkár szerint bizonytalan, milyen agrártámogatási rendszer várható 2028 után. Úgy vélte, a jelenlegi kilátások nem túl biztatóak. Viski József arról is beszélt, hogy a szabadkereskedelmi megállapodások hatására jelentősen átalakulhat az uniós piaci verseny, ezért különösen fontos, hogy Magyarországon stabil és erős zöldség-gyümölcs ágazat működjön. Az Agrárminisztérium ehhez a jövőben is minden szükséges támogatást biztosítani fog – tette hozzá.
Forrás: FruitVeB.
Indexkép: Shutterstock.