Szerda estétől a Dunántúl felett továbbra is derült marad az égbolt, az ország többi része fölé azonban észak felől felhők sodródnak. A Miskolc-Békéscsaba vonal szélesebb környezetében néhol záporeső is kialakulhat. Az északi, északnyugati irányú szél az éjszaka folyamán nagyrészt mérséklődik, de élénk lökések még előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, a szélvédett fagyzugokban azonban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, így a fagyérzékeny kultúrák védelmére figyelni kell.



Csütörtök reggeltől a Dunántúlon megmarad a derült, napos idő, máshol viszont gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk, amelyek időszakosan jobban össze is állhatnak. Az ország keleti felén és harmadán kevés helyen zápor, sőt, néhol hózápor is előfordulhat. Az északias szelet főként a Dunántúlon és északkeleten kísérik erős lökések, ami befolyásolhatja a permetezési munkálatok tervezhetőségét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.



SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Shutterstock