Mi visz rá valakit arra, hogy a lovak világát maga mögött hagyva a szarvasmarhák mellett kössön ki? Hogyan lehet mentálisan túlélni egy járványos évet, és mit rontottunk el rendszerszinten az állattenyésztésben? Dr. Pikó Evelin állatorvossal, a Kérődző Akadémia alapítójával és a tejtermelők térképének ötletgazdájával beszélgettünk hivatásról, szakmai illúziókról és nagyon is valós kihívásokról.
– Hogyan indult el az útja az állatorvosi pálya felé, és mikor vált egyértelművé, hogy ez lesz az Ön hivatása?
– Ahogy erre a kérdésre minden állatorvos válaszolja: kicsi korom óta szerettem az állatokat. Érdekelt az élőlények biológiai működése és nagyon jól éreztem magam kint a természetben. Ennek ellenére a gimnázium választásakor a fő célom az újságíróvá válás volt. Azonban ahogy teltek az évek, igazi lóbolond lettem. Sorba vettem a lehetőségeimet: nem vagyok zsokéalkat, belovaglónak nem vagyok elég bátor... jobban belegondoltam és rájöttem: miért ne tanulhatnék arról, hogyan kell meggyógyítani a lovakat...? Így az érettségihez közeledve új irányt vettem, a cél az állatorvosi szak felvételije lett – válaszolta Dr. Pikó Evelin.
Az egyetemi képzés felénél újra irányt váltottam: egy kötelező szarvasmarhás telepi gyakorlaton mondjuk úgy, hogy arcon csapott a tehénszag, "dallamtapadásom" lett a fejőházi pulzátorok ritmusától és megfogalmazódott bennem, hogy mennyire lenyűgöző állat a szarvasmarha! Ezután célirányosan "marhás" állatorvosnak készültem.
Pikó doktornő imádja a hivatását, ez jól tükröződik ezen a fotón is – Fotó: Dr. Pikó Evelin
Viccet félretéve, megtetszett a kérődző állatok élettani sajátossága, a tehenészeti telepek sajátos működése és érdekes módon a nagyüzemi, szarvasmarhatelepi állatorvosi munkában én nem a monotonitást láttam meg, hanem épp az ellenkezőjét: sokrétű munka, egyszerre kell állományszinten és egyed szinten gondolkoznom, komplexen figyelni az állategészségügyet, a tartástechnológiát és a takarmányozási gyakorlatot.
Bőven vannak kihívások humánerőforrás terén, van lehetőség sebészeti beavatkozások elvégzésére. Időnként a feladat "one man show", de a legtöbbször az ember csapatban dolgozik. Rengeteg adat áll rendelkezésünkre, amelyek gyűjthetők, elemezhetők, ezekből trendeket lehet felrajzolni. És akkor még nem beszéltünk a különböző kísérletek tervezéséről, kivitelezéséről, értékeléséről. Mindez nagyon frissen tartja a fejem és folyamatosan motivál – inspirál. Amiatt szerencsésnek érzem magam, hogy volt/van szerencsém jó példákat látni magam előtt.
– Ma is erre a szakmai területre koncentrál leginkább a munkája?
– Igen, az én praxisom kizárólag kérődző állatok menedzsmentjére fókuszál. Ezen a területen igyekszem tágítani a látóköröm: nemcsak a szigorú értelemben vett állategészségüggyel foglalkozom, hanem igyekszem ismereteket és tapasztalatot szerezni tartástechnológia, takarmányozás, állatjólét, stb. területén is.
Szeretnék olyan szakember lenni, aki komplex szolgáltatást és megoldást tud nyújtani a klientúrája számára.
– Mi hívta életre a Kérődző Akadémiát, és hogyan alakult ki a platform mai arculata?
– Több mint három éve indítottam a platformot. Először egy Facebook oldalt, majd egy egy Instagram-fiókot, végül egy weblapot alakítottam ki. A célom többrétű volt: szerettem volna közérthető, hiteles, szakmai alapokon nyugvó, ám végtelenül gyakorlatias ismereteket átadni az állattartóknak, vagy a kérődző állatokkal kapcsolatban kevésbé tapasztalt kollégák számára; szerettem volna a "minden állatorvos pénzéhes és nem ért a kérődzőkhöz" sztereotípiát megdönteni; meg akartam mutatni, hogyan dolgozom, milyen attitűddel rendelkezem; bíztam benne, hogy sikerül inspirálnom néhány végzés előtt álló hallgatót.
A tartalmakat tudatosan igyekszem színesíteni. Vannak aktuálpolitikai–ágazati reakciók, magyarázó anyagok betegségekről, kórképekről, olcsó és jól működő gyakorlati tippek, naplószerű szakmai beszámolók, esetismertetések – sikerekkel és kudarcokkal együtt. Részben igen, az élet alakítja a tartalmakat. Egyelőre ezt a struktúrát tervezem folytatni.
– Mennyire látja felkészültnek ma az állattartókat szakmailag, különösen a klímaváltozás és a járványok fényében?
– Nagyon vegyes a kép. Régi, ma már elavult nézetek mélyen bevésődtek sok állattartó fejébe. Sok ilyen gyakorlat ma már túlbonyolított, vagy egyenesen nem hatékony, mégis nehéz tőlük elszakadni. Ugyanakkor rengeteg értékes, régi tapasztalat is elveszik, mert a „nagy öregek” kevesen vannak, és nincs hallgatóságuk. Az arany középút lenne a követendő: nem minden régi rossz, és nem minden új úri huncutság.
Térképen a hazai tejtermelők, akiktől bátran vásárolhatsz, ezzel segítve őket. A képre kattintva nyílik a térkép – Fotó: Agroinform.hu
Szerencsére sok fiatal gazdával is találkozom, akik ezt az aranyközéputat képviselik. Felkészültek, gondolkodnak, tanulni akarnak, és a kihívásokban feladatot látnak. Ez engem is frissen tart.
Igen, kijelenthetjük, hogy a szektor elkényelmesedett. A tavalyi járványkitörések tükröt tartottak: hatósági hiányosságok, kommunikációs problémák, ellenőrzési és bizalmi kérdések sora került felszínre. Sok gazdaság komolyan vette a helyzetet, de tapasztalatom szerint számos intézkedést mára elhagytak – bízom benne, hogy a legfontosabb tanulságok megmaradtak.
– Szakemberként és emberként hogyan élte meg a tavalyi járványos időszakot?
– Huhh… nem volt könnyű az a néhány hónap. Szerencsére a klientúrám nem került igazán közel a tűzhöz, de az érintett járásokban dolgozóknak fizikailag és lelkileg is embert próbáló időszak lehetett.
Számomra a legnagyobb kihívást a hivatalos kommunikáció hiánya jelentette. Kevés, késő vagy semmilyen információ nem érkezett, ezért más forrásokhoz fordultam. Megindító volt látni az állattartók összefogását és az információáramlást.
A spekulációk, összeesküvés-elméletek, indulatok kezelése viszont rendkívül megterhelő volt, különösen úgy, hogy ezek sokszor olyanoktól érkeztek, akiknek semmi közük nem volt a szarvasmarha-ágazathoz. Tanulságos tükör volt.
A vakcinázás kontra leölés kérdésében nem járványügyi szakemberként, hanem rendszerszinten gondolkodva látom: az eljárásrendet gazdasági, exportpiaci, termelési és járványügyi tényezők összessége határozza meg. A döntések mögött sokkal több van, mint amit a közbeszéd hajlamos leegyszerűsíteni.
– Hogyan látja ma az állattenyésztés egészének helyzetét Magyarországon?
– Az ágazat tartós nyomás alatt van. Globális piaci bizonytalanság, megugró költségek, klímaváltozás, járványok, munkaerőhiány, változó fogyasztói igények – ezek egyszerre vannak jelen, és rendszerszintű kockázattá váltak. A termelőknek úgy kellene fejleszteniük és tervezniük, hogy közben a megtérülés kiszámíthatósága romlott. Aki technológiában, hatékonyságban és kockázatkezelésben előrelép, az tud esélyt teremteni a stabilitásra.
– A tejválság kapcsán hol látja a probléma gyökerét, és mi hozhatna valódi enyhülést? Hogy' született meg a tejtermelők térképe?
– A térkép ötlete egy hozzászólásból született: sokan jelezték, hogy közvetlenül a termelőktől vásárolnának, ha tudnák, hol érhetők el. Gondoltam, miért ne segíthetnék ebben. A visszajelzések ereje engem is meglepett.
A tejkérdés rendkívül összetett: emelkedő költségek, túltermelés, importnyomás, vegán trendek, fogyasztói attitűdváltozás mind szerepet játszanak. Megoldásként mérsékelném az importot, piacot keresnék a hazai feleslegnek, és aktívan promotálnám a tejtermékek fogyasztását. Üdvös lenne egy sokkal lokálpatriótább szemlélet.
– Végezetül: milyen jövőt lát az állattartó ágazat előtt?
– Nincs üveggömböm. Ki gondolta volna 2024 végén, hogy 2025-ben RSZKF jelenik meg Magyarországon? Egy dologban biztos vagyok: javítani kell a hatékonyságot, szakítani a „MERT ÍGY SZOKTUK” szemlélettel, tanulni, alkalmazkodni, kapcsolatot építeni, információt cserélni és összefogni. Ezek lehetnek a legfontosabb kapaszkodók a következő években.
Indexkép: Dr. Pikó Evelin
