Több száz fiatal és közel negyven kiállító részvételével rendezték a „Digitális Agrártájoló – Fenntarthatóság az élelmiszerláncban” című szakmai kiállítást és konferenciát a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán. A hallgatóknak és az ágazatban működő vállalkozásoknak kitűnő kapcsolatépítési lehetőség, egyben az agrárium digitalizációja és a precíziós gazdálkodás aktuális kérdéseit megvitató szakmai fórum is volt a rendezvény.

fiatalok

Több száz fiatal érdeklődött az ágazati szereplők standjainál – fotó: Májer Csaba József

Naprakész, piacképes gyakorlati ismereteket nyújtanak a hallgatóknak

A Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az agrárium előtt álló technológiai változások kapcsán is naprakész, piacképes gyakorlati ismereteket nyújtson hallgatóinak.

„Ez a program kiemelkedő alkalom arra, hogy hallgatóink már a diploma megszerzése előtt tájékozódjanak a piaci lehetőségekről, kapcsolatokat építsenek az ágazat jelentős vállalkozásaival. A cégek szintén profitálhatnak a hallgatókkal folytatott beszélgetésekből, hiszen akár leendő munkatársaikra is rálelhetnek” – fogalmazott a kiállítás megnyitóján dr. Szalka Éva a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja. Hozzátette, az Agrártájoló mindemellett az ágazat aktuális kihívásait megvitató szakmai fórum is.

Dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára, dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője

Dr. Drucskó Zoltán, az IKR Agrár Kft. ügyvezető kabinetének titkára, dr. Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője – fotó: Májer Csaba József

Mosonmagyaróváron kitűnő szakmai közösség alakult ki

A szervezők nevében dr. Vona Viktória, az egyetem precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzésének vezetője kifejtette: olyan kérdésekre keresik a válaszokat, mint hogy milyen lehetőségeink vannak környezetünk védelmére, a természeti erőforrások hatékonyabb felhasználására a fenntarthatóság szemléletével, illetve hogy miként tudjuk biztosítani az élelmiszer-ellátást a mezőgazdaság digitális átállása során.

A rendezvényen kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a jövő agrárgenerációja megismerje és alkalmazni tudja a digitalizációra és a precíziós gazdálkodásra épülő gyakorlati megoldásokat” – emelte ki. Mint mondta, Mosonmagyaróváron kitűnő szakmai közösség alakult ki, ahol nagy figyelem hárul a kapcsolatok ápolására, a szinergiák megtalálására és a tudás áramoltatására.


 Közel negyven kiállító mutatkozott be a szakmai rendezvényen. (Fotó: Májer Csaba József)

Közel negyven kiállító mutatkozott be a szakmai rendezvényen – fotó: Májer Csaba József

A fiatalok szervezetten, egyetemi oktatók vezetésével járták be a kiállítást

A délelőtti programon a Széchenyi István Egyetem hallgatói mellett több mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola diákjai is részt vettek, többek közt a győri Veres Péter-, a kaposvári Móricz Zsigmond- és Eötvös Loránd-, a felcsúti Letenyei Lajos-iskolákból, a vépi mezőgazdasági technikumból és a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolából. Az interaktív edukáció jegyében a fiatalok szervezetten, egyetemi oktatók vezetésével járták be a kiállítást, segítve ezzel a kapcsolatépítést a jelenlévő cégekkel.

Hallgatóként nagyon hasznosnak ítélem a rendezvényt, hiszen azokkal a vállalkozásokkal ismerkedhetünk meg, amelyek később potenciális munkahelyeink is lehetnek. Engem leginkább a növénytermesztés érdekel, és természetesen a legújabb technológiák – mint például a precíziós gazdálkodás –, hiszen ezek jelentik a jövőt” – válaszolta kérdésünkre Tóth Nándor, a Széchenyi-egyetem másodéves agrármérnök-hallgatója.

Tóth Nándor

Tóth Nándor (jobbra), a Széchenyi-egyetem másodéves agrármérnök-hallgatója – fotó: Májer Csaba József

Keresik a termelésfejlesztéssel kapcsolatos innovatív megoldásokat

Az eseményen közel negyven kiállító mutatkozott be, köztük aranyfokozatú támogatóként az Agrotec Magyarország Kft. és az IKR Agrár Kft. Utóbbi vállalkozás ügyvezető kabinetének titkára, dr. Drucskó Zoltán kiemelte, hogy a Széchenyi István Egyetem stratégiai partnereként örömmel vesznek részt a Digitális Agrártájoló rendezvényen. Hozzáfűzte, az Agrofert-cégcsoport tagjaként mindkét cég zászlóvivője a termelésfejlesztéssel kapcsolatos innovatív megoldásoknak. Kiemelte, a két vállalkozás szakmai vezetői óvári gazdászként végezték tanulmányaikat.

„A Digitális Agrártájoló a magyar agrárium legégetőbb kérdéseire keresi a válaszokat, ezért úgy gondoljuk, hogy a konferencia után is együtt kell működnünk, és fenntartható megoldásokat kell kidolgoznunk az agrárszektor számára” – hangsúlyozta.

A fiatalok szervezetten, egyetemi oktatók vezetésével járták be a kiállítást. (Fotó: Májer Csaba József)

A fiatalok szervezetten, egyetemi oktatók vezetésével járták be a kiállítást – fotó: Májer Csaba József

Névtáblákat adtak át az új mintagazdaságok, mintaüzemek és elismert gyakorlóhelyek számára

A délutáni konferenciák a tudás és az innovatív gyakorlatok összekapcsolása, valamint az eredmények megosztása jegyében zajlottak.

A kerekasztal-beszélgetéseken olyan témákat jártak körül a szakemberek, mint a precíziós gazdálkodás jelene és jövője a gyakorlatban, az agrárium területén jelentkező pénzügyi kihívások és lehetőségek vagy a valós idejű adatok felhasználása a precíziós élelmiszerlánc döntési folyamataiban.

A nap zárásaként a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara névtáblákat adott át új mintagazdaságai, mintaüzemei és elismert gyakorlóhelyei számára.

Az esemény idén a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központja, Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpontja, a Digitális Fejlesztési Központja, valamint az Óvári Gazdászok Szövetségének közös szervezésében valósult meg.