A KAP ST AKG/ÖKO esetében is lehetőség van arra, hogy a támogatástól teljes egészében elálljunk, vagy csak részben lemondjunk, vagy a területeket a támogatással együtt átadjuk egy másik – a feltételeknek megfelelő – gazdálkodónak.

Mikor milyen lehetőségek vagy visszafizetési kötelezettségek keletkezhetnek?

  • A legrosszabb forgatókönyv, amikor a kötelezettségvállalási időszak alatt valamennyi KET teljes területére vonatkozó agrártámogatási jogviszonytól – vis maior helyzet kivételével - elállunk. Ez esetben az elállási szándék bejelentése előtt felvett valamennyi támogatási összeget vissza kell fizetni.
  • Más esetben lehetőség van arra, hogy egy adott Tematikus előíráscsoport (TECS) kötelezettségvállalással érintett területéről (KET), vagy egy adott KET teljes, vagy részterületének támogatási jogosultságáról lemondjunk. Alapesetben csak teljes KET-re vonatkozhat a lemondás, a már addig a területre felvett támogatási összeg visszafizetési kötelezettségével. Vannak azonban kivételek, amikor lemondhatunk a KET egy részéről is, akár visszafizetési kötelezettség nélkül. Ezen esetekben fel kell mérni a támogatásba visszamaradó egységet és azt az elektronikus lemondási felületre fel kell töltenünk, hiszen a továbbiakban az marad benn a támogatásban, melyhez a támogatói okirat is hozzáigazításra kerül.

gazda

gazda – Fotó: Shutterstock

Milyen esetekben lehetséges a KET egy részéhez kapcsolódó lemondás az eddig felvett támogatási összeg visszafizetési kötelezettsége nélkül:

  • elismert vis maior esetek;
  • továbbá a felhívás alapján vis maior eseménynek minősülő esetekben, így
  • a földhasználatot biztosító jogviszony írásban történő felmondása a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv, az MNV vagy az NPI által,
  • osztatlan közös tulajdon megszüntetése során bekövetkező terület méret csökkenés, illetve terület elhelyezkedésének megváltozása,
  • a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szerv, az NPI által a jogosult területre vonatkozóan kiírt pályázati felhívásnak való meg nem felelés vagy a határidőn belül benyújtott pályázat alapján meg nem valósuló földhasználatot megalapozó jogviszony alapján megszűnő kötelezettségek,
  • a támogatott területen a Vásárhelyi Terv továbbfejlesztési program keretében árvízi tározó működtetésére került sor,
  • a kedvezményezettet a természetvédelmi hatóság kötelezi a földhasználati előírások szerinti gazdálkodási tevékenység megváltoztatására.
A lemondási kérelmet minden esetben a tárgyév január 15-ig kell elektronikus úton benyújtani a MÁK felületén. Az elismert vis maior esemény esetén a lemondás iránti kérelmet az adott évre vonatkozóan a tárgyévi egységes kérelem benyújtási időszak végéig kell benyújtani a Kincstárhoz. Vis maior esetében a lemondási kérelem benyújtása mellett általános vis maior bejelentést is meg kell tenni, csatolva ehhez a szükséges dokumentumokat.

  • A KET-re vonatkozó részleges lemondásra lehetőség van azon esetben is, ha a földhasználati szerződés időtartama lejár a kötelezettségvállalási időszak alatt. Ez esetben kizárólag a lejáró földhasználattal érintett földrészlet támogatási jogosultságáról mondhatunk le, tehát fel kell itt is mérni a KET-en belül visszamaradó területeket és csatolni kell a lejáró földhasználat igazolására szolgáló dokumentumot (pl. haszonbérleti szerződés, megbízási szerződés, földhasználati lap másolata). Fontos, hogy a közös megegyezéssel megszűnő földhasználat és a jegyzői igazolás ezen esetekben nem alkalmazható. Az így kieső területekre nem kell visszafizetni a támogatási kérelmet, ha a lemondási szándék – elfogadás esetén – adott év január 15-ig elektronikus úton benyújtásra kerül.
  • Ugyancsak le kell mondani az AKG támogatásról, ha az adott területet a Természetközeli- és vizes élőhelyek kialakítását elősegítő beruházások és azok fenntartása elnevezésű felhívás alapján is majd támogatottá válik. Visszafizetési kötelezettség ez esetben sem generálódik.
  • A KET egy részéről lemondhatunk abban az esetben is, ha a gyümölcs- vagy szőlőültetvény újratelepítés szándéka nélkül kerül kivágásra. Vis maior eset kivételével ekkor a már a kieső területre jutó támogatási összeget vissza kell fizetni.

Amennyiben nem kívánjuk, vagy nem tudjuk az AKG támogatási feltételeket teljesíteni, úgy az előbb említett elállás, vagy lemondás nélkül lehetőségünk van a kötelezettséget átadni egy másik gazdálkodónak. A kötelezettségátadásra több okból is sor kerülhet, így lehet normál átadás – azaz már nem akarom használni földterületemet, más fogja használni a területet stb., vagy vis maioros átadás – pl. öröklés -, vagy jogutódlás – pl. gazdaságátadás. A közös jellemzőkön kívül azért vannak eltérések, melyekre az alábbiakban kitérünk.

Kötelezettségátadás és jogutódlás esetére vonatkozó közös szabályok:

  • Kötelezettségvállalással érintett területnél (KET) kisebb területet átvállalni nem lehet,
  • egy kérelemben több KET átadását is lehet kérelmezni,
  • egy KET-hez kapcsolódó jogosultságokat és kötelezettségeket csak egy kedvezményezett vehet át azzal, hogy a TECS váltásra és vállalt tevékenységek váltására nincs lehetőség,
  • sem a kötelezettség átvállalója, sem a jogutód nem lehet olyan földhasználó, aki támogatott volt a felhívás alapján, de a kérelemben szereplő KET által érintett tematikus előíráscsoportjából vagy az egész intézkedésből kizárásra került.

A kötelezettségátadás – a jogutódlás és a vis maior esetek kivételével – csak teljes évre vonatkozhat azzal, hogy a művelet kötelezettségvállalási időszakának első évében a kötelezettségátadás nem lehetséges. A jogszerű földhasználatnak is teljes évre kell ekkor szólnia. Fentiek alapján azonban a gazdaságátadás év közben bármikor megtörténhet, a vis maior helyzetekkel együtt, s a jogszerű földhasználatnak is adott dátumtól kell meglennie a jogutód/örökös részéről.

Az átadó meglévő önálló KET-jeit külön-külön több gazdálkodónak is átadhatja. A kötelezettségvállalási időszak alatt egy KET azonban csak egyszer cserélhet gazdát, kivéve a vis maior helyzetet. Fontos, hogy egy adott év vonatkozásában – vis maior esetek kivételével – egy átvállaló egy alkalommal nyújthat be kötelezettségátadásra irányuló kérelmet, tehát egy kérelemben kell szerepelnie, ha több átvétel is történik. Az átvevő az átvett KET-ek által egy tematikus előíráscsoportban kettő csomagnál többel is rendelkezhet.

normál kötelezettségátadási kérelmet a MÁK felületén, elektronikus úton kell benyújtani legkésőbb az átvállalandó év január 15. napjáig.

A jogutódlásra irányuló kérelmeta kedvezményezett elhalálozása kivételével – az adott évre vonatkozóan a tárgyévi egységes kérelem benyújtási időszak végéig kell benyújtani a Kincstárhoz. Ez a határidő azért van, mert az egységes kérelmet az jogosult benyújtani, aki a benyújtáskor a jogszerű földhasználó.

Gazdaságátadás esetén a gazdaságátadási szerződésben a gazdaság átruházására meghatározott naptári napot követően kifizetési kérelmet a gazdaság átvevője nyújthat be. Jogutódlásra irányuló kérelmet a gazdaság átruházásának napját követően lehet benyújtani, de az adott évi egységes kérelem határnapjáig. A gazdaságátadás- mint jogutódlás - esetén elektronikus formában be kell küldeni a gazdaságátadásról szóló szerződést és a szerződést jóváhagyó hatósági döntést a MÁK részére a jogutódlás megállapítása iránti kérelemmel egyidejűleg.

A kedvezményezett elhalálozása vagy jogi személy jogutóddal történő megszűnése esetén a jogutódlásra vonatkozó kérelmet az elhalálozás napját, illetve a jogelőd megszűnését követő három éven belül lehet benyújtani. A jogutódlással nem érintett területek vonatkozásában a támogatási jogosultsága megszűnik. Ezen területekre korábban kifizetett támogatás nem minősül jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak.

A normál kötelezettségátadásra irányuló kérelmet a benyújtási időszakot – 2026.01.15. - követő 60 napon belül a kötelezettség átadója és átvállalója önállóan is visszavonhatja, míg a benyújtási időszakot követő 60 napon túl a kérelmet a kötelezettség átadója és átvállalója kizárólag együttesen vonhatja vissza a támogatási okirat véglegessé válásáig. A jogutódlásra irányuló kérelmet a jogutód a jogutódlás tárgyában hozott döntés véglegessé válásáig visszavonhatja.

Forrás: NAK
Indexkép: shutterstock.com