A német Raiffeisen bank agrárelemzői nem értik, hogy 203 eurós búza, illetve 522 eurós repceárak mellett miért nem kapták meg az állományok a teljes műtrágyaadagot. Hiszen ilyen árak mellett 6 tonna fölé kell vinni a búzatermést, a repcével pedig el kell érni a 3 tonnát. Nitrogén nélkül ez aligha megy.
„A visszafogott műtrágyázás sem gazdasági, sem agronómiai szempontból nem érthető számomra” – mondta Németország második legnagyobb mezőgazdasági szövetkezeti csoportjának vezérigazgatója, Dr. Dirk Köckler. Arra azonban van magyarázata, hogy a termelők miért spóroltak a májusi, minőségjavító nitrogénadagon. A mészammon-salétrom ára meghaladta a 40 eurót mázsánként, ami gyakorlatilag vásárlói bojkottot váltott ki. Az elemzők mégis nagyjából a tavalyi szintnek megfelelő, jó gabonatermést várnak, aminek leginkább az az oka, hogy szinte az ország egész területén időben érkezett csapadék. (Magyarországon a májusi, országos esőt leszámítva alig jött csapadék, a hozamok erősen szórni fognak, és a betakarítási eredmény közepes lehet.)
Köckler ugyanakkor rámutatott: a mostani, jónak számító eredmény messze elmarad a tíz évvel ezelőttitől. 2014 óta egy csökkenő trendet látni a termelésben, aminek szerinte az egyik oka a genetikai előrehaladás lassulása. Továbbá a hozamokra és a minőségre is negatívan hatott a műtrágyázási előírások folyamatos szigorodása. Javította ugyanakkor az terméskilátásokat a strobilurinok megjelenése a gombaölő szeres kezelésekben.
A Raiffeisennél úgy látják, hogy a terméseredmények romlásának okozója az is, hogy a politikusok túlságosan ösztönzik az extenzív, nagy területfelhasználással járó technológiákat (biogazdálkodás), ami az egyik objektív akadálya annak, hogy ismét 50 millió tonna fölé emelkedjen a német gabonatermesztés. A klímaváltozás is egyre erősebben érezteti a hatását – különösen az Elbától keletre. Ennek hatásaival csak az utóbbi években szembesül Németország, de már komolyan felvetődött: mi lesz, ha egyes régiókban a jó minőségű talajokon is csak három-négy tonna rozsot tudnak majd betakarítani hektáronként. (Magyarországon Békés megyében teszik fel maguknak ugyanezt a kérdést a termelők – már most.)
Ez a cikk is érdekes lehet: Véget ért a tavasz, bezuhant a karbamid ára.
Indexkép: Agroinform.