Az ukrán napraforgóárak továbbra is magasak, de a kereslet folyamatosan gyengül. Ennek az az oka, hogy egyre több olajütő áll le karbantartás miatt, hiszen ideje felkészülniük a hamarosan érkező repce fogadására. Európában szintén a repcére figyelnek a beszerzők. Az árak beálltak, a piac most már megvárja a tényleges termelési számokat.
Már nem drágul az olaj
Ukrajnában az elmúlt hetekben a 50 százalékos olajtartalmú napraforgó áfa nélküli felvásárlási ára 31 300–33 500 hrivnya/tonna (kb. 215 ezer Ft/t) körül alakult, ami megegyezik a magyarországi átlagárral (HO és LO együtt). Ezek az árak magasnak számítanak. A nemzetközi piacon közben fokozódik a verseny. Argentína növekvő napraforgóolaj-exportja erős kínálatot teremt, ami korlátozza a növényolajárak emelkedését.
Mindent egybevetve a napraforgóolaj világpiaci ára nem emelkedik olyan ütemben, mint a nyersanyag költsége. Emiatt a feldolgozási árrések jelentősen szűkültek, és számos üzem már nem lát gazdasági lehetőséget a folyamatos termelésben. Több vállalat ezért inkább leállást és karbantartást választ a repceszezon kezdetéig. Mivel így a piacon egyre kevesebb a vevő a magra, ez lefelé irányuló nyomást helyez a termelői árakra.
Az elemzők az elkövetkező hónapokban sem a napraforgóolaj, sem a napraforgómag piacán nem várnak számottevő drágulást.
Az új termés
Ami az új termést illeti, a kilátások egyelőre kedvezőek. Ukrajnában és az Európai Unióban a repce- és a napraforgótermés is jónak ígérkezik, ami a betakarítást követően növelheti az olajmagok és a növényi olajok kínálatát. Piaci szakértők szerint a szűkös ó kínálatot egy bővebb követi, ami a jelenleginél alacsonyabb árszinteket jelent az új termésre.
Párizsban az augusztusi szállítású repce ára az év eleje óta folyamatosan nőtt egészen május közepéig, amikor 520 euró körül tetőzött, azóta is ekörül ingadozik: hol pár euróval több, hol kevesebb. A magyar árszint jellemzően megegyezik a párizsival. A tavaly május végi árakhoz mérten most 13 százalékkal alacsonyabb a repce átvételi ára. A gyárak már megvárják a tényleges betakarítási eredményeket, és a nyár folyamán ennek ismeretében, illetve a kanadai terméskilátások hatására változhat még a repce ára.
Idén lehet, hogy nem az azonnali, hanem egy későbbi eladási időpont hoz több bevételt. Míg Európában és Ukrajnában a tavalyitól több lesz a repcetermés, a távolabbi beszállítóknál nem ez a helyzet. Kanadában megcsúszott a kanola elvetése a túl száraz talajviszonyok miatt, és továbbra is fennáll a csapadékhiány veszélye. Ausztráliában 6 százalékkal csökkenhet a növény termőterülete, és az El Niño hatására 20 százalékkal is eshet az össztermés. Ez azt jelenti, hogy a feldolgozási szezon második felében lesz nagyobb alapanyaghiány Európában.
Lásd még kapcsolódó cikkünket: Sok lesz a napraforgó és a repce Európában, de még jók az árak.
Indexkép: Shutterstock.