A most hatályát vesztő veszélyhelyzeti rendelet több mint 20 termék behozatalát tiltotta meg Ukrajnából, például:

  • búza
  • kukorica
  • napraforgómag
  • repcemag
  • liszt
  • baromfihús
  • tojás stb.

A veszélyhelyzet lejártával az új Országgyűlés több rendeletet is törvényi szinten erősített meg, de az ukrán termékek tilalma nem tartozott közéjük.

Csupán az került be az új törvénybe, hogy a termékek importját be kell jelenteni a NÉBIH-hez (ez eddig is előírás volt, érkezzen az áru bármely országból).

A MAGOSZ szerint a magyar gazdák érdekében szükség van az új jogszabály kiegészítésére, törvénybe foglalva az Ukrajnából érkező termékek behozatalának tilalmát. A témával az Agroinform még foglalkozik, kérdéseinket elküldtük a szaktárcának is, amint választ kapunk, közöljük.

Forrás: MAGOSZ/Cseh Tibor András főtitkár

Indexkép: Shutterstock