Pető-Varga Fruzsina tavaly augusztusban csatlakozott az AgroVario Kft.-hez, és mint mondta, ezzel párhuzamosan kezdte meg munkáját az agráriumban is. Elismerte, hogy a szövetségi működés számára még új terep, hiszen korábban elsősorban a nagyvállalati szférában dolgozott, a Samsungnál és az IKEA-nál.

– Ez egy jóval formálisabb világ, más struktúrával és működéssel. Még nagyon ismerkedem ezzel a területtel – fogalmazott.

A szakembert meglepetésként érte, hogy a bizottság őt választotta vezetőnek, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetésként tekint a feladatra. Kiemelte: bár az agráriumban még kevés tapasztalata van, a márkaépítés és marketingstratégia területén hosszú ideje dolgozik.

Az új vezető szerint a szövetség számára előnyt jelenthet a külső, friss szemlélet, amelyet más szektorokból hoz magával.

– Nem tudok más lenni, mint amilyen vagyok. Ezt a lendületet és szemléletet szeretném bevinni a szövetség működésébe is – mondta.

Pető-Varga Fruzsina

Pető-Varga Fruzsina: "Nem tudok más lenni, mint amilyen vagyok" – Fotó: Facebook

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Agrárgép Szövetség vezetésében egy fiatal nő megjelenése önmagában is szokatlan.

– Azt gondolom, egy fiatal nő, ráadásul kétgyermekes édesanya vezető szerepe nem tipikus ilyen közegben – fogalmazott.

Az új marketingbizottsági vezető egyik legfontosabb feladata az lehet, hogy részt vegyen a szövetség arculati és stratégiai megújításában. Az átalakulás hátterében az áll, hogy a korábbi MEGFOSZ és MEGOSZ egyesülésével létrejött az új Agrárgép Szövetség, amely teljes vizuális megújuláson dolgozik.

Az új arculat nem csupán logócserét jelent majd, hanem a teljes megjelenés átalakulását:

  • új színek,
  • új tipográfia,
  • új formavilág,
  • korszerűbb kommunikációs elemek jelennek meg.

Pető-Varga Fruzsina hangsúlyozta: a marketing önmagában nem cél, hanem támogató funkció, amelynek világos stratégiai irányokat kell szolgálnia.

Ennek érdekében hamarosan átfogó stratégiai munka is indul el, amelyben nemcsak a vezetőség, hanem a tagság és a fiatal utánpótlás véleményét is szeretnék megismerni.

– Nem abból kell kiindulni, hogy mit posztoljunk a közösségi médiában, hanem abból, hogy milyen céljai vannak a szövetségnek. Ha ezek világosak, akkor minden kommunikációs kérdésre könnyebb választ adni – fogalmazott.

A tervek szerint a szövetség működését a jövőben tudatosabb, felülről lefelé építkező stratégiai gondolkodás határozhatja meg, amely ugyanakkor a tagság igényeire és visszajelzéseire is épül majd.

Indexkép: Facebook