Magyarország vízgazdálkodása az utóbbi években egyre összetettebb kihívásokkal szembesül. Vízföldrajzi helyzete sajátos: az ország vízkészleteinek mintegy 95 százaléka a határokon túlról érkezik, miközben a csapadék mennyisége és eloszlása egyre kiszámíthatatlanabb, vízháztartásban egyre gyakrabban jelenik meg a szélsőségek váltakozása.
A negyedik Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (VGT4) előkészítéséhez készült Jelentős Vízgazdálkodási Kérdések vitaanyag (JVK4) célja, hogy feltárja azokat a problémákat, amelyek leginkább befolyásolják a víztestek állapotát és a vízhasználatokat, valamint meghatározza, mely területeken szükséges az intézkedések megerősítése vagy átalakítása a víztestek jó állapotának eléréséhez és fenntartásához. A dokumentum egyben szakmai alapot és véleményezési keretet is ad az érintett ágazatok és szereplők számára, melyből alábbiakban a mezőgazdaság szempontjából legfontosabb megállapításokat emeljük ki.
A jelentős vízgazdálkodási kérdések jól mutatják, hogy a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság jövője szorosan összekapcsolódik. A vízgazdálkodás szempontjából a mezőgazdaság szerepe kettős: egyrészt befolyásolja a vízkészletek mennyiségi és minőségi állapotát, másrészt a víz elérhetősége a mezőgazdasági termelés fő meghatározója. A mezőgazdasági vízhasználat továbbra is a gazdasági fejlődés és a fenntartható vízhasználat összehangolásának egyik kritikusabb pontja.
Az öntözés szerepe és korlátjai
A mezőgazdaság vízgazdálkodási kérdései közül az öntözés jövője az egyik legfontosabb téma. Az utóbbi évek aszályos időszakai jelentősen megnövelték az öntözés iránti igényt, hiszen a klímaérzékeny növénytermesztésben egyre nagyobb a terméskiesés kockázata. A 2020-as évek elején kijelölt 104 öntözési célterület és az öntözővíz-használati díj átvállalása ezt a tendenciát erősítette.
Az öntözési igazgatási szerv létrehozásával és a precíziós, víztakarékos technológiák (pl. csepegtető öntözés, távérzékelési módszerek) elterjedésével már elkezdődött a vízhasználat-növekedés mérséklése. Ugyanakkor az öntözési engedélyek kiadása és az infrastruktúra fejlesztések ütemezése nem tud lépést tartani a klímaváltozás tempójával, így a vízvisszatartás, a tározók kiépítése és az aszálytűrés kulcskérdés maradt.
A hosszabb távú előrejelzések szerint a mezőgazdaság vízigénye jelentősen növekedhet: a szakértői becslések 1300–1700 millió köbméter közötti éves vízigényt valószínűsítenek, ami nagyságrendekkel meghaladja a jelenlegi vízhasználatot. Ez a tendencia azonban ütközhet a vízkészletek csökkenésével és a kisvízi időszakok gyakoribbá válásával.
A folyók alacsony vízállása, a talajvízszintek csökkenése egyaránt korlátozhatja az öntözési lehetőségeket, különösen a Tisza-völgyben és az Alföld számos térségében. A JVK4 ezért az öntözés fejlesztését elsősorban a vízvisszatartási és vízpótlási intézkedésekkel összhangban vizsgálja.
.jpg "víz")
A hosszabb távú előrejelzések szerint a mezőgazdaság vízigénye jelentősen növekedhet – Fotó: Pixabay
A vízvisszatartás jelentősége
A JVK4 egyik kulcsfontosságú üzenete, hogy a vízkészletek csökkenésével párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kell kapnia a vízvisszatartásnak, különösen mezőgazdasági térségekben, például a mély fekvésű, rendszeresen belvízjárta területek művelésből történő kivonásával. A természetes és mesterséges vízmegtartó megoldások egyaránt hozzájárulhatnak a vízkészletek stabilizálásához, a talajvízszintek fenntartásához és az aszálykárok mérsékléséhez. Ebben fontos szerepet játszhatnak a tározók, a csatornákban megvalósított medertározások, valamint a táji vízmegtartást segítő mezőgazdasági gyakorlatok.
A legfontosabb mezőgazdasági vízvisszatartást segítő intézkedéseket kiemelve, jelentős hatással bír a rétek és legelők kialakítása és fenntartása, puffer zónák létrehozása vízfolyások, mezőgazdasági területek és utak mentén (füves/bokros/fás területek), illetve a talajművelés nélküli, vagy csökkentett talajműveléssel történő gazdálkodás.
A vízvisszatartás nemcsak a mezőgazdaság számára jelent előnyt, hanem ökológiai célokat szolgál, többek között vízhozamot biztosít az alvízi szakaszokra, növeli a beszivárgást, helyre állítja a korábbi vízikörnyezetet.
Ugyanakkor, a rendelkezésre álló tározott víztömeg lehetővé teszi, hogy a felszínalatti vízkészleteket kimerítő használatok helyett a felszíni vizeket hasznosítsák. A vizes élőhelyek és a tározók természetes denitrifikációs folyamatok révén hozzájárulhatnak a tápanyagterhelés csökkentéséhez is, és segíthetnek az eutrofizáció mérséklésében.
Mezőgazdasági eredetű terhelések
A vízminőségi problémák jelentős része a mezőgazdasági eredetű diffúz szennyezésekhez kapcsolódik. A korábbi vízgyűjtő-gazdálkodási terv vizsgálatai szerint a mezőgazdaság 940 felszíni és 62 felszín alatti víztest esetében jelentős terhelési forrásként jelenik meg. Fontos megjegyezni, hogy a problémákat nem kizárólag a mezőgazdaság okozza, de sok vízgyűjtőn a terhelés legnagyobb részét ez az ágazat adja.
A szennyezőanyagok jellemzően a felszíni lefolyás, az erózió, valamint a drénrendszereken keresztül jutnak a víztestekbe, illetve beszivárgással a felszín alatti vizeket is terhelhetik.
A tápanyagterhelés szempontjából különösen fontos a nitrogén és a foszfor szerepe. A foszfor elsősorban a talajerózióval és a felszíni lefolyással kerül a vízfolyásokba, gyakran a talajszemcsékhez kötődve, ami hosszú távon felhalmozódhat a befogadók üledékében. A nitrogén ezzel szemben oldott formában a talajvízben mozog, és gyakran csak hosszabb idő – akár évek vagy évtizedek – elteltével jut el a felszíni vizekbe. Emiatt a nitrátterhelés hatásai sok esetben késleltetve jelennek meg a vízminőségben.
A növényvédő szerek használata szintén kockázatot jelenthet a vízi ökoszisztémák számára, különösen akkor, ha a hatóanyagok közvetlenül a felszíni vizekbe jutnak. Az okszerű növényvédelmi gyakorlat ezért nemcsak a termelési kockázatok csökkentését szolgálja, hanem a vízminőség védelmében is fontos szerepet játszik. Hasonló jelentősége van a talajerózió mérséklésének is, hiszen a talajvesztéssel együtt jelentős mennyiségű tápanyag kerülhet a vízfolyásokba.
Halastavak és akvakultúra
A halastavi gazdálkodás fontos szerepet tölt be a hazai vízgazdálkodásban. Magyarországon mintegy 25 ezer hektár halastóterület található, amelyek nemcsak élelmiszer-termelési szempontból jelentősek, hanem a vízvisszatartásban és a biodiverzitás megőrzésében is szerepet játszanak. Az extenzív halastavak esetében az elfolyó víz minősége több térségben javult az elmúlt években, ugyanakkor az intenzív akvakultúrás rendszerek egyes helyeken időszakosan növelhetik a tápanyag- és szervesanyag-terhelést, ami elsősorban eutrofizációs kockázatban jelenik meg.
Országos léptékben az akvakultúrák diffúz szennyezése nem tartozik a meghatározó vízminőségi problémák közé, a korábbi vizsgálatok szerint az azonosított terhelések mintegy három százalékát adják. Egyes víztestek esetében azonban lokálisan jelentős hatásuk lehet, különösen ott, ahol nagy halbiomasszával működő tavak vagy intenzív termelési rendszerek találhatók.
Figyelembe kell venni a halastavak vízellátásának biztosításához szükséges pótvízigényt a vízkivételek, valamint az átfolyásos rendszerben létesített völgyzárógátas tározókat a hidromorfológiai hatását is. A környezeti hatások mérséklése érdekében a szakpolitika egyre nagyobb hangsúlyt helyez a jó halgazdálkodási gyakorlat alkalmazására, valamint a víztakarékos és recirkulációs technológiák terjedésére.
A jövőben az intézkedések hatékonyságát az integrált megközelítés erősítheti, amely a mezőgazdasági gyakorlatok fejlesztését, a pontszerű kibocsátások csökkentését és a vízvisszatartási megoldások alkalmazását egyaránt magában foglalja. A fenntartható vízgazdálkodás megteremtése alapvető feltétele a magyar mezőgazdaság hosszú távú alkalmazkodóképességének és versenyképességének. A vízkészletek védelme, a vízvisszatartás erősítése és a hatékony vízhasználat közös feladat, amely széles körű szakmai együttműködést igényel.
Mondd el véleményedet Te is! A Jelentős Vízgazdálkodási Kérdések (JVK4) vitaanyag véleményezési folyamatáról a NAK honlapján itt tájékozódhatsz.
Forrás: NAK
Indexkép: pixabay.com
