Az elmúlt évek szélsőséges időjárási eseményei egyértelművé tették, hogy Magyarország vízgazdálkodása új kihívásokkal néz szembe. Miközben a téli és tavaszi időszakokban gyakran jelentős víztöbbletek jelennek meg, a vegetációs időszakban egyre gyakoribbak a hosszan tartó aszályok.
A klímaváltozás következtében nem csupán a csapadék mennyisége, hanem annak időbeli eloszlása is megváltozott: rövid idő alatt lehulló nagy intenzitású csapadékok és hosszú száraz periódusok váltják egymást. Mindez különösen érzékenyen érinti a mezőgazdaságot, amelynek jövője egyre inkább a rendelkezésre álló vízkészletek hatékony megőrzésétől függ.
Erre a kihívásra ad választ a „Vizet a tájba!” program, amely az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai vízgazdálkodási kezdeményezésévé vált. A program alapgondolata egyszerű, mégis szemléletformáló erejű: a rendelkezésre álló vízkészleteket lehetőség szerint ne vezessük el minél gyorsabban a tájból, hanem tartsuk helyben, ahol azok hozzájárulhatnak a talajvízkészletek utánpótlásához, a természetes élőhelyek fennmaradásához és a mezőgazdasági területek vízellátottságának javításához.
A vízügyi ágazat ezért fokozatosan a vízmegtartás és a vízpótlás irányába helyezte át a hangsúlyt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) adatai szerint ma már országszerte mintegy 27 helyszínen zajlik holtágak ökológiai vízpótlása, természetvédelmi területek vízellátása és nem állami kezelésben lévő csatornák feltöltése, amelyek során eddig összesen megközelítőleg 8 millió m³ vizet juttattak ki gravitációsan vagy szivattyúk segítségével elsősorban ökológiai célból. Emellett a vízügyi ágazat továbbra is kiemelten törekszik a vízmegtartásra és a térségi vízpótlásra saját kezelési területein is, a vízkormányzást szolgáló műtárgyak zárva tartásával; jelenleg a visszatartott víz mennyisége a duzzasztott folyómedrekben, csatornákban és tározókban eléri a 632 millió m³-t.
Ezek az eredmények jól mutatják, hogy a vízvisszatartás mára nem kísérleti program, hanem a hazai vízgazdálkodás egyik meghatározó eszköze lett.
A klímaváltozás következtében nem csupán a csapadék mennyisége, hanem annak időbeli eloszlása is megváltozott – Fotó: Pixabay
A „Vizet a tájba!” program, mint jó gyakorlat
Az OVF „Jó gyakorlatok a vízmegtartásban” című szakmai kiadványa a „Vizet a tájba!” programot a hazai klímaadaptáció egyik legsikeresebb mintaprojektjeként mutatja be, amelyben a táji vízvisszatartás gyakorlati megvalósítása már jelentős országos lefedettséget ért el.
A program keretében a tulajdonosok egy bejelentőfelületen keresztül önkéntesen felajánlhatják azokat a területeket, amelyek alkalmasak lehetnek időszakos vízvisszatartásra vagy vízpótlásra.
Eddig összesen 994 területi felajánlás érkezett, mintegy 2541 ingatlan vonatkozásában, amelyek együttesen több mint 30 446 hektár potenciálisan bevonható területet jelentenek a vízmegtartási célok számára. A tényleges beavatkozások is számottevőek: 76 helyszínen, összesen mintegy 4100 hektáron valósult meg elárasztás vagy vízvisszatartás. Ezek az adatok jól mutatják, hogy a program nem csupán elvi vagy kísérleti szinten működik, hanem egyre szélesebb gazdálkodói és területi részvétellel valósít meg gyakorlati klímaadaptációs intézkedéseket. A megvalósult beavatkozásokhoz olyan, kiemelt jó gyakorlatok is kapcsolódnak, amelyek a jövő vízgazdálkodási és agráralkalmazkodási megoldásai számára is iránymutatást adnak.
Tiszaroff: mintaprojekt a talajvízpótlásban
A program egyik legjelentősebb szakmai eredménye a Tiszaroffi Árapasztó Tározó térségében megvalósított talajvízpótlási projekt. A beavatkozás célja az volt, hogy a Nagykunsági-főcsatornából érkező víz segítségével növeljék a térség felszín alatti vízkészleteit. A vizet a Gói-tói-csatorna rendszerébe vezették, ahol lehetőség nyílt annak fokozatos beszivárgására.
A 61 napig tartó vízpótlás során összesen 1,38 millió köbméter víz érkezett a területre, amelyből mintegy 900 ezer köbméter szivárgott be a talajba. A monitoringvizsgálatok szerint a talajvízszint helyenként 28 és 190 centiméter közötti mértékben emelkedett, a kedvező hatás pedig mintegy 70 hektáros területen volt kimutatható. A projekt során talajvízfigyelő kutak, talajnedvesség-mérő állomások és részletes vízminőségi vizsgálatok segítették a folyamat nyomon követését.
A tiszaroffi projekt jelentősége túlmutat az érintett területen. Egyértelműen igazolta, hogy a kontrollált vízvisszatartás és a célzott talajvízpótlás hatékony eszköz lehet az aszályok hatásainak mérséklésében, miközben a mezőgazdasági termelés számára is kedvezőbb vízgazdálkodási feltételeket teremt.
A tiszakóródi legelő elárasztása
A „Vizet a tájba!” program egyik legfontosabb mérföldköve a felső-Tisza-vidéki Tiszakóród térségében valósult meg. Ez volt az első olyan projekt, ahol szabályozott, biztonságos keretek között, a földtulajdonos önkéntes együttműködésével mezőgazdasági területen hajtottak végre vízvisszatartást. A tulajdonos által felajánlott 15 hektáros legelőn 2025 márciusában mintegy 50 ezer köbméter vizet tartottak vissza.
A kedvező tapasztalatok alapján a beavatkozást ugyanazon év júniusában megismételték. A cél nem a tartós vízborítás kialakítása volt, hanem a talaj vízkészletének növelése és a talajvíz-utánpótlás elősegítése. A projektet a Tisza–Túr közi árapasztó tározó szivattyútelepe tette lehetővé, amely a Tisza vizét saját napelemparkjának köszönhetően megújuló energiával emeli be a vízpótló rendszerbe. A víz ezt követően csatornákon és a természetes tereplejtés kihasználásával jutott el az elárasztandó területre.
A tiszakóródi példa jól mutatja, hogy a vízvisszatartás nemcsak természetvédelmi vagy vízgazdálkodási célokat szolgálhat, hanem közvetlen gazdasági előnyöket is jelenthet a gazdálkodók számára. A javuló talajnedvesség és a kedvezőbb vízháztartási viszonyok stabilabb termelési feltételeket teremthetnek, miközben az ökológiai állapot is javul.
A projekt egyben azt is jelzi, hogy az ökológiai célú vízpótlás ma már jogszabályi keretek között, szabályozott módon valósulhat meg. Az ökológiai célú vízpótlás lényege, hogy a felszíni vizek többleteiből vagy szabad vízkészleteiből árterekre, mélyfekvésű területekre vagy más vízhiányos élőhelyekre vezetnek ki vizet a természetes folyamatok támogatása és a fenntartható vízgazdálkodás érdekében.
Vízvisszatartás az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén
A program jelentőségét különösen jól érzékeltetik az Alföldön végrehajtott beavatkozások. A 2025-ös évben a térségben elmaradt a megszokott téli és tavaszi vízfelhalmozódás, miközben az átlagosnál melegebb nyári időjárás és a helyenként 200 millimétert meghaladó csapadékhiány súlyos aszályhelyzetet idézett elő. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az aszály hatásainak mérséklése érdekében komplex vízpótlási programot hajtott végre. A holtágak, tavak, üzemi csatornák és felajánlott területek vízellátásával összesen 11,2 millió köbméter vizet sikerült a tájban tartani vagy oda kijuttatni. A program nem csupán mezőgazdasági területeket érintett. Eperjes térségében az erdőtelepítések vízellátását segítették, ahol mintegy 5000 köbméter vizet juttattak ki, míg Derekegyház határában az erdőfelújítások támogatására több mint 15 ezer köbméter víz szolgálta a fiatal állományok fejlődését.
Ezek a példák jól mutatják, hogy a táji vízvisszatartás nem kizárólag a mezőgazdasági termelést vagy a természetvédelmet támogatja, hanem a klímaváltozásnak ellenállóbb tájszerkezet kialakítását is.
Holtágak és vizes élőhelyek rehabilitációja
A vízügyi igazgatóságok több millió köbméter vizet juttatnak holtágakba, árterekre és természetvédelmi területekre annak érdekében, hogy javítsák azok ökológiai állapotát.
A vízpótlások érintik többek között a Tisza menti holtágakat, a Bodrog térségét, a Holt-Szamos egyes szakaszait, valamint számos olyan vizes élőhelyet, amelyek vízellátása természetes úton már nem biztosítható megfelelő mértékben.
A természetvédelmi hasznok mellett ezeknek a beavatkozásoknak jelentős mezőgazdasági előnyeik is vannak. A magasabb vízszint kedvezően befolyásolja a környező területek talajnedvességét, javítja a mikroklímát, mérsékli a nyári felmelegedést és lassítja a talajvízszint csökkenését. Mindez hosszabb távon hozzájárulhat a termőföldek vízgazdálkodási állapotának javításához és a termésbiztonság növeléséhez.
A „Vizet a tájba!” program legfontosabb tanulsága, hogy az aszály elleni alkalmazkodás egyik kulcsa a víz helyben tartása és a természetes vízkörforgás támogatása. A tájban visszatartott víz hozzájárul a talajvízkészletek utánpótlásához, javítja a talajok vízháztartását, mérsékli a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, valamint növeli a táj és a mezőgazdasági területek ellenálló képességét a szélsőséges időjárási viszonyokkal szemben.
Forrás: NAK
Indexkép: unsplash.com
