A kiállítás kategória díjait átadta Kurusa Tamás a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Idén is meghirdették „A kiállítás legszebb standja” címet, melyet független zsűri értékelt, mérlegelve azt, hogy az adott cég megjelenésében mennyire tükrözi a cég tevékenységét, mennyire hívja fel a figyelmet termékére, szolgáltatására, a kiállításon megforduló érdeklődőket, szakembereket mennyiben tudja segíteni, van-e tér, hogy kiszolgálja a partnereket, igényeiket, s nem utolsó sorban mennyire környezettudatos a megjelenés.
Lelkesen fogadták a kiállítók a lehetőséget, melyre a régiek mellett a legújabb kiállítók közül is többen beadták nevezésüket.
- A kiállítás legszebb standja cím III. helyezettje az Aranyponty Halászati Zrt., Százhalombatta (F/815 standszám)
- A kiállítás legszebb standja cím II. helyezettje az LC Packaging TPI Kft., Mórahalom (III/316 standszám)
- A kiállítás legszebb standja cím I. helyezettje az Agrofeed Kft., Győr (I/117 standszám)
Horn Artúr-díj
Prof. Dr. Komlósi István – A MÁSZ elnöksége az állattenyésztés oktatásában és a gyakorlattal való együtt működésben kifejtett munkássága elismeréseként Horn Artúr-díjjal tüntette ki.
Magyar Állattenyésztésért díj
Kiss Ferenc
Kiss Ferenc neve a magyar állattenyésztésben a kitartó, értékteremtő és felelősen gondolkodó gazdálkodást jelenti. Több évtizedes munkássága során olyan gazdaságot épített fel Gelejen, amely egyszerre bizonyítja a szakmai igényesség, a józan gazdasági gondolkodás és az emberi felelősségvállalás erejét.

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt./Mikola Zoltán
BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI
Az ország minden tájáról 17 kiállító 51 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott csoportokat Bögréné Bodrogi Gabriella, Látits Miklós, Dr. Benk Ákos, prof. dr. Mihók Sándor értékelte.
5 fajtacsoportban összesen 18 kategóriadíj, valamint 1 különdíj és 1 Nagydíj került kiosztásra.
A bírálat eredményei alapján a következő díjak kerültek kiosztásra:
- Bajkán Zoltán – Kettőshasznosítású tyúk fajtacsoportban Rhode Island csoportjával harmadik helyezést ért el.
- Vígh Attila, a Lara Farm képviseletében – a Kettőshasznosítású tyúk fajtacsoportban Palóc tyúk csoportjával második helyezést szerzett.
- Simcsik András – a Húshasznosítású baromfi fajtacsoportban Francia gyöngytyúk csoportjával első helyezésben részesült.
- Pesztránszki Ferenc – az Egyéb őshonos baromfi fajtacsoportban Gyöngytyúk csoportjával első helyezést ért el.
- Pesztránszki Rita – az Őshonos magyar tyúk fajtacsoportban Kendermagos magyar tyúk csoportjával első helyezést szerzett.
- A Goldavis Kft. – a Húshasznosítású baromfi fajtacsoportban Master Gris csoportjával harmadik helyezést, Redbro csoportjával második helyezést, valamint a Kettőshasznosítású tyúk fajtacsoportban Gris Barré csoportjával első helyezést ért el.
- Izsó Sándor – az Őshonos magyar tyúk fajtacsoportban Kendermagos magyar tyúk csoportjával harmadik helyezést, Fogolyszínű magyar tyúk csoportjával második helyezést, valamint Sárga magyar tyúk csoportjával szintén második helyezést szerzett.
- Az SZTE Tangazdaság Kft. – az Őshonos magyar tyúk fajtacsoportban Kendermagos magyar tyúk csoportjával első helyezést, valamint az Őshonos erdélyi kopasznyakú tyúk fajtacsoportban Kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk csoportjával ugyancsak első helyezést ért el.
- A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ – az Őshonos magyar tyúk fajtacsoportban harmadik helyezést ért el a Fehér magyar tyúk csoportjával, az Őshonos erdélyi kopasznyakú tyúk fajtacsoportban harmadik helyezést ért el Kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk csoportjával, valamint az Egyéb őshonos baromfi fajtacsoportban Bronzpulyka csoportjával harmadik helyezést szerzett. Emellett második helyezést ért el az Őshonos erdélyi kopasznyakú tyúk fajtacsoportban Fekete erdélyi kopasznyakú tyúk csoportjával, valamint az Egyéb őshonos baromfi fajtacsoportban Erdélyi tarka pulyka csoportjával második helyezést ért el.
NAGYDÍJ
- A Baromfitenyésztési Nagydíjat kapja az SZTE Tangazdaság Kft. szakmai vezetője, Tóth Ferenc, a kiállított csoportok kiemelkedő minőségéért és magas szakmai színvonaláért.
A kiállítás baromfitenyésztési nagydíját átadta: Ráki Zsolt, országgyűlési képviselő
BAROMFI KÜLÖNDÍJ
1.A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar 2014-ben a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá fajta nemesítési és fajta fenntartási tevékenység elismerésére Sófalvy Ferenc Vándordíjat alapított.
A vándordíj egy gránit kocka talapzaton álló bronz körplasztika, mely egy kendermagos kakast ábrázol. A vándordíj mellett minden kitüntetett egy 10 cm átmérőjű bronz plakettet is kap, mely néhai Sófalvy Ferenc arcképét ábrázolja.
A díj alapító okirat szerinti odaítéléséről három tagú kuratórium döntött.
A díjat átadta: Gubisiné Sófalvy Erzsébet dr. Sófalvy Ferenc lánya és dr. Gráff Myrtill a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense.
Kitüntetett: Fehér Sándor
Fehér Sándor tápiógyörgyei lakos, a génmegőrzés megszállott embere. Nem azóta, amióta lassacskán a génmegőrzés társadalmi elfogadottságot nyer, hanem azt évtizedekkel megelőzően.
2. A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar különdíját Vígh Attila, a Lara Farm képviseletében kapta a bemutatott Palóc tyúk csoportért.
A díjat átadta: dr. Gráff Myrtill a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense.

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt.
HÚSHASZNÚ SZARVASMARHA DÍJAI
A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításán 46 tenyészet 130 állatával jelent meg. A charolais tenyészállatok bírálatát az olasz Silvio Pistis, a limousin tenyészállatok bírálatát a francia Gérad Ménard és Gilles Lequeux, a blonde d’ Aquitaine tenyészállatok bírálatát a francia Raphael Beteille, az aubrac tenyészállatok bírálatát a szlovák Jaroslav Dobi a magyartarka tenyészállatok bírálatát Thomas Bacher, Rinderzucht Steiermark végezte.
MAGYARTARKA
A magyar tarka fajtában két hasznosítási típusban történt bírálat. Kettőshasznú magyartarka vemhes üsző, valamint húshasznú vemhes üsző és anyatehén borjával és fiatal tenyészbika kategóriában vezettek fel tenyészállatokat.
A bírálat során 15 egyed került felvezetésre.
Kettőshasznú vemhes üsző kategória:
- III. helyezett: 1106 kat. számú Zsömle – Tenyésztője és tulajdonosa: MATE Tangazdaság Kft., Kaposvár
- II. helyezett: 1103 kat. számú Illető – Tenyésztője és tulajdonosa: Herkány Kft., Öregcserő
- I. helyezett : 1107 kat számú Csöpi – Tenyésztője és tulajdonosa: MATE Tangazdaság Kft., Keszthely
Húshasznú vemhes üsző kategória:
- I. helyezett: 1410 kat számú Ősz – Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg. Kft., Derecske
Húshasznú anyatehén borjával kategória:
- I.helyezett: 1415 kat számú Róza – Tenyésztője és tulajdonosa: Derecske Petőfi Mg Kft, Derecske
Húshasznú tenyészbika kategória:
- I.helyezett: 1416 kat számú Hantosi Csepel Derreen Jack – Tenyésztője és tulajdonosa: Simon Kertészet Kft., Hantos
Különdíjak:
1. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Teveli Zrt. részére a tenyésztési program színvonalas betartásáért.
A díjat átadta: Kovács-Mesterházy Zoltán, ügyvezető igazgató
2. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Dunafalvai Mg. Kft. részére a színvonalas tenyészállat felkészítéséért.
A díjat átadta: Kovács-Mesterházy Zoltán, ügyvezető igazgató
3. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel az Eszlár Trade Kft. részére a tenyésztési program színvonalas megvalósításáért.
A díjat átadta: Kovács Ákos, alelnök
4. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánl fel a Kovács Major részére a tenyészbika színvonalas felkészítéséért.
A díjat átadta: Kovács Ákos, alelnök
5. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Rinderzucht Steiermark részére a showbírálat lebonyolításáért és az osztrák tarka tehenek bemutatásáért. A díjat átadta: Kokas Márton tenyésztésvezető
6. A Génbank-Semex Magyarorság. Kft. különdíjat ajánlott fel a legszebb magyartarka tenyészállat tenyésztője részére. A díj 250.000 Ft értékű szaporítóanyag az aktuális magyartarka ajánlatból. A díjat kapja: Simon Kertészet Kft., Hantos. A díjat átadta: Veres Zoltán, a Génbank-Semex Magyarország. Kft. ügyvezető igazgatója
A Charolais fajta bírálati eredményei
- Abaúji Papp Charolais Kft. homrogdi tenyészet harmadik helyezést ért el 1347 kat. sz. STV-s bikájával, harmadik helyezést ért 1359 kat. sz. felnőtt tenyészbikájával, harmadik helyezést ért 1321 kat. sz. vemhes üszőjével, második helyezést ért el 1311 kat. sz. kétéves üszőjével, első helyezést ért el a 1345 kat. sz. STV-s bikájával, első helyezést ért 1320 kat. sz. vemhes üszőjével, első helyezést ért 1315 kat. sz. kétéves üszőjével, első helyezést ért 1356 kat. sz. fiatal tenyészbikájával.
- Charolais Kft. lajosmizsei tenyészet harmadik helyezést ért el a 1328 kat. sz. fiatal borjas tehenével, és második helyezést ért el a 1326 kat. sz. fiatal borjas tehenével, második helyezést 1334 kat. sz. vemhes tehenével, második helyezést 1341 kat. sz. borjas tehenével, második helyezést 1352 kat. sz. fiatal tenyészbikájával, első helyezést ért el 1361 kat. sz. felnőtt tenyészbikájával.
- Charolais Farm Kft. akasztói tenyészet harmadik helyezést ért el a 1349 kat. sz. fiatal tenyészbikájával, második helyezést ért el a 1322 kat. sz. vemhes üszőjével, első helyezést ért el a 1335 kat. sz. vemhes tehenével.
- Németh György akasztói tenyésztő második helyezést ért el a 1302 kat. sz. éves üszőjével.
- Veiger Péter kaposvári tenyésztő harmadik helyezést ért el a 1316 kat. sz. kétéves üszőjével.
- NAT-SER Kft. újkígyósi tenyészet harmadik helyezést ért el a 1331 kat. sz. vemhes tehenével, harmadik helyezést 1336 kat. sz. borjas tehenével.
- Néma Kft. akasztói tenyészet második helyezést ért el 1362 kat. sz. felnőtt tenyészbikájával
- NPK Charolais Farm Kft. kecskeméti tenyészet második helyezést ért el 1344 kat. sz. STV-s bikájával, első helyezést ért el a 1305 kat. sz. éves üszőjével, első helyezést 1339 kat. sz. borjas tehenével.
- Nyakas Dávid hajdúnánási tenyésztő harmadik helyezést ért el 1301 kat. sz. éves üszőjével, első helyezést ért el a 1329. kat sz. fiatal borjas tehenével.
Az Aubrac fajta bírálati eredményei
- Fási Konrád nagyhegyes-elepi tenyésztő harmadik helyezést ért el 1365 kat. sz. éves üszőjével, első helyezést ért el 1366 kat. sz. borjas tehenével.
- Sári Kristóf zirci tenyésztő második helyezést ért el 1369 kat. sz. növendék bikájával.
A Limousin fajta bírálati eredményei
- A Döbröközi Mg. Zrt. döbröközi tenyészet harmadik helyezést ért el a 1394 kat. számú felnőtt tenyészbikájával.
- A Bakony Ho-Li Kft. második helyezést ért el a 1396 kat. sz. limousin felnőtt tenyészbikájával, az állat tulajdonosa Ábrahámné Mayer Judit.
- Brunner Ákos vecsési tenyésztő első helyezést ért el 1387 kat. sz. fiatal tenyészbikájával.
- Az Imár Bt. nemesvámosi tenyészet második helyezést ért el 1378 kat. sz. vemhes üszőjével, ugyan ebben a kategóriában első helyezést ért el a 1379 kat. sz. limousin vemhes üszőjével. Második helyezést ért el a 1386 kat. sz. fiatal limousin tenyészbikájával, valamint első helyezést ért el a 1395 kat. sz. felnőtt limousin tenyészbikájával.
- Pesztránszki Ferenc dévaványai tenyésztő harmadik helyezést ért el a 1373 kat. számú limousin 2 éves növendék üszőjével.
- Tamás Péter tiszafüredi tenyésztő harmadik helyezést ért el a 1377 kat. számú limousin vemhes üszőjével.
- A Marócsa Agro Kft. nyíregyházi tenyészet második helyezést ért el a 1372-es kat. sz. limousin 2 éves növendék üszőjével.
- Mozsgai József sellyei tenyésztő harmadik helyezést ért el 1388 kat. sz. limousin fiatal tenyészbikájával és első helyezést ért el a 1374 kat. sz. limousin 2 éves növendék üszőjével.
A Blonde D’Aquitaine fajta bírálati eredményei
- A Blonde Tanya, kecskeméti tenyészet harmadik helyezést ért el a 1400-as kat. sz. blonde d’Aquitaine üszőjével, második helyezést ért el 1397 kat. sz. és első helyezést ért el 1399 kat. sz. blonde d’Aquitaine üszőjével.
- Radics Dorottya babócsai tenyészető első helyezést ért el a 1407-es kat. sz. blonde d’Aquitaine tenyészbikájával mellyel megnyerte az egyesített blonde d’Aquitaine hímivar kategóriát is.
- Az Alkotmány Agro Zrt, nagykanizsai tenyésztő harmadik helyezést ért el a 1401-as kat. sz. blonde d’Aquitaine tehenével, ezen felül harmadik helyezést ért el a 1405-ös kat. sz. blonde d’Aquitaine tenyészbikájával, Második helyezést ért el 1406 kat. sz. blonde d’Aquitaine tenyészbikájával, valamint második helyezést ért el 1403 kat. sz. borjas anyatehenével. Az 1402-es kat. sz blonde d’Aquitaine tenyészállatával első helyezést ért el anyatehén borjával kategóriában.

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt.
Egyéb húsmarha
Brit húsmarha fajták:
- Harmadik helyezést ért el Somogyi László, kunszállási angus tenyésztő éves red angus tenyészüszőjének bemutatásáért.
- Második helyezést ért el a Westerheide Kft., hedrehelyi tenyésztő hereford felnőtt tenyészbikájának bemutatásáért.
- Első helyezést ért el az Angus Kft., Adony red angus és aberdeen angus tenyészüszőjeinek bemutatásáért.
Magyar szürke és borzderes fajták:
- Harmadik helyezést ért el a Bükki Nemzeti Park magyarszürke borjas tehenével.
- Második helyezést ért el Bogár Károly, Göd-Felsőgöd magyarszürke tehenének bemutatásáért.
- Első helyezést ért el a Kiskunsági Nemzeti Park, Kecskemét magyarszürke üszőinek bemutatásáért.
- Első helyezést ért el a Bükki Nemzeti Park, Eger kárpáti borzderes tehenéért.
- Első helyezést ért el a Körös-Maros Nemzeti Park, Szarvas a 6 éves magyarszürke tenyészbika KÁMZSA bemutatásáért.
A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon bemutatott húshasznú fajtagyőztes tenyészállatok összevetése alapján a tenyésztési nagydíjat az Imár Bt., Nemesvámos kapja az 1379-es kat. számú limousin vemhes üszőjéért.
A díjat átadta: Ráki Zsolt, országgyűlési képviselő
KÜLÖNDÍJAK
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének különdíjai:
1. A legszebb nőivarú tenyészállat, valamint a legszebb charolais tenyészállat címét a 1335-ös kat. számú vemhes tehén nyerte el, tenyésztője és tulajdonosa Charolais-Farm Kft., Akasztó. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének díja a kategória győztesének 10 adag szaporítóanyag 400 euró értékben, valamint a legjobbnak járó plakett. A díjakat átadta SILVIO PISTIS bíró Olaszországból.
2. A legszebb hímivarú tenyészállat címet a 1361-es kat. számú felnőtt tenyészbika nyerte el, tenyésztője és tulajdonosa a Charolais Kft., Lajosmizse. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének díja a kategória győztesének 10 adag szaporítóanyag 400 euró értékben. A díjat átadta: SILVIO PISTIS bíró Olaszországból.
3. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének fődíját kapja az Abaúji Papp Charolais Kft., Homrogd a pontversenyben elért 63 pontja alapján. A díjat átadta SILVIO PISTIS bíró Olaszországból.
4. Különdíjat ajánlott fel a legszebb nőivarú charolais tenyészállat tenyésztőjének, az akasztói Charolais-Farm Kft.-nek Jaroslav Dobi, a Szlovák Húsmarhaszövetség alelnöke.
5. Különdíjat ajánlott fel a legszebb hímivarú charolais tenyészállat tenyésztőjének, a lajosmizsei Charolais Kft.-nek Jaroslav Dobi, a Szlovák Húsmarhaszövetség alelnöke.
6. A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. 200.000 Ft értékű különdíjat ajánlott fel kiemelkedő szarvasmarha tenyésztési munkáért. A díjat kapja a Szerencsi Mg. Zrt., Szerencs. A különdíj levásárolható a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Cremo borjústarter takarmány termékére. A díjat átadta: Balassa Gergely a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. ügyvezetője
A Charolais és Aubrac Tenyésztők Egyesületének különdíjai:
7. A legszebb charolais nőivarú tenyészállat címét a 1335-ös kat. számú vemhes tehén nyerte el, tenyésztője és tulajdonos Charolais Farm Kft. Akasztó. A díjat átadta Taskó József a Charolais és Aubrac Tenyésztők Egyesületének elnöke.
8. A legszebb charolais hímivarú tenyészállat címet a 1361-es kat. számú Felnőtt tenyészbika nyerte el, tenyésztője és tulajdonosa a Charolais Kft., Lajosmizse. A díjat átadta Taskó József a Charolais és Aubrac Tenyésztők Egyesületének elnöke.
9. A legszebb charolais tenyészállat címet a 1335-ös kat. számú vemhes tehén nyerte el, tenyésztője és tulajdonos Charolais Farm Kft. Akasztó. A díjat átadta Taskó József a Charolais és Aubrac Tenyésztők Egyesületének elnöke.
10. A WILHELM SCHAUMANN KFT. különdíjat ajánlott fel a Charolais Kft., Lajosmizse legszebb hímivarú charolais tenyészállat tenyésztőjének és Nyakas Dávid, hajdúnánási tenyésztő részére. A díjat átadta Jaczenkó Anna a Wilhelm Schaumann Kft., képviseletében.
11. Az MCTE különdíjat adományoz a legszebb aubrac tenyésztőjének Fási Konrád Nagyhegyes-Elep. A díjat átadta Jaroslav Dobi a szlovák húsmarha szövetség alelnöke
LIMOUSIN ÉS BLONDE D’AQUITAINE KÜLÖNDÍJAK
12. A francia Herdbook Limousin különdíjat ajánlott fel a verseny legszebb limousin tenyészállatának. A díjat kapja a 1379 kat. sz. limousin vemhes üsző, tenyésztője és tulajdonosa az Imár Bt, Nemesvámos. A díjat átadta Gerard Menard, limousin versenybíró.
13. A francia INTERLIM különdíjat ajánlott fel a legszebb limousin hímivarú tenyészállat tenyésztőjének és tulajdonosának. A díjat kapja 1387 kat. sz. fiatal limousin tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa Brunner Ákos, Vecsés. A díjat átadta Gilles Lequeux, az INTERLIM kereskedelmi igazgatója.
14. A Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete FAJTAGYŐZTES NAGYDÍJÁT, mely a kiállítás legszebb limousin tenyészállatának jár, a 1379 kat. sz. limousin vemhes üsző nyerte el, tenyésztője és tulajdonosa az Imár Bt, Nemesvámos. A díjat átadta az egyesület ügyvezető igazgatója, Dr. Szücs Márton.
15. A kiállítás legszebb blonde d’Aquitaine tenyészállatának járó FAJTAGYŐZTES NAGYDÍJÁT a 1402-es kat. sz blonde d’Aquitaine anyatehén borjával nyerte el, tenyésztője és tulajdonosa az Alkotmány-Agro Zrt., Nagykanizsa. A díjat átadta Raphael Beteille, blonde d’Aquitaine versenybíró.
16. A Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel az 1 éves limousin tenyészüsző kategóriában a 1370. kat. számú tenyészállat részére, tenyésztője és tulajdonosa Mozsgai József, Sellye. A díjat átadja Csomai Géza, az egyesület elnöke.
17. Szintén különdíjat ajánlott fel az egyesület az anyatehén borjával kategória legszebb tenyészállatának, kiemelt dicséretként három generáció együttes bemutatásáért: a 1381-es kat. számú borjas tehénnek. Tenyésztője és tulajdonosa a Bakony Ho-Li Kft. A díjat átadta Csomai Géza, az egyesület elnöke.
18. Különdíjat ajánlott fel az egyesület a vemhes üsző kategóriában, valamint a fiatal tenyészbika kategóriában induló Rácz Limousin Kft., a 1375. és 1392. kat. számú, kiválóan felkészített tenyészállataiért. A díjat átadta Csomai Géza, az egyesület elnöke.
19. Egyesületi különdíjban részesül továbbá a Gyöngysziget Kft. Nagybaracska, a limousin anyatehén borjával kategóriában bemutatott tenyészállataiért. A díjat átadja Csomai Géza, az egyesület elnöke.
20. Blonde d’Aquitaine fajtában különdíjat ajánl fel a Limousin és Blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete a legszebb blonde d’Aquitaine hímivarú tenyészállat részére, kiemelve a színvonalas tenyészállat felkészítést és felvezetést. A díjat kapta Radics Dorottya, babócsai tenyésztő, a díjat átadta Csomai Géza, az egyesület elnöke.
21. Különdíjat ajánlott fel A H. Wilhelm Schaumann Kft. (2 db) azoknak a tenyésztőknek, akik a küllemi bírálati versenyen színvonalasan megjelentek, tenyészállatokat állítottak ki. A díjakat kapják: Alkotmány Agro Zrt., Nagykanizsa, Brunner Ákos, Vecsés. A díjat átadja Jaczenkó Anna a Wilhelm Schaumann Kft., képviseletében.
22. A Magyarszürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger részére a kiállításon színvonalasan bemutatott tenyészállataiért. A díjat átadta: dr. Motika Dezső, az egyesület alelnöke
23. A Magyarszürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át Bogár Károly, göd-felsőgödi szürkemarha tehén tulajdonosának és kiállítójának. A tehén tenyésztője: Nagy Tibor, Szentgál. A díjat átadta: dr. Motika Dezső, az egyesület alelnöke.
24. A Magyarszürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Szarvas részére a kiállításon színvonalasan bemutatott tenyészállataiért. A díjat átadta: dr. Motika Dezső, az egyesület alelnöke
25. A Magyarszürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Kecskemét részére a kiállításon színvonalasan bemutatott tenyészállataiért. A díjat átadta: dr. Motika Dezső, az egyesület alelnöke

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt.
SERTÉSTENYÉSZTÉS DÍJAI
A kiállításon a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete 8 kocasüldő csoporttal, 11 kansüldővel, 3 hízó csoporttal, 1 koca 15 malacával és 1 óriássertéssel vett részt. Összesen 35 tenyészsertés került bemutatásra és bírálatra. A tenyészállatok bírálatát a bíráló bizottság elnöke Szenteczki Gábor az MSTSZ régióvezetője, Csóka Lajos az FSE tenyésztési szaktanácsadója, valamint Nagy József az FSE törzstenyésztője végezték.
A bírálat eredményei alapján következő díjak kerülnek kiosztásra:
- Hevesi István, mindszenti tenyésztő harmadik díjat nyert Magyar Nagyfehér kocasüldő csoportjával és harmadik díjat nyert Magyar Nagyfehér X Magyar Lapály kocasüldő csoportjával.
- Borotai Sertéshús Zrt., borotai tenyészete harmadik díjat nyert Magyar Nagyfehér kansüldőjével és második díjat nyert Magyar Nagyfehér X Magyar Lapály kocasüldő csoportjával.
- MATE Tangazdaság Nonprofit Kft., keszthelyi tenyészete harmadik díjat nyert a Magyar Nagyfehér kocasüldő csoportjával, második díjat nyert a Magyar Nagyfehér kocasüldő csoportjával és második díjat nyert a Magyar Nagyfehér kansüldőjével.
- Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő harmadik díjat nyert Pietrain X Hampshire kansüldőjével, második díjat nyert Magyar Nagyfehér kocasüldő csoportjával, második díjat nyert Pietrain X Hampshire kansüldőjével, első díjat Magyar Nagyfehér X Magyar Lapály kocasüldő csoportjával, első díjat nyert Magyar Lapály kocasüldő csoportjával, első díjat nyert Magyar Lapály kansüldőjével, első díjat nyert Magyar Lapály kansüldőjével és első díjat nyert Pietrain X Duroc kansüldőjével.
- A kiállítás Sertéstenyésztési Nagydíját Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő nyerte Magyar Lapály kocasüldőjével.
A díjat átadta: Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója
KÜLÖNDÍJAK
1. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének Legszebb kocasüldő díját a küllemi bírálat eredménye alapján Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő nyerte el Magyar Lapály kocasüldőjével. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
2. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének Legszebb kansüldő díját a küllemi bírálat eredménye alapján Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő nyerte el Pietrain X Hampshire kansüldőjével. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
3. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete a Legeredményesebb Kiállító különdíját Fekete József, gyanógeregyei tenyésztő kapta. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
4. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át Hevesi István, mindszenti tenyésztő számára a bemutatott végtermék hízó csoportjáért. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
5. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át a Hód-Mezőgazda Zrt., hódmezővásárhelyi tenyészetének a bemutatott szoptató kocáért és malacaiért. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
6. A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesülete különdíjat adott át a Borotai Sertéshús Zrt., borotai tenyészete számára a bemutatott óriássertéséért. A díjat átadta: Eicher József, az Egyesület ügyvezető igazgatója és Kiss György, az egyesület elnöke
7. A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. különdíjat ajánlott fel kiemelkedő sertéstenyésztési munkáért. A díjat kapja: Hevesi István, mindszenti tenyésztő. A különdíj 500 kg Platino Zero prestarter malactakarmány. A díjat átadta: Balassa Gergely a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. ügyvezetője
8. Az Axiál Kft. különdíjat ajánlott fel a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft., keszthelyi tenyészete részére a sertéstenyésztésben elért kiemelkedő szakmai teljesítményért és eredményekért. A díj 250.000 Ft értékű utalvány alkatrész vásárlásra, mely kizárólag az Axiál Kft. üzleteiben váltható be. A díjat átadta: Pintér Zsolt, ügyvezető igazgató

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt./ Mikola Zoltán
SZARVASMARHATENYÉSZTÉS DÍJAI
Csukás Zoltán díj poszthumusz
Dr. Gyulay Gyula – A díjat átadta: Antal Gábor, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége elnöke és dr. Bognár László, titkár
JERSEY FAJTA DÍJAI
A bírálatot: Vágó Barnabás, az egyesület küllemi bírálója végezte
- Harmadik helyezettje 1202 Margaréta, szűz üsző – Tenyésztő és tulajdonos: Halász Sára Luca, Hódmezővásárhely
- Második helyezettje 1203 Bözsi, vemhes üsző – Tulajdonos és kiállító: „Nyugati kapu” Temelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet, Levél
- Első helyezettje 1205 Lara, tehén – Tulajdonos és kiállító: „Nyugati kapu” Temelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet, Levél
KÜLÖNDÍJ
1. Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel a XXXII. Alföldi Állattenyésztési Napok legszebb jersey tenyészállata részére. A díjat kapja: 1205 Lara, tehén kiállítója a Nyugati kapu” Temelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet, Levél. A díjat átadta Győri Zsolt az egyesület ügyvezető igazgatója
2. Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel Halász Sára Luca részére a XXXII. Alföldi Állattenyésztési Napokon való színvonalas megjelenésért és az eredményes tenyésztői tevékenységéért. A díjat átadta Győri Zsolt az egyesület ügyvezető igazgatója.
3. Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel Meixner Paul és családja részére a XXXII. Alföldi Állattenyésztési Napokon való színvonalas megjelenésért és az állomány magas genetikai értékének bemutatásáért. A díjat átadta Győri Zsolt az egyesület ügyvezető igazgatója.
HOLSTEIN-FRÍZ FAJTA DÍJAI
Holstein-fríz szűz üsző I. kategória
- Harmadik helyezettje 107 Madár – Tenyésztő és tulajdonos: Zombortej Kft., Kiszombor
- Második helyezettje 110 Bogyó – Tenyésztő és tulajdonos: Béke Agrár Kft., Orosháza
- Első helyezettje 104 Gretha – Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk
Holstein-fríz szűz üsző II. kategória (3 induló)
- Első helyezettje: 201 Kuglóf – Tenyésztő és tulajdonos: Béke Agrár Kft., Orosháza
Holstein-fríz vemhes üsző III. kategória (3 induló)
- Első helyezettje: 302 Pici – Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk
Holstein-fríz tehén IV. kategória
- Harmadik helyezettje: 403 Szidi – Tenyésztő: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely
- Második helyezettje: 406 Drámca – Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk
- Első helyezettje: 401 Flóra – Tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske
Holstein-fríz tehén V. kategória (3 induló)
- Első helyezettje: 501 Csuti – Tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely
Holstein-fríz tehén VI. kategória
- Harmadik helyezettje 609 Páva – Tenyésztő és tulajdonos: Geo-Milk Kft., Sárospatak
- Második helyezettje 604 Truda – Tenyésztő és tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes
- Első helyezettje 610 Mini – Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk
Holstein-fríz tehén VII. kategória
- Harmadik helyezettje 702 Kecsege – Tenyésztő és tulajdonos: Agro-Lehel Kft., Jászberény
- Második helyezettje 705 Maris – Tenyésztő és tulajdonos: Pély-Tiszatáj Agrár Zrt.
- Első helyezettje 703 Zsemle – Tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske
Holstein-fríz tehén VIII. kategória (3 induló)
- Első helyezettje: 802 Bagoly – Tenyésztő és tulajdonos: Nyakas Farm Kft., Hajdúnánás
Holstein-fríz tehén IX. kategória (2 induló)
- Első helyezettje: 901 Tülök – Tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely
Holstein-fríz tehén X. kategória
- Harmadik helyezettje 1002 Puci – Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Agrár Zrt., Biharnagybajom
- Második helyezettje 1003 Golden – Tenyésztő és tulajdonos: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes
- Első helyezettje 1005 Drámca – Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk
A csapatverseny harmadik helyezettje a Kasz-Farm Kft., Derecske
- második helyezettje a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely
- első helyezettje az Agronómia Kft., Deszk.
A legszebb holstein-fríz nőivarú egyedek összevetése alapján a kiállítás nagydíját 901 Tülök nyerte, tenyésztője és tulajdonosa: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely A kiállítás szarvasmarha-tenyésztési nagydíját átadta: Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt., vezérigazgatója
A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére – az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon – AZ ÉV TENYÉSZTŐJE címet adta át a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete.
Komlósi Balázs – Kiváló tenyésztői munkájáért és a magyarországi holstein tenyésztés népszerűsítésében tett erőfeszítéseiért a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete az „Év tenyésztője” díjjal ismerte el. A díjat Dr. Bognár László a Holstein-fríz Tenyésztők egyesülete ügyvezető igazgatója adta át és Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója
A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének különdíjai
1. Különdíjat ajánlunk fel azon szarvasmarha felvezetők részére, akik sokéves munkájukkal hozzájárultak tenyészetük eredményes szerepléséhez a hazai és nemzetközi show-bírálatokon. 2026-ban az Arany Kötőfék-díjat kapták: Juhász Károly és Tóth Lajos. A díjakat átadta: Berkó József, területi igazgató
2. A kiállítás legszebb tőgyű tehenének tenyésztője különdíjat kap. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Pol Collell, a kiállítás bírája Spanyolországból.
3. Az összetett pontverseny kiírásának eleget tevő, legeredményesebben szereplő tenyészet részére. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, aki a kiírás alapján 85 pontot szerzett. A díjat átadta: Sebők Tamás, területi igazgató, vezető küllemi bíráló.
4. A kiállítás Junior Champion tenyészállata részére. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk. a 104 Gretha nevű szűzüsző bemutatásáért. A díjat átadta: Szabics István, területi igazgató, küllemi bíráló.
5. A kiállítás Junior Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk. a 302 Pici nevű vemhes üsző bemutatásáért. A díjat átadta: Szabics István, területi igazgató, küllemi bíráló.
6. A kiállítás Intermediate Champion tenyészállata részére. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk, a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Illésy László, területi igazgató, küllemi bíráló.
7. A kiállítás Intermediate Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Kasz-Farm Kft., Derecske a 401 Flóra nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Illésy László, területi igazgató, küllemi bíráló.
8. A kiállítás Senior Champion tenyészállata részére. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Kőrösi Zsolt tenyésztésvezető.
9. A kiállítás Senior Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapta az Agronómia Kft., az 1005 Drámca nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Kőrösi Zsolt tenyésztésvezető.
10. A csapatverseny győztes tenyészete részére a tenyésztőszervezet 2017-ben Andrássy István díjat alapított. A díjat kapta az Agronómia Kft. A díjat átadta: Andrássy Balázs, Andrássy Illés és Sebők Tamás
11. A kiállítás Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk, a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. Pénzjutalom: 650.000 Ft A díjat és a pénzjutalmat átadta: Dr. Bognár László ügyvezető igazgató.
12. A kiállítás Grand Champion tenyészállata részére. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. Pénzjutalom: 850.000 Ft A díjat és a pénzjutalmat átadta: Dr. Bognár László ügyvezető igazgató.
13. Az INTERBOS Kft., különdíjat adott át a Reserve Champion tenyészállat tenyésztője részére. A díj a plakett mellett 25 adag sperma a 29HO21732 DeNovo 22302 HEMLOCK-ET nevű bikától 200.000 Ft értékben. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk, a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. Sajnos az Interbos Kft. képviselői nem tudtak részt venni a díjkiosztáson, ezért a díjat Soósné Kapitány Mária, ügyvezető igazgató megbízásából Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese adta át.
14. A HOLSTEIN-GENETIKA Kft., Gödöllő különdíjat ajánlott fel a kiállítás Intermediate Champion egyed tenyésztője részére. A díj TechMix hőstressz elleni termék 250.000 Ft értékben. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk, a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: ifj. Akác Balázs, ügyvezető
15. A HOLSTEIN-GENETIKA Kft., Gödöllő különdíjat ajánlott fel a show legnagyobb életteljesítményű tehenet bemutató tenyésztője részére. A díj TechMix hőstressz elleni termék 450.000 Ft értékben. A díjat kapta az 1007 Felleg tehén bemutatásáért a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely. A díjat átadta: ifj. Akác Balázs, ügyvezető
16. Az Alta Genetics Hungary Kft. 250.000 Ft összegű szaporítóanyaggal díjazza a Senior Champion állat tenyésztőjét az Alta Genetics jóvoltából. A díjat kapja a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Babai Zoltán, ügyvezető igazgató
17. A Génbank-Semex Magyarország Kft. különdíja a nemzeti holstein nagydíjas (Grand Champion) tenyészállat tenyésztője részére. A díj 500.000 Ft értékű genomvizsgálati szolgáltatás a Semex Elevate genomvizsgálati programjával. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Veres Zoltán, a Génbank-Semex Mo. Kft. ügyvezetője és Juhász Zoltán, a Génbank-Semex Mo. Kft. ügyvezetője
18. Az Animal Hygiene Kft. 2 db különdíjat ajánlott fel egyenként 600.000 Ft értékben, ami egy hordó (225 kg) Topáz Cl1 fejőházi tisztító-fertőtlenítő vegyszer. Az első díjat kapta a 4. kategória győztese, a Kasz-Farm Kft., Derecske a 401 Flóra nevű tehén bemutatásáért. A második díjat az 6. kategória győztese, az Agronómia Kft., Deszk kapta a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. A díjakat átadta: Molnár Helén, Molnár Bettina és Kiss Attila az Ecolab képviselői.
19. Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. különdíjat ajánlott fel az 7. kategória győztes tehén tenyésztőjének. A díj 300.000 Ft értékű szaporítóanyag az ÁT. Kft. hazai kínálatából. A díjat kapta a Kasz-Farm Kft., Derecske, a 701 Zsemle nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Kövesdi Zsolt, ügyvezető
20. A Breed Invest Kft., Etyek a Grand Champion tenyészállat tenyésztőjét díjazza az olasz Nemzeti Holstein Show megtekintésével, valamint egy látogatás lehetőségével a Ferrari Múzeumba, egybekötve egy Ferrari tesztvezetéssel. A díj értéke: 700.000 Ft. A díjat kapta a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely, a 901 Tülök nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Alessandro Ravanelli, az Intermizoo export managere, Davide Piola, nemzetközi showbíró
21. Az AGROMILK Kft., Székesfehérvár különdíjat ajánlott fel a kiállítás Intermediate Champion tenyészállat tenyésztője részére. A díj Lactosan SP 50 sec. tej analizáló műszer 450.000 Ft értékben. A díjat kapta az Agronómia Kft., Deszk, a 610 Mini nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Boródi Bence, ügyvezető igazgató
22. Az AGROMILK Kft., Székesfehérvár különdíjat ajánlott fel a kiállítás Junior Champion tenyészállat tenyésztője részére. A díj egy grafitlapátos mobil fejőgép (Moby Milker) 484.494 Ft értékben. A díjat kapta az Nyakas Farm Kft., Hajdúnánás a 802 Bagoly nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadta: Boródi Bence, ügyvezető igazgató

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt.
JUHTENYÉSZTÉS DÍJAI
Az idei kiállításra a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség tagjai évtizedek óta nem látott számban és minőségben neveztek tenyészállat-csoportokat. 35 tenyésztő 77 csoportban mutatott be 270 juh- illetve kecske egyedet. A kiskérődző stand rendkívül színes módon mutatta be a hazai fajtákat, hiszen 19 juh és egy kecskefajtát tekinthetnek meg a látogatók.
Az elmúlt két napban lezajlottak a szakmai bírálatok, illetve az összevetések, az eredmények öttagú bírálóbizottság döntésének megfelelően születtek meg. A bizottság tagjai voltak:
- Győri Zsolt, vezető bíráló, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség tenyésztési alelnöke,
- Kádas Antal, magyar merinó tenyésztő, a Szövetség korábbi régióvezetője,
- Holló Krisztián, Dél-dunántúli régióvezető,
- Papp László, Közép-magyarországi régióvezető és
- Rajczi Balázs, Somogy megyei instruktor.
Az MJKSZ emlékplakettel ismeri el Jean-Luc Berger Ile de France tenyésztő és bírálói munkáját.
A bírálóbizottság a díjakat a következő tenyésztőknek ítélte oda fajtánként és korcsoportonként.
A díjakat a Hód Mezőgazda Zrt. képviseletében Kurusa Tamás termelési vezérigazgató-helyettes, a Szövetség különdíjait Holló Mátyás elnök és Hadik Balázs ügyvezető igazgató adta át.
Harmadik díjat kapott:
- Hulyák István, Kisgyőr dorper növendékkos csoportjáért
- Péter György, Csanádalberti berrichon du cher jerke csoportjáért
- Lajkó Levente, Üllés fehér suffolk növendékkos csoportjáért
- Holló Mátyás, Uszód (2 db díj) berrichon du cher jerke és ile de france anya + tenyészkos csoportjaiért
- Magyar Elekné, Hajdúszoboszló ile de france növendékkos csoportjáért
- Lévainé Kele Anita, Bucsa ile de france növendékkos csoportjáért
Második díjat kapott:
- Vad Andrea, Hódmezővásárhely ile de france tenyészkos csoportjáért
- Lévainé Kele Anita, Bucsa berrichon du cher jerke + növendékkos csoportjáért
- dr. Harangi Sándor, Hajdúszoboszló ile de france jerke és tenyészkos csoportjáért
- Kövér Ferenc, Lajosmizse berrichon du cher jerke + növendékkos csoportjáért
- Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros ile de france jerke + tenyészkos csoportjáért
- Holló Mátyás, Uszód magyar merinó növendékkos csoportjáért
- Teklovics Ákos, Szentlászló búr gödölye csoportjáért
Első díjat kapott:
- Holló Mátyás, Uszód (3db díj) berrichon du cher jerke + növendékkos,, berrichon du cher jerke és berrichon du cher anya csoportjaiért
- Lévainé Kele Anita, Bucsa berrichon du cher tenyészkos csoportjáért
- Sisák Imre, Békéssámson charollais jerke + növendékkos csoportjáért
- Szirovicza-Dani Gyöngyi, Makó suffolk jerke csoportjáért
- Szabó Dániel, Baja charollais jerke csoportjáért
A kiállítás nagydíját Holló Mátyás uszódi tenyésztő érdemelte ki, ile de france, berrichon du cher és magyar merinó tenyészállataiért. A díjat átvette Holló Mátyás, Bernáthné Holló Bettina és Bernáth Máté.
Különdíjat kaptak:
- A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhtenyésztési különdíját Lévainé Kele Anita, bucsai tenyésztő kapta a kiállításon bemutatott ile de france, berrichon du cher és magyar merinó tenyészállataiért. A díjat átvette Lévainé Kele Anita tulajdonos és Barna Ákos ágazatvezető.
- A Merinó Fajtacsoport különdíját Farkas Zoltán, mindszenti tenyésztő kapta német húsmerinó és landschaf merinó csoportjaiért.
- A Húsjuh Fajtacsoport különdíját Szabó Dániel, bajai tenyésztő kapta a kiállításon bemutatott charollais tenyészállataiért. A díjat átvette Benkó Tibor, régióvezető.
- Az Őshonos Fajtacsoport Különdíját Bene Sándor, karcagi tenyésztő kapta, a kiállításon bemutatott hortobágyi racka csoportjaiért.
- Tóth Árpád iparművész, Sárbogárd különdíját – egy gravírozott „RÉVÉSZ” bicskát – Szirovicza-Dani Gyöngyi, makói tenyésztőnek ítélte a bírálóbizottság. A díjat átvette Dani János.
- A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. 200.000 Ft értékű különdíjat ajánlott fel a legszínvonalasabb hústípusú tenyészállat csoportot bemutató kiállítónak. A különdíj levásárolható a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. Lambex termékeire. A díjat kapta: Teklovics László, Szentlászló – BMC és ile de france tenyészállataiért. A díjat átadta: Balassa Gergely a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. ügyvezetője.
- A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar különdíját Hulyák István, kisgyőri tenyésztő kapta, a kiállításon bemutatott dorper csoportjáért. A díjat átadta: dr. Gráf Myrtill, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense. A díjat átvette, Osvai Péter, régióvezető.

Fotó: Hód-Mezőgazda Zrt./Tésik Attila
LÓTENYÉSZTÉS DÍJAI
A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok lótenyésztési bemutatója az utóbbi években a Mezőhegyesen kitenyésztett fajtákra, azaz a Furioso-North Star – ra, a Gidránra, a Nóniuszra terjed ki, kiegészülve a lipicai és magyar hidegvérű fajtával. Ebben az évben a kiállítás kiemelt fajtája a Furioso - North Star.
A Gidran fajtájú mének díja:
- Harmadik díjat kapott: a ROVEN GIDRAN-3 ANDRO nevű, sárga színű gidrán mén. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes
- Második helyezett a 7451 GIDRAN XXXVI-18 „MÁTRA” nevű, sárga színű gidrán mén. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., Mezőhegyes
- A kategória első helyezettje a 7450 GIDRAN XXXVI-16 HADNAGY nevű sárga színű gidrán fajtájú mén. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes
A Gidran fajtájú kancák I. osztály díjai:
- Harmadik díjat kapott: a GIDRAN XXVI-50 PÖTYKE nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Vörös József, Gyűrűs
- Második helyezett a DÉVA GIDRAN I-39 MEDÁL nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes
- A kategória első helyezettje a DÉVA GIDRAN I-42 NAFTA nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő, tulajdonos és kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, Mezőhegyes
A Gidran fajtájú kancák II. osztály díjai:
- Harmadik díjat kapott: a GIDRAN LII-1 CSENGŐSZÓ nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő: Cislaui Ménes, Románia Tulajdonos, Kiállító: Debreceni Egyetem, AKIT, DTTI
- Második helyezett a GIDRAN -51 KLEMENTINA nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő: Mátyás István Kálmán, Tata, Tulajdonos: Mátyás István Kálmán, Tata, Kiállító: Mátyás család, Tata-Agostyán
- A kategória első helyezettje a GIDRAN L-4 ENYICKE nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő: Cislaui Ménes, Románia Tulajdonos és Kiállító: Debreceni Egyetem, AKIT, DTTI
A Gidran fajtájú kancák III. osztály díjai:
- Harmadik díjat kapott: a 273 GIDRAN XXVIII-3 OTILIA nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad
- Második helyezett a GIDRAN-18 JENNA nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Mátyás István Kálmán, Agostyán
- A kategória első helyezettje a KOHEILAN GIDRAN -53 FANNI nevű, sárga színű gidrán kanca. Tenyésztő Dr. Nagy Barnabás Tulajdonos és Kiállító: Vörös József, Gyűrűs
A Nonius fajtájú mének díjai:
- Harmadik díjat kapott: a 7478 NONIUS IV-150 EGON nevű fekete színű nóniusz mén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Faragó Tibor, Dóc
- Második helyezett a 6189 HORTOBÁGY NONIUS-81 BALLADA nevű fekete színű nóniusz mén. Tenyésztő, Tulajdonos: Hortobágyi Nonprofit kft., Hortobágy, Kiállító: Németi Istvánné, Füzesgyarmat
- A kategória első helyezettje a 6508 HORTOBÁGY NONIUS-62 DANKÓ nevű fekete színű nóniusz mén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Hortobágyi Nonprofit kft., Hortobágy.
A nóniusz fajtájú kancák I. osztály díjai:
- Harmadik díjat kapott: a 5223 NONIUS-198 HAJNALCSILLAG nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Csík Beáta, Tiszaföldvár
- Második helyezett a 5572 NONIUS XVI-305 JÁZMIN nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állampusztai Kft., Állampuszta
- A kategória első helyezettje a 5573 NONIUS XV-306 JOLÁN nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állampusztai Kft., Állampuszta
A nóniusz fajtájú kancák II. osztály díjai:
- Harmadik helyezett a 613 NONIUS X-65 VADVIRÁG nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Hortobágyi Nonprofit kft., Hortobágy.
- Második helyezett a 4880 NONIUS XV-252 ÉKES nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő: Bárdos Sándor, Arnót Tulajdonos és Kiállító: Horváth József Lászlóné, Sándorfalva
- A kategória első helyezettje a 384 NONIUS XIV-7 GURU nevű fekete színű nóniusz kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt , Mezőhegyes
A Furioso-North Star fajtájú mének I. osztály díjai:
- A kategória harmadik helyezettje a 6622 FURIOSO -124 FELLEG nevű, sötét pej színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő: Loós Sándor, Kosd, Tulajdonos: Bükki NPI, Eger
- A kategória második helyezettje a 6546 BLOKÁD VI-81 BORVIRÁG nevű, szürke színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Horváth Sándor , Kecskemét
- A kategória első helyezettje 7059 FURIOSO I-23 KÉKTÓI TÁBORNOK nevű, pej színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Szabó Nóra, Hódmezővásárhely
A Furioso-North Star fajtájú mének II. osztály díjai:
- A kategória harmadik helyezettje 5859 FURIOSO XXXIX-142 ÜTKÖZŐ nevű, pej színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő: Szittya Furioso Kft, Eger, Tulajdonos és Kiállító: Bükki NPI, Eger
- A kategória második helyezettje a FURIOSO XLIV-101 ÜTI nevű, pej színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Bükki NPI, Eger
- A kategória első helyezettje 5323 FURIOSO -123 LÉNYEG nevű, pej színű Furioso-North Star fajtájú tenyészmén. Tenyésztő: Furioso Lótenyésztő Szövetkezet, Hódmezővásárhely , Tulajdonos Kucsora Péter, Hódmezővásárhely és Kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely
A Furioso-North Star fajtájú kancák I. osztályának díjai:
- Harmadik díjat kapott: FURIOSO-32 KÉTELY nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Bükki NPI, Eger
- Második helyezett a FURIOSO XXXIV-34 SK RED FENELLA nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Ing.Katarína Ziaková, Bzince pod Javorinou, Tulajdonos és Kiállító: Ing. Zuzana Hanicová, Podolie
- A kategória első helyezettje a HAND FURIOSO-61 KÉKTÓI BARONES nevű, szürke színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő Kucsora Bence, Hódmezővásárhely, Tulajdonos: Kucsora Péter, Hódmezővásárhely Kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely
A Furioso-North Star fajtájú kancák II osztályának díjai:
- Harmadik díjat kapott: FURIOSO XLV-84 DALOS nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Bükki NPI, Eger
- Második helyezett a FURIOSO V-93 FÉLTÉKENY nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
- A kategória első helyezettje FURIOSO V-94 KESZKENŐ nevű, sötét pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Kiskunsági NPI, Kecskemét
A Furioso-North Star fajtájú kancák III. osztályának díjai:
- Harmadik díjat kapott: FURIOSO L-36 KATINKA nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos, Kiállító: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely.
- Második helyezett FURIOSO -58 BÁJOS nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos, Kiállító: Simon György, Rákoczifalva
- A kategória első helyezettje a FURIOSO XLII-43 BERKENYE nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely, Tulajdonos: Kucsora Zsófia, Hódmezővásárhely Kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely
A Furioso-North Star fajtájú kancák IV. osztályának díjai:
- Harmadik díjat kapott: FURIOSO -17 LEILA nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely, Tulajdonos: Heller-Szabó Anna, Mórahalom Kiállító: Nagy Enikő Rita, Hódmezővásárhely
- Második helyezett a FURIOSO XXXV-18 DAJKA nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Szolnoki Főiskola , Szolnok, Tulajdonos Deák István, Csongrád Kiállító: Domokos Gábor, Csongrád
- A kategória első helyezettje FURIOSO XXXIV-60 TRÉFÁS nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely.
A Furioso-North Star fajtájú kancák V. osztályának díjai:
- Harmadik díjat kapott: Furioso XXXV-5 NUSI nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Fekete Balázs, Hódmezővásárhely, Tulajdonos és Kiállító: Thermálgyürű Kft. , Mórahalom
- Második helyezett a North Star-108 Ella nevű, sárga színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő,Tulajdonos és Kiállító: Perényi János, Hódemezővásárhely
- A kategória első helyezettje a Chilli nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Ing.Katarína Ziaková, Bzince pod Javorinou, Tulajdonos és Kiállító: Miroslava Závodná SHR, Turá Lúka.
A lipicai fajta mének díjai:
- Harmadik helyezett a 7410 Sigalvy Madar nevű szürke színű lipicai mén. Tenyésztő: Ergela Kelebija Tulajdonos és Kiállító: Hódi Károly, Szatymaz
- Második helyezett a 6977 Conversano XXVIII-37 szürke színű lipicai mén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad
- A kategória első helyezettje 5671 Favory Figó nevű szürke színű lipicai mén. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Hódi Károly, Szatymaz
A lipicai fajta kancák díjai:
- Harmadik helyezett a Pluto Páva nevű szürke színű lipicai kanca. Tenyésztő: Szabadkígyós Község Önkormányzata, Szabadkígyós, Tulajdonos és Kiállító: Kovács Máté, Hajdúszoboszló
- Második helyezett a 392 Conversano XXVIII-58 szürke színű lipicai kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad
- A kategória első helyezettje Neapolitano Nárcisz nevű szürke színű lipicai kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Hadadi Csaba, Tornyospálca,
A hidegvérű fajta mének díjai:
- Harmadik helyezett a 7033 Jászágó-100 Jobbágy nevű fekete színű hidegvérű mén. Tenyésztő: Csajkás Péter, Jászágó, Tulajdonos és Kiállító: Madarász Károly, Túrkeve
- Második helyezett a 6607 Agostyán -402 Mokány nevű pej színű hidegvérű mén. Tenyésztő: Mátyás István, Tata Tulajdonos és Kiállító: Balázs Krisztián, Csabdi
- A kategória első helyezettje 6719 Pereked -104 Karcsi nevű szürke színű hidegvérű mén. Tenyésztő: Ifj Pekár László , Pereked, Tulajdonos és Kiállító: Stocker Ferenc, Pilisvörösvár
A hidegvérű fajta kancák díjai:
- Harmadik díjat kapott: 3136 Helga fekete színű hidegvérű kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Kőrösi Ferenc, Derekegyház
- Második helyezett a 3173 Csalfa nevű sárga színű hidegvérű kanca. Tenyésztő Kovács Dániel, Adorjánháza, Tulajdonos és Kiállító: Engi Gábor, Domaszék
- A kategória első helyezettje 3124 Jákó Mozdony nevű sárga színű hidegvérű kanca. Tenyésztő, Tulajdonos és Kiállító: Fábos Imre, Jákó
A lótenyésztés nagydíját a FURIOSO XLII-43 BERKENYE nevű, pej színű Furioso-North Star kanca. Tenyésztő: Kucsora István, Hódmezővásárhely, Tulajdonos: Kucsora Zsófia, Hódmezővásárhely Kiállító: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely
KÜLÖNDÍJ
- A Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület különdíjat ajánlott fel Horváth Sándor Lászlóné sándorfalvai tenyésztő részére NONIUS XV-252 ÉKES nevű tenyészkanca bemutatásáért, az előremutató tenyésztői munka elismeréséül. A díjat átadta Pap István Tibor az egyesület társadalmi elnöke és Győri Zsolt az egyesület bírálóbizottságának tagja.
- A Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesület különdíját kapta: a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, a fajtát kiválóan reprezentáló tenyészállataiért és a fajtabemutató programban való színvonalas részvételükért. A díjat átadta: Molnár László, a Tenyésztési Bizottság elnöke
- A kiállítás „Legszebb mén” díját a 7450 Gidran XXXVI–16 Hadnagy nevű ló nyerte el. Tenyésztője, tulajdonosa és kiállítója a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság. A díj a kiemelkedő küllem, a fajtaértékek megőrzése és a magas színvonalú tenyésztői munka elismeréseként került odaítélésre. A díjat átadta: Fekete Balázs, állattenyésztési igazgató.
A Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete, a 32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásáron, tenyészàllatok színvonalas bemutatásáért lovanként 50.000 forint különdíjban részesítette az alábbi tagjait:
Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Barna János, Elek
Böröcz Pál, Balástya
Csaplár Károly, Szabadszállás
Hadadi Csaba, Tornyospálca
Hódi Károly, Szatymaz
Kovács Máté, Hajdúszoboszló.
- A Gidrán Lótenyésztők Magyarországi Egyesületének szakmai különdíját kapta Vörös József a kiállított nagy számú gidrán kancáiért, különösen azok minőségéért, amelyek az osztályaik élére kerültek. A díjat átadta: Janovszki Mariann és Mihók Sándor
- A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület különdíjat ajánlott fel Fábos Imre jákói tenyésztőnek, a magyar hidegvérű négyes kancafogat színvonalas bemutatásáért. A díjat átadta Kassanin Milán a Magyar Hidegvérű Lótenyésző Országos Egyesület ügyvezető elnöke.
- A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület különdíjat ajánlott fel Kispál Ágnes és Engi Gábor domaszéki tenyésztőknek, a magyar hidegvérű kettes kancafogat színvonalas bemutatásáért. A díjat átadta Kassanin Milán a Magyar Hidegvérű Lótenyésző Országos Egyesület ügyvezető elnöke.
- A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület különdíjat ajánlott fel Stocker Ferenc pilisvörösvári tenyésztőnek, a magyar hidegvérű kettes ménfogat színvonalas bemutatásáért. A díjat átadta Kassanin Milán a Magyar Hidegvérű Lótenyésző Országos Egyesület ügyvezető elnöke.
- A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület további különdíjakat ajánlott fel a következő tenyésztőknek, Kőrösi Ferenc derekegyházi tenyésztőnek, Balázs Krisztián csabdi tenyésztőnek és Madarász Károly túrkevei tenyésztőnek a XXXII. Alföldi Állattenyésztési napokon tenyészállataik színvonalas bemutatásáért és magyar hidegvérű fajta népszerűsítéséért. A díjat átadta Kassanin Milán a Magyar Hidegvérű Lótenyésző Országos Egyesület ügyvezető elnöke.
- Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének különdíját kapta a kiállításon nagydíjas Furioso-north star FURIOSO XLII-43 BERKENYE nevű pej kanca. tenyésztője: Kucsora István, Hódmezővásárhely, tulajdonos: Kucsora Zsófia, Hódmezővásárhely, tulajdonos: Kéktói Ménes, Hódmezővásárhely. A díjat átadta: Bélley Márta, az MLOSZ főtitkára
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége 2014-ben Kozma Ferenc Díjat alapított. Az évente egy emlékplakett adományozásáról a Szövetség Tenyésztői Tanácsa dönt, és annak átadására az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében kerül sor. Az emlékplakett bronzból készül, téglalap alakú. Egyik oldalán a mezőhegyesi lovarda falán található relief másolata (amely azt örökíti meg, mikor Ferenc József császár mezőhegyesi szemléjén kitünteti Kozma Ferencet), másik oldalán az elismerésben részesített neve és az adományozás évszáma vésett felirattal látható.
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége Tenyésztő Tanácsa a Kozma Ferenc emlékérmet 2026-ban Rombauer Tamás részére ítélte oda.
EGYÉB KÜLÖNDÍJAK
1. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztő szervezetet.
A díjat ez évben a Limousin és blonde d’Aquitaine Tenyésztők Egyesülete érdemelte ki a kiállításon a szokásoshoz képest is nagyobb létszámban és kiemelkedő minőségben bemutatott tenyészállatok után. A díjat átadta: Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke
2. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a Kiállításon legeredményesebben szereplő kiállító Fekete József gyanógeregyei sertéstenyésztő kapta elért eredményeiért. 1 db harmadik díj, 2 db második díj, 5 db első díj és a Tenyésztési Nagydíj. A díjat átadta: Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke
Forrás, indexkép, képek: hodmezogazda.hu