2025 márciusa óta folyamatosan tart a tartósan vízhiányos időszak Magyarországon, ami továbbra is komoly kihívás elé állítja a gazdálkodókat – ugyanakkor bizonyos feltételek mellett engedély nélkül is lehetőség nyílik rendkívüli öntözésre, olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetsége honlapján.
A tartósan vízhiányos időszak továbbra is érvényben van Magyarországon, miután a vízgazdálkodásért felelős miniszter 2025. március 1-jét jelölte ki kezdő időpontként, és azóta ezt a rendelkezést nem vonták vissza.
Ennek következtében 2026-ban sem volt szükség újabb kihirdetésre, a rendkívüli helyzet folyamatosan fennáll.
A kialakult helyzetben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére egy fontos könnyítés lépett életbe: a gazdálkodók bizonyos feltételek teljesülése esetén vízjogi engedély nélkül is végezhetnek rendkívüli öntözést, legfeljebb 30 nap időtartamra.
Ez a lehetőség azonban szigorú feltételekhez kötött. A vízkivétel kizárólag felszíni vízből történhet, ideiglenes szivattyúállás alkalmazásával. Az egy hektárra kijuttatott vízmennyiség nem haladhatja meg a 120 millimétert (azaz 1200 köbmétert), az öntözött terület mérete pedig legfeljebb 100 hektár lehet. Emellett a vízhasználat megszakítás nélkül legfeljebb egy hónapig tarthat.
A rendkívüli öntözéshez ugyan nem szükséges klasszikus vízjogi engedély, azonban bejelentési kötelezettség továbbra is fennáll. Ennek első lépéseként a gazdálkodónak ki kell töltenie a vagyonkezelői hozzájáruláshoz szükséges adatlapot, majd azt a területileg illetékes vízügyi igazgatósághoz kell benyújtania. Ezt követően a rendkívüli vízhasználatra vonatkozó adatlap kitöltése szükséges, amelyet a kormányhivatalhoz, mint vízügyi hatósághoz kell eljuttatni.
A NAK külön útmutatót is készített a folyamat megkönnyítésére, amely részletesen ismerteti a szükséges lépéseket és a benyújtandó dokumentumokat. Az anyag a kamara honlapján érhető el.
A gyakorlatban azonban nem minden esetben egyértelmű az engedélyezés. A termelői visszajelzések alapján előfordul, hogy azok a gazdák, akik már korábban éltek a rendkívüli öntözés lehetőségével, idén nem kapnak újabb jóváhagyást. Ennek oka, hogy egyes hatóságok úgy értelmezik a jogszabályt: a kedvezmény a kihirdetett időszak alatt csak egy alkalommal vehető igénybe.
A NAK álláspontja szerint ez az értelmezés további pontosítást igényel. A kamara hangsúlyozza, hogy bár a vízhiányos időszak jogilag folyamatos, a mezőgazdasági gyakorlat szempontjából külön öntözési szezonokról beszélhetünk, ezért indokolt lenne a rugalmasabb megközelítés. Az ügyben már jelezték észrevételeiket az illetékes minisztériumok felé, jelenleg hivatalos állásfoglalásra várnak.
Addig is a szakmai javaslat egyértelmű: ahol indokolt, a gazdálkodók nyújtsák be kérelmüket a rendkívüli, kármentő öntözésre, hiszen a vízhiányos körülmények között ez sok esetben a termés megmentésének kulcsa lehet.
Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége
Indexkép: Pexels