A szója szerepének újragondolása a sertéstakarmányozásban

Bevezetés

Az állattenyésztés napjainkban komoly környezeti kihívásokkal néz szembe, amelyek közül az egyik legjelentősebb a takarmányozás fenntarthatósága. A karbonlábnyom csökkentése ezen a területen is kulcsfontosságú, hiszen az ágazat kibocsátásának legnagyobb része a takarmányalapanyagok előállításából származik. Különösen igaz ez a fehérjetakarmányokra, elsősorban a szójára, amelynek döntő hányada importból érkezik. Ennek következtében a szója felhasználása nemcsak gazdasági, hanem markáns környezeti és fenntarthatósági kérdéseket is felvet.

A rendelkezésre álló ismeretek alapján várható, hogy az állattenyésztés fenntarthatósági céljainak elérése a jövőben csak az aktuális klímaviszonyokhoz alkalmazkodó, lokálisan termeszthető takarmánynövények és az innovációra épülő feldolgozási technológiák segítségével lehetséges. Különösen ígéretes megoldást jelenthetnek azok a technológiák, amelyek a különböző szántóföldi kultúrák vegetatív és generatív növényi részeit a fehérjehozam szempontjából optimális időpontban takarítják be, majd erjesztett takarmányként hasznosítják. Ez az eljárás csökkentheti a szántóföldi veszteségeket, az energiafelhasználást, és hozzájárulhat akár a sertéstenyésztés karbonlábnyomának mérsékléséhez is.

Hazai trendek

A fehérjenövények termesztése az EU szántóterületének csupán 3%-át foglalja el. Annak ellenére, hogy az ágazat 1978 óta részesül támogatásban. Az Európai Unióban a száraz hüvelyesek termesztése az 1980-as években csak átmenetileg nőtt, majd 2009-re ismét egymillió hektárra csökkent (Popp et al., 2015). Az eddigi előrejelzések szerint az EU-ban nem várható az olaj- és fehérjenövények (hüvelyesek) vetésterületének és termelésének jelentős növekedése, ezért ezek, mint alternatív fehérjeforrások, sem fognak nagymértékben bővülni.

Ezt Popp et al. (2018) azzal magyarázzák, hogy Európa agroklimatikus viszonyai nem kedveznek a fehérjenövények, így a szójabab széleskörű termesztésének, –ami hozzájárul a kontinens takarmányfehérje-hiányához. Bár a szója és más fehérjenövények vetésterülete 2013 óta növekszik Európában részben a 2015-ben bevezetett új támogatási rendszernek köszönhetően, vetésterületük aránya az összes mezőgazdasági területhez viszonyítva továbbra is alacsony. Figyelemre méltóak a hazai vetésterület és termésátlagok változásának trendjei, ami az 1. táblázatban látható.

1. táblázat A hazai szójatermelés trendjei (2020 – 2024) – Forrás: KSH, 2025

A KSH (2025) adatai szerint 2020 és 2023 között a termőterület alig változott, ugyanakkor a termésátlagokban viszonylag nagy ingadozás volt tapasztalható, ami a leglátványosabban 2022-ben illetve 2024-ben mutatkozott. Ezek az évenkénti nagy változások a növény (fentebb már említett) kedvezőtlen időjárásnak való kitettségét jelzik, különösen a virágzás/terméskötődés időszakában. A 2024-ben megfigyelhető intenzív területi növekedés valószínűsíthetően a kedvező támogatási feltételek, a takarmányfehérje-import csökkentésére irányuló törekvésekre vezethető vissza.

Mindezek ellenére kétségtelenül a fehérjenövények közül a legnagyobb gazdasági jelentősége a szójababnak van. Mivel ez a növény a monogasztrikus állatok számára a legelterjedtebb növényi fehérjeforrás, és a világ legnépszerűbb hüvelyes olajmag kultúrája.

Az is közismert, hogy a szójadara a takarmányokban a legfontosabb forrása a jó minőségű növényi fehérjének, mivel aminosav garnitúrája optimális és könnyen – különösebb szakmai kompromisszumok nélkül integrálható a takarmány receptúrákba. A FAO (2023) adatai szerint valójában a világ szójatermelésének 85%-át évente szójaolaj és szójadara előállítására hasznosítják, amelynek közel 97%-a takarmányként kerül felhasználásra.

A karbonlábnyom

Nem kérdés, hogy takarmányként elsősorban a szemtermése, illetve annak extrahált darája kerül felhasználásra, amely a legtöbb abrakfogyasztó gazdasági haszonállat diétájában meghatározó fehérjeforrás, ugyanakkor annak legnagyobb hányadát a már említett tengerentúli importból kerül beszerzésre. A nagy szállítási távolság miatt azonban a karbonlábnyoma is nagy.

A tengerentúlról származó szója karbonlábnyoma ugyanis akár 2,0–4,5 kg CO₂e/kg, extrém esetekben pedig 6 kg CO₂e/kg is lehet, amit elsősorban az erdőirtásból fakadó földhasználat-változás, valamint a szállítási láncok terhelése magyaráz (Poore és Nemecek, 2018). Néhány abrakféleség karbonlábnyoma az 2. táblázatban látható.

2. táblázat Néhány ismertebb takarmányféleség karbonlábnyoma – Forrás:Carboncloud, 2024, NEVEDI: 2022/2024

Az adatokból jól látható, hogy a lokálisan is termelhető komponensek karbonlábnyoma töredéke az import szójáénak. Ezen anomália feloldására- illetve az import szójadara részleges kiváltására kiemelten fontos új takarmányféleségek, takarmánynövényfajok és technológiák integrálása a takarmányozásba így sertések takarmányozásába is. Ehhez gyakran szükség van az esszenciális aminosavak nagyobb arányú felhasználására a kiegyensúlyozott diéták összeállítása érdekében.

Szója – Fotó: shutterstock.com

Szója, de hatékonyabban?

A fenntarthatósági szempontok figyelembevételével új lehetőségek nyílhatnak a szója erjesztett tömegtakarmányként való alkalmazására. Ezek a takarmányok azonban nagy rosttartalommal rendelkeznek, ami korlátot szabhat felhasználhatóságuk tekintetében pl. a sertések takarmányozásában. Ismertek azonban olyan intenzív termelésre képes sertés genotípusok, amelyekre az emésztőtraktusuk felépítése miatt kifejezetten jó rostemésztés jellemző. Ez a sajátosság lehetővé teszi a nagyobb rosttartalmú komponensek felhasználását is.

Lehetőségként kínálkozik a szójabab fermentált formában történő felhasználása is. Ilyen eredményeket publikáltak egyebek mellett Xie et al. (2022), akik azt találták, hogy az erjesztett szójával (Fermented Soybean Meal: FSM) végzett kísérleteikben a FSM-tartalmú diéta jelentősen növeli (P <0,05) az átlagos napi súlygyarapodást és emellett a táplálóanyagok felszívódását is.

Álláspontjuk szerint az FSM probiotikumokat valamint exoenzimeket, vitaminokat és különféle rövidláncú zsírsavakat (SCFA) is biztosít az állatok számára.

Ezen anyagok javíthatják a táplálóanyagok felszívódását, továbbá az állatok immunstátuszára is kedvező hatással vannak. A sertések takarmányozása során tapasztalt javuló emészthetőség valószínűleg a probiotikumok által megváltoztatott enzimaktivitásnak tudható be.

A szerzők (Sun et al., 2012) szerint az erjedés alatt a lipáz aktivitása is megnő, ami javítja a zsírok emészthetőségét. Ez a növekedés a lipid komponensek jobb lebontásához vezet, ami viszont csökkenti a plazma teljes koleszterin és LDL-C koncentrációját.

Ezek kétségtelen előnyök a felhasználás hatékonyságának javításához, de ettől a szójával szemben egyre gyakrabban hangoztatott fenntarthatósági „kifogások” még érdemben nem mérséklődnek. Nyilván egyedüli üdvözítő megoldás nehezen nevesíthető, a részmegoldások azonban együttesen hozzájárulhatnak a takarmányozás karbonlábnyomának csökkentéséhez, tekintettel arra, hogy az nem vitatható, hogy a sertés- és baromfiágazat által kibocsájtott termékek (sertés és baromfihús) környezetterhelő hatásának legnagyobb hányada takarmány eredetű (Gyurcsó et al., 2025).

Mit tud a teljes növény?

Annak ellenére, hogy a szójanövény is tartalmaz tripszin-gátló inhibitorokat (TI) újra elindultak olyan vizsgálatok, amelyek a teljes növény felhasználhatóságára irányulnak. Ezt egyrészt indokolják a tengerentúli szójaimport csökkentésére irányuló törekvések, másrészt azok a rapszódikusan változó klimatikus viszonyok, amelyek nagy hatással lehetnek/vannak a hazai szója termés mennyiségére.

A helyi viszonyokhoz jól adaptálódó szójafajták termőképességének, valamint tápanyag és antinutritív anyag-tartalmának pontos ismerete alapvető feltétele annak, hogy a teljes növény takarmányként való hasznosítása reális alternatívát jelentsen a takarmányipar, így a sertéságazat számára.

Az 1. táblázat adataiból is látható volt, hogy az elmúlt öt évben a termésátlagok 2030 kg/ha és 2980 kg/ha között változtak, ami több mint 30%-os ingadozást jelent a fajlagos hozamokban. Ez az eltérés nyilvánvalóan ennél nagyobb is lehet abban az esetben, ha a termés kötődés- illetve az azt követő időszakban még kedvezőtlenebbek az időjárási körülmények.

Adott esetben a magképződés elmarad, de a növény vegetatív részei még viszonylag jól fejlődnek. Ilyen szituációban mért vegetatív (teljes növény) illetve generatív (mag) fehérjehozamot mutatunk be a 3. táblázatban. Az adatok egy célirányosan beállított fajtakísérletből származnak, ahol a vegetatív terméshozam felvételezése bimbózásban- illetve a virágzás kezdetén történt. Adataink szerint a 10 vizsgált fajta átlagos maghozama 1,62 t/volt, ami még a 2022. évi igen alacsony országos hozamtól is jócskán elmaradt. Ennek megfelelően alacsony volt a generatív fehérjehozam is (átlagosan 528 kg/ha). Ugyanakkor a vegetatív fehérjehozam a generatív fehérjehozamnak több mint kétszerese volt, ami abból adódott, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok elsősorban a virágzás előtt és magkötés időszakában jelentkeztek. Figyelemre méltóak voltak a szélsőértékek is, ami a fajták közötti jelentős különbségekre hívja fel a figyelmet.

3. táblázat Szójafajták vegetatív és generatív fehérjehozama szélsőséges időjárási viszonyok mellett

Bár a szójabab fehérjéjének biológiai értéke kiemelkedő magas ideális aminosav profilja miatt, a növény vegetatív részeinek összetétele jelentősen eltér ettől, rosttartalma is nagyobb, fehérjetartalma mérsékeltebb, ugyanakkor összetett bioaktív komponenseket, antioxidáns vegyületeket és funkcionális szénhidrátokat is tartalmaznak. Ezért a teljes szójanövény takarmányozási célú felhasználása a legtöbb gazdasági haszonállat-, így a sertések számára csak olyan integrált megközelítésben képzelhető el, amely figyelembe veszi azok emészthetőségét, technológiai feldolgozhatóságát, valamint az állatok életkori és termelési állapot szerinti táplálóanyag-igényét.

Összegzés

A jövő takarmányozása - így a sertések takarmányozása is - tehát olyan integrált rendszerben képzelhető el, amelyben a szója szerepe és helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Az eddigi gyakorlattól eltérően azonban intenzívebben kell építeni az alternatív fehérjeforrásokra, a precíziós takarmányozási módszerekre, valamint a környezetbarát agronómiai gyakorlatokra is.

A teljes szójanövény hasznosításának kutatása és gyakorlati bevezetése mindhárom területen jelentős előrelépést eredményezhet. Növelheti az EU fehérjenövény-önellátottságát, csökkentheti az importszója iránti függőséget, és lehetőséget biztosíthat a sertéságazat karbonlábnyomának mérséklésére. Mindezt erősítheti a tudományos kutatás - azaz az akadémiai szféra - és ipari szereplők közötti együttműködést, amely elengedhetetlen új feldolgozási technológiák és a fehérje- illetve aminosav-hasznosulást javító innovációk fejlesztéséhez.

Főglein Flóra
Prof. Dr. Tossenberger János

Széchenyi István Egyetem
Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar
Állattudományi Tanszék

A korábbi TechMag lapszámokat elolvashatod a Magazin rovatban.