Március 19-én Kiskunhalason ünnepélyesen is átadták a Pannon Genetic Kft. 2019-ben elindított beruházását, a közép-európai régió legmodernebb vetőmagüzemét. Az esemény házigazdái, a Rádi testvérek mellett Hubai Imre államtitkár és a MATE rektora, Gyuricza Csaba is jelen volt. A Pannon Genetic tevékenysége ugyanis messze túlmutat a kukoricanemesítésen és a vetőmag-feldolgozáson. Rádi Feríz és Martin a hazai nemesítők összefogásával a speciális igények kiszolgálására és réspiacok meghódítására törekszenek ezen a multik által uralt, globális vetőmagpiacon. Ennek érdekében a kormányzat és a MATE támogatásával innovációs központot alakítanak ki.
Rádi Feríz és Rádi Martin ügyvezetők a nagyapjuk emléke előtt is szerettek volna tisztelegni a több mint kétmilliárd forintból megvalósított beruházással, amely tavaly a Portfolio Agrárszektor Konferencián elnyerte az Év Agrárberuházása díjat is. Az üzemegységet a szalag átvágását követően Rádi Martin mutatta be az újságíróknak. A technikai újdonságok döntően a német technológiát szállító PETKUS Kft. révén kerültek beépítésre.
Az újítások a kíméletes anyagáramlásban, az optikai válogatásban, az adatvezérelt technológiai folyamatban nyilvánulnak meg.

Ünnepélyes szalagátvágás (Hubai Imre - AM, Rádi Martin - Pannon Genetic, Gyuricza Csaba - MATE, Bányai Gábor országgyűlési képviselő) – Fotó: Agroinform
A hídmérleg után a fosztógaratba érkezik a termény, majd az optikai válogatóba, amely 6–8 ember munkáját kiváltva azonnal eldönti, hogy a csöveket visszaküldi a fosztógépbe, idegen csőként kiszortírozza, vagy továbbküldi-e – magyarázta a rendszer működését Rádi Martin.
A morzsolást, szárítást követően a finomtisztítás fázisai következnek, ahol a szemeket a színük, méretük és az egészségi állapotuk alapján szortírozzák, valamint eltávolítják a tört szemeket. Ezt újabb döntési helyzet követi: menjen-e csávázásra, vagy induljon zsákolásra a mag. A projektet még nem fejezték be teljesen: hátravan a szárítás energiahatékonyságának javítása, továbbá az automata zsákoló- és palettázórendszer kialakítása.

Rádi Martin bemutatja a vetőmag-feldolgozót – Fotó: Agroinform
A vállalkozás mindenesetre a legjobb úton van afelé, hogy genetikailag és fizikailag is kifogástalan vetőmagot kínálhasson a pannon régió és más, szárazabb térségek termelőinek.
Az elismert növénynemesítő és biotechnológus, Rádi Feríz elmondta, hogy 35 kukoricahibriddel rendelkezik a Pannon Genetic, ebből 25-öt már ők nemesítettek. Minden FAO-számcsoportban és a silószegmensben is rendelkeznek több választható hibriddel. Évente több ezer új hibridet tesztelnek a kiskunsági homokon. A nemesítési folyamatot dihaploid technikával 6–8 évről egy nemzedékre rövidítik.

A Pannon Genetic vetőmagüzemének átadása (Gyuricza Csaba - MATE, Hubai Imre - AM, Rádi Feríz - Pannon Genetic) – Fotó: Agroinform
Ez egy ma már általánosan bevett eljárás, amelynek során a petesejt csak egyetlen ivarsejtnyi (haploid) kromoszómakészlettel rendelkezik, amit mesterségesen megdupláznak. Így egy nemzedék alatt létrejön az a homozigóta növény, amelyet anya- és apavonalként a további hibridizálásban fel lehet használni.
A Pannon Genetic kukoricái mindazokkal a tulajdonságokkal bírnak, amelyek ma már nélkülözhetetlenek a piacon: jól viselik a vetést követő hideget, a nyári hőstresszt, kiegyenlített hozamokat mutatnak, betegség-ellenállók. Emellett olyan speciális szegmensekben is jelen vannak, mint a piros, fekete és fehér szemeket termő hibridek, amelyek rendhagyó beltartalmuk miatt magas felárral értékesíthető kukoricák.
Ma a magyar kukoricavetőmag-piacot csak mintegy 5 százalékban fedik le a hazai fajták. A Pannon Genetic MATE innovációs központként és a kormány támogatását elnyerve azt szeretné elérni, hogy széles körű szakmai összefogással és brandépítéssel 5–10 éven belül megduplázódjon a hazai genetikák aránya a magyar köztermesztésben.