A díjat Tomjanovich Géza ügyvezető vette át, aki szerint az elismerés nemcsak a terméknek, hanem egy több évtizedes szakmai munkának is szól.

„Figyelembe véve, hogy milyen nagy a partneri köre az Agroinformnak, egyedül megkapni egy ilyen díjat a kategóriában mindenképpen komoly elismerés. Nagyon köszönöm, hogy így minősítik a munkánkat” – fogalmazott az ügyvezető.

Negyven év a szakmában, harminc év vállalkozásként

A Systo Kft. több mint 30 éve működik, de a szakmai előzmények ennél is régebbre nyúlnak vissza. Tomjanovich Géza és üzlettársa, Dr. Konczos György már a cégalapítás előtt is az állattenyésztési informatika területén dolgozott, így a témával való foglalkozás közel 40 éves múltra tekint vissza.

A Riska rendszer alapjai 1986-ban születtek meg, a vállalkozás pedig 1992-ben alakult meg az addig összegyűjtött szakmai tapasztalatokra építve.

Tomjanovich Géza agrármérnökként végzett Gödöllőn, és pályája kezdetén az Országos Állattenyésztési Felügyelőségen dolgozott, ahol az akkori technológiai szintet jelentő lyukkártyás rendszerek fejlesztésében vett részt.

„Azt a munkát végzem, amit tanultam. Sikerült a szakmában egy speciális szerepet betölteni, ebben dolgozni – ez szerencse is, de rengeteg munka is van mögötte” – mondta.

Riska

Tomjanovich Géza Kiss Andrea kiemelt ügyfélkapcsolattartótól vette át az elismerést – Fotó: Agroinform.hu

A Riska fejlesztésében kulcsszerepet játszott üzlettársa, dr. Konczos György állatorvos is. „Annak ellenére, hogy nincs informatikai végzettsége, a piac értékítélete alapján kiváló munkát végzett. Hálás vagyok, hogy együtt dolgozhatunk” – tette hozzá.

A Riska: egyetlen fókusz, folyamatos fejlesztés

A Systo Kft. tudatosan egyetlen fő termékre építette stratégiáját. A Riska telepirányítási rendszer az évtizedek során folyamatosan fejlődött, a vállalat pedig nem szélesítette profilját más, távoli iparágak irányába.

„A legnagyobb fejlesztésünk a Riska, pontosabban a hozzá kapcsolódó kiegészítő rendszerek. Nem foglalkozunk vaskohászattal vagy hajózással – az állattenyésztési telepirányítás a mi szakterületünk” – fogalmazott az ügyvezető.

A rendszer célja, hogy teljes körű adatkezelési és irányítási hátteret biztosítson a tejelő szarvasmarha-telepek számára, a termelési adatok rögzítésétől kezdve a tenyésztési, takarmányozási és gazdasági döntéstámogatásig.

Adatbőség és új kihívások

A PREGA konferencián is hangsúlyos téma volt az agrárium adatvezérelt működése. Tomjanovich Géza szerint az ágazat ma már nem adat­hiányban, hanem adatbőségben szenved.

Rengeteg adatunk van, de az adatok hatékony és gazdaságos kiértékelésére még nincsenek minden esetben megfelelő módszereink. Most jött el az ideje annak, hogy komplett modellekbe töltsük ezeket az adatokat, és a mesterséges intelligenciát is bevonjuk.

A Riska rendszer fejlesztése is ebbe az irányba halad: a cél nem csupán az adatrögzítés, hanem a vezetői szintű döntéstámogatás.

Farmmenedzsment modell és mesterséges intelligencia

A vállalat egyik új szolgáltatása a farmmenedzsment modell, amely matematikai módszerekkel próbálja meghatározni az egyes tehenek várható termelési teljesítményét – laktációs és napi szinten egyaránt.

A napi tejtermelési adatok jelentős szórást mutathatnak: egy 40 kilogrammos átlagtermelésű tehén produkciója a fejőrendszerben tárolt adatok szerint rövid idő alatt visszaeshet 15–20 kilogrammra, majd akár 80–100 kilogrammos értékeket is mutathat. Ezek a szélsőségek nem kizárólag genetikai okokra vezethetők vissza, hanem számos környezeti és technológiai tényező befolyásolja őket:

  • tartástechnológia,
  • takarmányozás,
  • műszaki háttér,
  • üzemeltetési gyakorlat,
  • humán tényezők.

A Riska célja, hogy a teljes telepirányítási modellhez szükséges adatokat integráltan kezelje, és ezekből olyan elemzéseket készítsen, amelyek valódi tulajdonosi és vezetői döntéstámogatást nyújtanak.

„Ebben az irányban haladva a rendszer gyakorlatilag világszínvonalúnak tekinthető” – hangsúlyozta az ügyvezető.


Válságálló működés, országos jelenlét

A cégvezető szerint a több évtizedes fennmaradás kulcsa a következetes szakmai munka és a partnerekkel kialakított bizalom.

„Elbukhattunk volna különböző helyzetekben, de a tulajdonostársammal olyan munkát végeztünk, amellyel túléltük a válságokat. Az egész országban pozitívan gondolnak ránk, és mi mindent megteszünk a partnereinkért.”

A PREGA Innováció Díj így nemcsak egy aktuális fejlesztést, hanem egy több évtizede épített, folyamatosan megújuló szakmai pályát is elismert. A Riska rendszer története jól mutatja: az agrárdigitalizáció nem újkeletű divat, hanem hosszú távú, következetes fejlesztési munka eredménye, amely ma már a mesterséges intelligencia irányába nyit.

Indexkép: Agroinform