A PREGA konferencia nulladik napján különleges szakmai programmal indult a rendezvény Kecskeméten. Az Agrár-EDIH (AEDIH) projekt szervezésében precíziós mezőgazdasági szakmérnökök számára tartottak versenyt és hackathon jellegű szakmai megmérettetést, amelynek célja a tudás összemérése, a gyakorlati problémamegoldás ösztönzése és a szakmai közösség erősítése volt.
A versenyre több csapat jelentkezett az ország különböző pontjairól. Végül hat team állt rajthoz, amelyek 2 és 5 fő közötti létszámmal alakultak meg. A szervezők az értékelés során nem tettek különbséget a csapatméret alapján, így minden csapat azonos feltételek mellett mérhette össze tudását.
A résztvevők felkészülten érkeztek a megmérettetésre: minden csapat saját laptopokkal és a mindennapi munkában használt agrárinformatikai szoftverekkel felszerelkezve kezdte meg a versenyt.

Tarcsi Ádám versenyző ismerteti a kidolgozott témáját (4. versenyfeladat) - Fotó: AEDIH
Szakmai együttműködés
A rendezvény a verseny mellett szakmai találkozási lehetőséget is biztosított a precíziós mezőgazdasági szakmérnökök számára. A résztvevőknek alkalma nyílt kapcsolatba lépni egymással, felidézni az egyetemi éveket, valamint új szakmai együttműködések alapjait is megteremteni. Az esemény segítette a résztvevők bekapcsolódását az AEDIH szakmai közösségébe, amely a digitális agrármegoldások hazai elterjesztésén dolgozik.
A program széles szakmai együttműködésben valósult meg több agrár- és felsőoktatási intézmény részvételével. A szervezésben a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft., a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., valamint az Uni-Agro-Food Kft. működött közre.
Változatos feladatok a precíziós gazdálkodás témájában
A félnapos program során többféle feladattípus várta a csapatokat. A szervezők igyekeztek olyan kihívásokat összeállítani, amelyek a precíziós gazdálkodás gyakorlati kérdéseit és az agronómiai ismereteket egyaránt érintették.
A verseny egyik eleme egy interaktív szakmai kvíz volt, amelyben a résztvevők mobiltelefon segítségével válaszoltak különböző agronómiai és precíziós gazdálkodási kérdésekre. A játékos formátum gyors reakciót és széles körű szakmai tájékozottságot igényelt.
A nap későbbi részében a kvíz újra előkerült, ekkor azonban már összetettebb, komoly szakmai tudást igénylő kérdések szerepeltek a feladatsorban. Ezekben az esetekben már csapatonként kellett válaszokat adni, így a tagok együttműködése és közös gondolkodása is nagy szerepet kapott.

Dr. Hermann Tamás, Dr. Mucsi László és Bónus Krisztián, a verseny zsűritagjai – Fotó: AEDIH
Prezentációs feladatok és szakmai vita
A verseny során a csapatoknak kifejtős feladatokkal is meg kellett birkózniuk. A résztvevők vizsgához hasonló rendszerben témát húztak, majd külön elvonulva kidolgozták az adott kérdéskört.
Az elkészített anyagból minden csapat prezentációt állított össze, amelyet a többi résztvevő és a szakmai bizottság előtt mutattak be. Az előadásokat követően szakmai vita is kialakult: a zsűri kérdéseket tett fel, a csapatok pedig részletesen ismertették megoldási javaslataikat.
Az értékelés során figyelembe vették a prezentáció felépítését, az előadás szakmai tartalmát és a bemutatás módját is.
Adatfeldolgozási feladat a gyakorlatból
A verseny egyik legnagyobb súlyú feladata a szoftveres adatfeldolgozási kihívás volt. A csapatok saját alkalmazásaikat használva dolgoztak fel precíziós mezőgazdasági adatokat.
A feladat során nemcsak a szakmai helyesség, hanem a megoldás gyorsasága és az alkalmazott módszerek hatékonysága is szerepet kapott az értékelésben. A különböző csapatok eltérő szoftvereket és munkamódszereket alkalmaztak, ami jól megmutatta a precíziós gazdálkodásban elérhető digitális eszközök sokszínűségét.

Jávorka Dénes és Csőke Ervin, a nyertes csapat (Precision Force) - Fotó: AEDIH
Intenzív program és jó hangulat
A verseny rendkívül intenzív tempóban zajlott: a program délután egy órakor kezdődött és este fél hétig folyamatos feladatok követték egymást.
A szervezők beszámolója szerint a csapatok komolyan vették a szakmai kihívásokat, ugyanakkor a szünetekben baráti beszélgetések és szakmai eszmecserék is kialakultak a résztvevők között.
A verseny végén az összesített pontszámok alapján alakult ki a végső rangsor. A Precision Force csapata nyerte a Hackathont Kecskeméten: Csőke Ervin és Jávorka Dénes kettőse összesen fél pont előnnyel lett első, a FieldView Masters ötöse másodikként végzett, míg a harmadik helyet a Bipunctata duója, Koprivanacz Anna és Kispéter Dávid szerezte meg. Az első helyezett csapat elnyerte a PREGA konferencia kétnapos teljes értékű belépőjét.
Videó az eredményhirdetésről:
A résztvevők visszajelzései alapján a program sikeresnek bizonyult, és sokan jelezték: a jövőben szívesen látnának egy még hosszabb, akár egész napos hasonló szakmai megmérettetést is, amely további lehetőséget adna a tapasztalatcserére és a közösségi kapcsolatok erősítésére.
További információ: