A program töretlen népszerűségét jól mutatja, hogy az 500 intézmény számára meghirdetett keret perceken belül betelt. A programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület így a tavaszi időszakban összesen 1500 foglalkozáson keresztül mutatja be a magyar erdők felbecsülhetetlen értékeit a 6-14 éves korosztály számára.
A regisztráció során a legtöbb, összesen 71 intézmény Pest vármegyéből jelentkezett, de kiemelkedő volt az érdeklődés a fővárosból, valamint Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből is. A legsikeresebb pályázó városok között volt Debrecen és Győr, ahonnan 10-10 iskola jutott be sikeresen a programba.
A nyertes iskolákban minősített erdészeti erdei iskolák tapasztalt erdőpedagógusai tartanak majd tematikus foglalkozásokat a 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak. Az idei év fókuszában az erdő mint önfenntartó ökoszisztéma és a biológiai sokféleség áll.

Fotó: Fekete István
A gyermekek megismerkedhetnek az erdei életközösségben különböző szerepet betöltő élőlényekkel, és széles körű tudásra tehetnek szert az erdők növény- és állatvilágáról. Emellett a foglalkozások közelebb hozzák a diákokhoz a fenntartható gazdálkodás témakörét, és betekintést nyújtanak az erdőt kezelő szakemberek munkájába is. Az erdőpedagógusok játékos formában segítik az iskolában zajló környezeti nevelést és a gyakorlati ismeretszerzést.
A kezdeményezés szakmai hátterét a minősített erdészeti erdei iskolák hálózata adja, amelyek több mint negyven éve a fenntarthatóságra nevelés legfontosabb hazai intézményei közé tartoznak. Programjaik alapvető célja, hogy közvetlen, személyes kapcsolatot teremtsenek a gyermekek és a természet között.

Fotó: Fekete István
Az Iskolában az Erdő Program az elmúlt 35 év legnagyobb környezeti nevelési akciójának számít, amelynek keretében eddig 114 ezer gyermek vehetett részt erdőpedagógiai foglalkozáson a saját iskolájában. 2024 szeptemberétől a hátrányos helyzetű települések iskolásainak is biztosítottak lehetőséget arra, hogy eljussanak az erdei iskolákba.
Az Erdei Iránytű Programban 2025-ben 250 csoport, összesen 8700 gyermek vehet részt, amely egy-egy napos erdei iskolai látogatást tesz lehetővé számukra. A kezdeményezések iránt minden évben hatalmas az érdeklődés.
A program megvalósulását az Agrárminisztérium közreműködésével, az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszerének (ETS rendszer) kvótafelhasználásából származó forrás biztosítja. A szakmai koordinációt az Országos Erdészeti Egyesület látja el.
Indexkép: Fekete István