Folyamatos a drágulás a piacokon
A jelenlegi exportpiaci helyzetet alapvetően a növekvő árak határozzák meg – nemcsak az alma esetében, hanem általánosságban a friss termékeknél – vélekedik Mohamed Marawan, a Sarafruit ügyvezető igazgatója. A Lengyelországban bejegyzett, nemzetközi gyümölcskereskedelmi cég többek között minőségi lengyel almákat exportál az arab térségbe.
„A közel-keleti konfliktus jelentősen megrendítette a piac stabilitását. A friss termékek vásárlása – nemcsak az almáé – drágábbá vált a fogyasztók számára. Mivel a szállítási költségek növekednek, ez minden termék árára hatással van az egész világon.”
Marawan elmondja, hogy a lengyel kormány az orosz-ukrán háborút követő energiaválság idején támogatta az exportőröket, most azonban nem esik szó hasonló segítségről. „A mostani válsággal kapcsolatban nincs hír ilyen lépésekről. Ráadásul már a szezon utolsó hónapjaiban járunk.
Becsléseim szerint a lengyel hűtőházakban tárolt alma mennyisége körülbelül 1,1 millió tonna. Ez a tavalyi termés mintegy 29%-a.”

Most minden plusz kilométer számít a szállításban – Fotó: Shutterstock
Eldönti a versenyt a földrajzi távolság
A szakember szerint Lengyelország komoly hátrányban van az egyiptomi export során, különösen az olasz versenytársakkal szemben: „Jelentős mennyiségű olasz alma érkezik Egyiptomba, mivel földrajzilag közelebb vannak egymáshoz, így a szállítási költségek is alacsonyabbak. Mi az olaszországi kikötőt használjuk az exporthoz, ami további költségeket jelent, míg ők közvetlenül tudnak exportálni. Ez magyarázza, miért drágább a lengyel alma.”
A közel-keleti konfliktus az egyiptomi fizetőeszköz értékére is hatással volt. „Az egyiptomi font gyengült az euróval szemben, ami azt jelenti, hogy most 6–7 egyiptomi fonttal többet kell fizetni az importált alma kilójáért. Márpedig az egyiptomi vásárlók árérzékenyek. Így nehéz érvényesíteni egy magasabb árat. Mi jelenleg egy helyi partnerünkön keresztül szállítunk egyiptomi szupermarketeknek, így szerződéses kötelezettségünk van az export folytatására. A szezon utolsó értékesítési szakasza várhatóan nagyon lassú lesz...” – latolgat a kereskedő.
Indexkép: Shutterstock.