Indiában csökken az étolaj és a cukor fogyasztása is, miután a kereskedelmi célú gázpalackok hiánya miatt számos étterem kénytelen visszafogni a működését a nyári időszakban. Mivel egy milliárdos népességű országról van szó, ha itt bármiből csak egy kicsit változik a kereslet, az globális kereskedelmi hatásokkal jár. Így például az elemzők szerint érezhető mértékben esik az ország importigénye pálma-, szója- és napraforgóolajból. Utóbbiak Argentínából, Brazíliából, Oroszországból és Ukrajnából érkeznek Indiába.
Miért fontos ez nekünk?
Mindez azt jelenti, hogy a fenti fontos exportőröknek most több napraforgóolajat kell elhelyezniük más piacokon. Ez jó hír az európai étolajfogyasztóknak, azonban figyelmeztető jel a napraforgó-termesztőknek:
aratáskor az alapanyag-kínálat növekedése jó eséllyel felülmúlja az olajfogyasztás bővülését, ami arra készteti a feldolgozókat, hogy lejjebb szorítsák a napraforgómag árát.

Gázhiány idején kevesebbet sütünk, és kevesebb étolaj is fogy – Fotó: Shutterstock
A veszély valós. India étolajimportja csak márciusban közel 9 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A kereslet visszaesésének fő oka az volt, hogy az élelmiszerárusok – akik nagy mértékben támaszkodnak a főzéshez szükséges gázra – kevesebb sült ételt készítettek. Ez a trend pedig hosszan velünk fog maradni. Ugyanis India a világ egyik legnagyobb cseppfolyósítottföldgáz-importőre, a szükségleteinek mintegy 60 százalékát külföldről – döntően a Közel-Keletről – szerzi be.
A helyzet nemcsak az étolajpiacot érinti: a cukorfogyasztás is csökken. Az alacsonyabb kapacitással működő teázók, édességboltok és éttermek miatt a cukor iránti kereslet – amely általában nő a nyári időszakban – szintén gyengül. Az elemzők biztosra veszik, hogy az indiai élelmiszer-fogyasztás megváltozása meg fogja zavarni a globális piacot.
Ez a cikk is ide kapcsolódik: Napraforgó: Eurázsia nagy termelői kuporgatják a magot.
Indexkép: Shutterstock.