A természetvédelem alapját a szakemberek napi szintű terepi munkája jelenti, amely nélkül a védett élőhelyek és természeti értékek megóvása elképzelhetetlen. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitón felidézte, hogy Magyarország már 1922-től alkalmazta az első fizetett, független természetvédelmi őrt, Gulyás Józsefet a Kis-Balatonnál.
A modern Természetvédelmi Őrszolgálat 1972-ben, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megalapításával jött létre, akkor még csupán öt fővel. A természetvédelmi őrök 1993 óta széleskörű köztisztviselői intézkedési jogosultságokkal is rendelkeznek.
Ma már országszerte 240 fős szakembergárda gondoskodik 849 ezer hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, valamint a védett növény-, állat- és gombafajok, továbbá 65 ezer nyilvántartott régészeti lelőhely őrzéséről, felméréséről és bemutatásáról.

Fotó: Vermes Tibor
Rácz András kiemelte, hogy a hatósági őrzés elsődleges célja a megelőzés, nem pedig a szankcionálás. Feljelentés jellemzően csak súlyosabb esetekben születik, mint például a szándékos ragadozómadár-mérgezés, a falopás, az illegális terepkerékpározás vagy a tiltott gombagyűjtés. A természetvédelmi őrök tevékenysége azonban jóval túlmutat a puszta őrzésen: feladataik közé tartozik a zoológiai és botanikai adatgyűjtés, a védett területek állapotfelmérése, a terület- és vagyonkezelés, a természetvédelmi projektekben való aktív részvétel, a környezeti nevelés, valamint a szoros kapcsolattartás a helyi lakossággal és gazdálkodókkal.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 26 500 hektáros működési területén jelenleg 13 fő természetvédelmi őr teljesít szolgálatot. „A természetvédelmi őrzés és a tájegységi jelenlét hatékonyságának növelése az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projekt célja, hogy modern eszközökkel és infrastruktúrával tegye hatékonyabbá a munkát, 190 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével.

Fotó: Vermes Tibor
Mivel az őrszolgálat jelenleg 9 gépjárművet használ a 12 őrkerület ellátására, a fejlesztés keretében 7 új platós terepjárót és 1 személygépjárművet szereznek be a mobilitás javítására.
A beruházás részeként a járműveken túl számos más, a munkavégzést segítő eszköz is érkezik. A beszerzési listán szerepel többek között utánfutó, elektromos kerékpárok, testkamerák, vadkamerák, éjjellátók, drónok, fényképezőgépek, mobiltelefonok, távcsövek, spektívek, notebookok, halászgép, projektor, teleszkópos létrák, kenuk, valamint a tanösvények karbantartásához szükséges gépek, traktor és szárzúzó is. Ezek az eszközök a terepi adatgyűjtést, a monitorozást és a területkezelést egyaránt magasabb szintre emelik. A technikai fejlesztések mellett szakmai programokat és eseményeket is szerveznek a tudásbővítés és a tapasztalatcsere érdekében.
Rácz András beszélt arról is, hogy a tájegységi elérés növelése érdekében a projekt megvalósítási időszaka alatt egy ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik, amely több lapszámban is megjelenik majd. A kiadvány célja, hogy a helyi lakosságot közvetlenül tájékoztassák a lakóhelyüket és a térséget érintő aktualitásokról, szabályokról és fontos közérdekű információkról, amelyek más csatornákon keresztül nem biztos, hogy eljutnának hozzájuk.

Fotó: Vermes Tibor
Indexkép: Vermes Tibor