Az Európai Bíróság kimondta, hogy az Európai Bizottság 2021-es döntése, amellyel megújította a rovarirtó szer uniós jóváhagyását, jogellenes volt. A döntés nyomán a Bizottságnak felül kell vizsgálnia az engedélyezést, és nem kizárt, hogy a széles körben használt hatóanyag kikerül az európai piacról.

A cipermetrin – amelyet többek között levéltetvek, repce- és burgonyakártevők ellen alkalmaznak – az Európai Bíróság 2025. december 18-án hozott ítélete szerint olyan engedélyezési eljárásban kapott zöld utat, amelyben súlyos hiányosságok voltak. A luxemburgi testület megállapította: az engedélyezési dosszié nem tartalmazott megfelelő kockázatértékelést sem a rovarokra, sem a környezetre nézve.

Tudományosan nem megalapozott kockázatcsökkentés

A bíróság külön kiemelte, hogy az Európai Bizottság által előírt kockázatcsökkentő intézkedések nem voltak sem tudományosan igazoltak, sem a gyakorlatban reálisan megvalósíthatók. Emellett legalább egy cipermetrint tartalmazó termék esetében a hosszú távú toxicitási vizsgálatok sem voltak megfelelően elvégezve.

A pert a Pesticide Action Network (PAN) Europe indította, amely régóta bírálja a hatóanyag környezeti és ökológiai kockázatait. A szervezet jogi képviselője, Antoine Bailleux professzor az ítélet után úgy fogalmazott: a döntés „reménysugár egy olyan időszakban, amikor az uniós környezetvédelmi jogalkotás jelentős visszaesést mutat”.

Felülvizsgálatra kötelezték a Bizottságot

Az ítélet értelmében az Európai Bizottságnak most újra kell értékelnie a cipermetrin jóváhagyásáról szóló határozatát. A PAN Europe álláspontja szerint ennek logikus következménye a hatóanyag uniós kivonása lenne.

A jogvita előzménye, hogy a Bizottság 2021 novemberében – bizonyos feltételek mellett – 2029 végéig meghosszabbította a cipermetrin engedélyét. A PAN Europe 2022-ben belső felülvizsgálatot kezdeményezett az Aarhus-rendelet alapján, ám ezt a Bizottság elutasította, arra hivatkozva, hogy a kockázatcsökkentő intézkedések elegendő védelmet biztosítanak. Ezt követően indult el a pereskedés, amely végül az Európai Bíróság előtt zárult a civil szervezet javára.

A döntés összhangban van Juliane Kokott főügyvéd korábbi indítványával, aki már 2025 nyarán javasolta az alsóbb fokú ítélet részleges megsemmisítését. A PAN Europe szerint ez az első eset, hogy egy civil szervezet sikerrel támadott meg egy növényvédő szer engedélyezéséről szóló döntést az uniós bírósági hierarchia legfelső szintjén.

Széles körű felhasználás, komoly következmények

A cipermetrin a piretroidok csoportjába tartozó, széles körben alkalmazott rovarölő hatóanyag. A szántóföldi és kertészeti növénytermesztésben levéltetvek, kolorádóbogár, repcekártevők és más rovarok ellen használják. Az állattenyésztésben – szarvasmarha, sertés, ló, baromfi, sőt halak esetében is – csípő, harapó és szívó rovarok elleni védekezésben játszik szerepet. Az erdészetben pedig a frissen kitermelt faanyag védelmére alkalmazzák a kéreg- és szúbogarak ellen.

Éppen ezért a hatóanyag esetleges kivonása komoly következményekkel járhat a mezőgazdaság, az állattenyésztés és az erdészet számára is. A döntés újra ráirányítja a figyelmet arra a dilemmára, amely az európai növényvédelemben egyre élesebben jelentkezik: miként lehet egyszerre garantálni a környezet és a beporzó rovarok védelmét, miközben a termelők számára is hatékony eszközök maradnak a kártevők elleni védekezéshez.

A következő hónapokban az Európai Bizottság lépései határozzák meg, hogy a cipermetrin valóban „a kihalás szélére kerül-e”, vagy módosított feltételekkel továbbra is része maradhat az uniós növényvédelmi eszköztárnak.

Forrás: Agrarheute

Indexkép: Pexels