A magyar méhészet egyik legnagyobb kihívása ma már nem csupán a termelés vagy az időjárás, hanem a genetikai állomány lassú átalakulása – mondta az Agroinformnak adott interjújában Schrek Ottó, a Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesületének elnöke. Szerinte a külföldről érkező méhfajták, a kontrollálatlan keresztezés és a piac nyitottsága olyan folyamatokat indított el, amelyek hosszú távon a hazai pannon méh stabilitását veszélyeztetik.
A Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete 1982-ben alakult 21–22 alapító taggal, majd a rendszerváltás után 1993-ban új szervezeti keretek között folytatta működését. Schrek Ottó szerint a több mint négy évtizedes múlt nemcsak történelmi adat, hanem szakmai felelősség is. Mint mondja, az alapítók közül még ma is aktív tenyésztő dolgozik a rendszerben, ami ritka folytonosságot jelent egy olyan ágazatban, ahol a technológia és a piaci viszonyok folyamatosan változnak.
Az egyesület jelenleg 74 tagot számlál, közülük nagyjából hatvanan aktív méhészek. A fejlődés az elmúlt évtizedekben jelentős: míg induláskor évente mintegy húszezer méhanya előállításáról beszélhetünk, mára ez a szám eléri a százhatvanezer, a bölcsőértékesítés és a párzott méhanya pedig mintegy nyolcvanezer darabra tehető. Ez a növekedés azonban Schrek szerint nem csupán siker, hanem egyre összetettebb felelősség is.
Schrek Ottó – Fotó: Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete
Az egyesület alapvető célja a krajnai méh magyarországi változatának, az úgynevezett pannon méhnek a megőrzése és fenntartása. Ez a méhfajta a Kárpát-medence éghajlatához és növényvilágához alkalmazkodott, és évszázados természetes és mesterséges szelekció eredménye. Schrek Ottó szerint ez nem egy „egy a sok közül” típusú méh, hanem olyan genetikai állomány, amely szorosan összefonódik a magyar méhészet történetével, különösen az akácméz termelésével, amely világszinten is ismertté tette a hazai méhészeket.
A szakember ugyanakkor úgy látja, hogy ezt a stabil rendszert az elmúlt évtizedekben egyre több külső hatás kezdte el megbontani.
– A 90-es években, a határok megnyitásával párhuzamosan jelent meg a külföldi méhanyák tömeges behozatala, amely sok esetben nem szervezett keretek között, hanem egyéni döntések mentén történt. A jelenségre sokan később „zsebimportként” hivatkoztak, utalva arra, hogy a méhanya kis helyen is szállítható, így könnyen átjuthatott a határokon – vázolta a helyzetet.
Ezek a méhek főként mediterrán eredetűek voltak, főleg olasz vonalakról származtak. Schrek szerint
első pillantásra vonzónak tűnhetett a gondolat, hogy egy másik, esetleg nagyobb termelési potenciállal rendelkező fajta javíthatja a hazai állományt, a valóság azonban sokkal összetettebb.
A különböző klímára szelektált méhfajták más viselkedést mutatnak, más telelési stratégiával rendelkeznek, és más módon reagálnak a hazai növényvilágra. Ez pedig hosszú távon nem egyszerűen különbséget, hanem keveredést eredményezett.
Schrek Ottó szerint ez a genetikai keveredés az, amelynek hatásait ma is érzékelni lehet. A külföldről behozott állományok nem tűntek el, hanem beépültek a hazai populációba, és ezzel egy lassú, de folyamatos genetikai átalakulást indítottak el. Ez a folyamat nem látványos, nem egyik napról a másikra történik, de generációról generációra hat.
A beszélgetés során szóba került a Buckfast méh is, amely Észak-Európában, több különböző méhfajta keresztezéséből jött létre. A fajta kialakításának célja eredetileg az volt, hogy ellenállóbb állományt hozzanak létre egy súlyos parazitás betegség, a légcsőatka-járvány után. A szelekció során több alfajt – köztük északi, olasz és más, részben afrikai és közel-keleti vonalakat – is bevontak, így egy rendkívül összetett genetikai állomány jött létre.
Schrek Ottó szerint azonban a Buckfast nem tekinthető stabil, egységes fajtának a klasszikus értelemben. Inkább egy folyamatosan változó genetikai keverékről van szó, amely különböző helyeken más és más tulajdonságokat mutat. Egyes állományok sötétebbek, mások sárgábbak, eltérő viselkedést és termelési tulajdonságokat mutatnak, ami szerint e azt jelzi, hogy nincs egységes genetikai standard.
– A probléma lényege azonban nem is ez, hanem az, hogy a Buckfast méh fenntartása külső utánpótlást igényel, és a természetes szaporodási folyamatok során nem marad stabil. A méhanya a levegőben párzik, így a környezetben jelen lévő herék genetikai hatása elkerülhetetlen. Ha ez a genetikai háttér keveredik a hazai pannon méh állománnyal, az eredmény szintén kiszámíthatatlan lesz – szögezte le.
A szakember úgy véli: ez az, ami a méhészetek mindennapi működését is felboríthatja. Egy jól működő méhészet alapja az egységesség: az, hogy a családok hasonló ütemben fejlődnek, egyszerre bővíthetők és kezelhetők. Ha azonban az állomány szétesik teljesítményben, akkor a gazdálkodás tervezhetetlenné válik.
Schrek Ottó úgy fogalmaz: a méhészetben nem az a kérdés, hogy egy-egy család kiemelkedően teljesít-e, hanem az, hogy az egész állomány mennyire egyenletes. Ha ez az egyensúly felborul, az egész rendszer működése sérül.
Egy jól működő méhészet alapja az egységesség: az, hogy a családok hasonló ütemben fejlődnek, egyszerre bővíthetők és kezelhetők – Fotó: pexels.com
A probléma mögött szerint e részben szemléleti kérdések is állnak. Sok méhész a folyamatos megújulásban, új fajták kipróbálásában látja a fejlődést, miközben alulértékeli a hazai genetikai állomány stabilitását. Schrek Ottó szerint a magyar méhészet történelmi sikere éppen a krajnai méhhez kötődik, amely évszázadok alatt bizonyította alkalmazkodóképességét a Kárpát-medence viszonyaihoz.
A szakember szerint nem arról van szó, hogy a külföldi fajták önmagukban rosszak lennének, hanem arról, hogy az ellenőrizetlen keveredés hosszú távon felborítja a rendszer egyensúlyát. Ez pedig nemcsak szakmai, hanem gazdasági következményekkel is jár, hiszen a méhészek, méhtenyésztők évtizedes szelekciós munkája sérülhet.
A beszélgetés végén Schrek Ottó arra is felhívta a figyelmet, hogy
a méhészet jövője nem választható el a társadalmi környezettől. Az emberek egyre távolabb kerülnek a természettől, és sokszor már a méhek jelenlétét is kockázatként érzékelik. Ez a változás szerint e hosszú távon azt is befolyásolhatja, hogy hol és hogyan lehet méhészkedni Magyarországon.
A méhek és a mezőgazdaság együttélését azonban szerint e nem konfliktusként, hanem együttműködésként kell kezelni. A szabályok betartása, a tudatos növényvédelem és a lakosság tájékoztatása kulcsfontosságú ahhoz, hogy ez a rendszer fenntartható maradjon.
Schrek Ottó szerint végső soron a kérdés egyszerű, de súlyos: képesek vagyunk-e megőrizni azt a genetikai és ökológiai egyensúlyt, amelyre a magyar méhészet több mint egy évszázada épül, vagy a rövid távú előnyök érdekében lassan feladjuk azt, ami eddig működött.
Indexkép: Pexels
