Az Európai Méhészszövetség (EBA) nemtetszését fejezte ki a szervezők, köztük az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) döntése miatt, amelynek értelmében a méhek világnapja alkalmából szervezett maribori fórum előtt egy héttel levették a napirendről az „EU Méz Platform (Mézhamisítás)” című esettanulmányt. A prezentációt az EBA Tudományos Bizottságainak vezetője mutatta volna be május 21-én. A kialakult helyzetre reagálva Boštjan Noč, a Szlovén Méhészszövetség (SBA) és az EBA elnöke jelezte, hogy nem kíván részt venni az eseményen.
A szervezők az időhiánnyal indokolták a program megváltoztatását, amelyet a méhészeti szövetség az ágazatra nézve kedvezőtlen döntésként értékelt. A szakmai szervezet álláspontja szerint az ágazat jelentős egzisztenciális nehézségekkel küzd, amit a mézpiacon tapasztalható visszaélésekre és a hamisítási problémákra vezetnek vissza. Az EBA megítélése szerint a Méz Platform eddigi tevékenysége nem hozott érdemi eredményt, és a határozott intézkedések elmaradása véleményük szerint az európai méhészet helyzetének romlásához, a beporzási folyamatok gyengüléséhez, valamint a fogyasztók kockázatnak való kitettségéhez vezethet.
A szövetség emlékeztetett arra, hogy a Méz Platform korábbi ülése után kiadott nyilatkozatukban, valamint az Európai Parlamentben 2024. április 22-én rendezett, a mézpiac helyzetével foglalkozó konferencián is úgy nyilatkoztak, hogy a meglévő ellenőrzési mechanizmusok nem bizonyultak hatékonynak.

illusztráció – Fotó: Shutterstock
Az EBA álláspontja szerint az, hogy a témában nem tarthatnak önálló előadást, és a kérdést egy több résztvevős, moderált panelbeszélgetés keretében vitatják meg, kedvezőtlen üzenetet közvetít. A szövetség úgy véli, hogy a piaci kihívások közvetlen és részletes elemzése nélkül a világnapi fórum célkitűzései és hitelessége is megkérdőjelezhetővé válhatnak.
A maribori rendezvény szervezésével kapcsolatos nézeteltérésektől függetlenül az Európai Méhészszövetség és tudományos bizottságai jelzéseik szerint folytatják a fellépést a piaci hamisítványokkal szemben. A szervezet célként jelölte meg, hogy a jövőben is közvetlenül tájékoztatja a méhészeket, a fogyasztókat és a nyilvánosságot az ágazatot érintő kockázatokról, valamint a hivatalos intézkedések általuk hatástalannak ítélt folyamatairól.
Forrás: Európai Méhészeti Szövetség (EBA)
Indexkép: Shutterstock