Egy friss, 1040 fős reprezentatív kutatás igazolja a törekvések sikerét: a magyar vásárlók nem csupán felismerik, de egyre tudatosabban keresik és bíznak a hazai eredetű termékekben. A Magyar Termék Nonprofit Kft. védjegyét a fogyasztók 90 százaléka ismeri, és közel 75 százalékuk rendszeresen vásárolja is az ezzel jelölt árukat. Ami 2006-ban 13 cég összefogásával indult, mára egy több mint 250 vállalkozást tömörítő védjegyrendszerré nőtte ki magát.

Ez a közösség közel 6000 terméket és szolgáltatást foglal magában, amelyek éves szinten 4700 milliárd forint árbevételt generálnak, és több mint 48 ezer munkavállalónak biztosítanak stabil megélhetést.



“A kezdeti években a gyártók meggyőzése a hazai eredet jelölésének fontosságáról kihívást jelentett, de a védjegy idővel egyre elismertebbé vált” - mesélte Bodrogai Ferenc, aki a Piszke csoport tulajdonosa, és a Magyar Termék alapítója. “Büszkék vagyunk arra, hogy immáron a 20. születésnapunkat ünnepelhetjük. A szisztematikus építkezés eredményeként elértük, hogy az összefogás valódi erővé vált, a jelölés hazánk meghatározó eredetet és megbízhatóságot tanúsító védjegyévé fejlődött egyértelmű útmutatást adva a fogyasztói döntésekhez és kézzel fogható szakmai támogatást a hazai kkv szektornak.”

Az elmúlt két évtized alatt egy valódi, kölcsönös előnyökön alapuló közösség jött létre. A Magyar Termék védjegy egyszerre nyújt segítséget a hazai termékeket előállító cégeknek és a vásárlóknak - írják közleményükben. A polcokon egyértelműen jelöli az ellenőrzött eredetű, megbízható hazai termékeket, miközben a fogyasztó minden egyes vásárlási döntésével a magyar munkahelyeket és a helyi gazdaságot támogatja.

A szervezet kiemelten fontosnak tartja, hogy ez a tudatos vásárlói szemlélet már gyermekkortól kezdve beépüljön a köztudatba. Ennek érdekében az Oktatási Hivatallal együttműködve 2024 óta a magyar termék témaköre egyre átfogóbban jelenik meg az általános iskolai digitális tananyagok részeként. A cél a kezdetektől fogva változatlan: a vásárlás ne csak egy tranzakció, hanem tudatos gazdasági és társadalmi döntés legyen.


tej

Fotó: Pixabay


„Az elmúlt húsz évben valódi közösséggé formálódtunk: olyan, a gyártók, a kereskedők és a fogyasztók együttműködésévé, akik közösen képesek hatással lenni a piac működésére. A jubileumi év büszkeség, ám egyre nagyobb felelősség is. Célunk, hogy partnereink érezzék, nemcsak védjegyhasználatot, hanem folyamatos szakmai és értékesítési támogatást, professzionális kommunikációt is biztosítunk számukra.” - emelte ki Benedek Eszter.

A jubileumi évben a Magyar Termék Nonprofit Kft. – a visszatekintés mellett – a jövőre fókuszál, és továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy hatékony szakmai eszközökkel és új együttműködésekkel támogassa a védjegyhasználó partnerek piaci érvényesülését. Ennek egyik első, kézzelfogható lépéseként egy átfogó kampányt indítanak a Tej Terméktanáccsal közösen, amely a hazai tejipar helyzetének megerősítését célozza.

Indexkép: Pixabay