A Leibniz Agrártájkutató Központ (ZALF) friss tanulmánya szerint azok a gazdaságok vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve, amelyek csupán néhány növénykultúrára építik termelésüket, és ezt is nagy, 40-80 hektáros táblákban teszik. A kutatók modellvizsgálatok segítségével elemezték, milyen stratégiák segíthetnek a gazdálkodóknak jobban alkalmazkodni az éghajlatváltozás okozta termésingadozásokhoz és a mezőgazdasági termények árának változásához.

Mérethatékonyság másképp

A kutatás középpontjában többféle elrendezésben a diverzifikált vetésforgók álltak. A vizsgálat különlegessége, hogy a termelési kockázatok mellett a piaci kockázatokat is figyelembe vette, méghozzá két időtávon modellezve: 1990–2020 között, illetve egy 2020–2060 közötti klímaforgatókönyv alapján.

A kutatók kilenc, Kelet-Németországban működő szántóföldi gazdaságot elemeztek Brandenburg tartományban. Ez a térség Németország egyik legszárazabb vidéke, ezért különösen érzékeny az aszályokra és más klimatikus kockázatokra. Másrészt itt vannak a legnagyobb méretű mezőgazdasági üzemek és a legnagyobb egybeművelt táblák is. Mint kiderült, a diverzifikálást is lehet túlzásba vinni.

Háromféle diverzifikálási mód

Az elemzett rendszerek ezek voltak:

  1. Időbeli diverzifikáció: több évre kiterjedő, változatos vetésforgó különböző növényekkel.
  2. Térbeli diverzifikáció1: A nagy táblákat többféle kultúrával kisebb egységekre osztották (mozaikos elrendezés).
  3. Térbeli diverzifikáció 2: Munkagépszéles (12 méteres) parcellákat alakítottak ki többféle kultúrával. 

Ezeket a rendszereket olyan hagyományos vetésforgóval hasonlították össze, amely gabonafélékre, repcére és silókukoricára épültek, hüvelyes növények – például szója – termesztése nélkül. A kutatók több mint harminc év időjárási és piaci adatait felhasználva szimulálták a terméshozamok és a piaci árak változását, ugyanakkor nem számoltak a legszélsőségesebb időjárási eseményekkel, valamint olyan gazdálkodási ágazatokkal, mint az állattartás vagy a biogáztermelés. Ennek ellenére az eredmények egyértelműek voltak: a diverzifikált termesztési rendszerek kisebb gazdasági kockázatot jelentenek, mint a szűk vetésforgók, de ezek között is vannak jobb és rosszabb megoldások. 

Mégis melyik a legjobb?

Kiderült, hogy még a munkagépszéles parcellák művelése is kevesebb gazdasági kockázattal jár, mint a homogén, nagy tábláké, csakhogy ezek kezelése a sok forduló miatt aránytalanul nagy terhet ró a munkaszervezésre, a gépkezelőkre és magukra a gépekre is. A művelés hatékonyságának romlása miatt a kutatók nem javasolják, hogy "fogásonként" kelljen tovább vonulniuk a gépeknek, még akkor sem, ha a környezetvédőknek tetszene ez az elrendezés. A legjobb gazdasági számokat a kistáblás, mozaikos elrendezés eredményei mutatták. Ez rossz évjáratokban hektáronként 200 euróval (71 ezer Ft) több eredményt hagyott a gazdálkodók zsebében. De a legelőnyösebb vonása  az volt, hogy hosszú távon a legnagyobb mértékben csökkentette a termelésből és a piac szeszélyeiből eredő kockázatokat.

Időjárási és piaci kockázatok ellen

A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a növényi változatosság hatékonyan tompítja a klímaváltozás hatásait. Az egyes növényfajok eltérően reagálnak az aszályra, a domborzatra, a vízhiányra, a napsugárzásra, továbbá mozaikos elrendezésben ugyanaz a faj többféle termőhelyen is bizonyíthat. A lényeg, hogy nem lesznek óriási bukások a terméssel, igaz, óriási nyerések sem, mivel az eredmények kiegyenlítik egymást, de ez adja a gazdálkodás hosszú távú stabilitását. Ez a stratégia a piaci kockázatokat is csökkenti: ha négynél több kultúrát tartunk a  vetésforgóban, akkor biztosan lesz köztük olyan, amelyiknek éppen jó lesz az ára, és ellensúlyozza a másutt kieső bevételeket. 

Mi már alkalmazzuk a mozaikos rendszert

Itt jegyezzük meg, hogy a magyar támogatási rendszerben létezik önkéntes táblaméret-korlátozás, ami plusz forrást biztosít, ha legfeljebb 30 hektáros egységekre bontjuk a területeinket. Ellenőrzési szempontból csak a szomszédos területekkel való érintkezést kellett megoldani, hogy teljesüljön a diverzifikálási elvárás, és a támogatási előírás megvalósíthatóvá vált a gyakorlatban. Érdekes lenne tudni, hogyan élték meg a hazai nagygazdaságok, hogy nem 60-80 hektárokat, hanem csak 20-30 hektárokat művelhettek egyben, majd tovább kellett vonulniuk a gépeikkel a következő egységre. Vajon a gépköltségek emelkedésén kívül észrevettek egy kis termésátlag-javulást is az üzemi eredményben? 

Lásd még kapcsolódó cikkünket: Feltételesség a gyakorlatban: Vetésváltás vagy diverzifikáció?

Indexkép: Shutterstock.