Egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy lengyel baromfitenyésztők a szükséges engedélyek nélkül is szállítanak csirkét az Egyesült Királyságba. A Brit Baromfi Tanács kijelentette, hogy biztosítékot szeretne kapni arra, hogy az engedély nélkül működő lengyel telepekről származó hús nem kerülhet az Egyesült Királyságba.
Ez azt követően történt, hogy a Bureau of Investigative Journalism (Nyomozó Újságírói Iroda) egy tanulmánya kimutatta, hogy Lengyelország 2000 legnagyobb baromfitenyésztőjének csaknem fele nem rendelkezik a szükséges környezethasználati, illetve kibocsátási engedélyekkel.
Engedélyek iránti igény
Lengyelország az Egyesült Királyság egyik legnagyobb baromfihús-exportőre, és 2023 végén a brit helyi hatóságokat felszólították, hogy fokozzák a lengyel importáruk ellenőrzését a szalmonella-fertőzés növekvő veszélye miatt, amely országszerte több száz embert érintett.
Most a Lengyel Környezetvédelmi Főfelügyelőség felkérte az összes regionális felügyelőt, hogy ellenőrizzék nyilvántartásaikat azokról az ipari baromfitenyésztő telepekről, amelyek működéséhez külön engedélyre van szükség. Az ellenőrzések még folynak, de a jelentések szerint az eddig feltárt tények sokkolóak. Mazóviában, a Hivatal vizsgálatának középpontjában álló baromfitenyésztő régióban, az engedély nélkül működő telepek 80%-a eléri az engedélyköteles méretet.
_fitmax_750x750_0.jpg)
A Brit Baromfi Tanács kijelentette, hogy biztosítékot szeretne kapni arra, hogy az engedély nélkül működő lengyel telepekről származó hús nem kerülhet az Egyesült Királyságba – Fotó: Shutterstock
Dr. Milka Sokolović, az Európai Közegészségügyi Szövetség, nonprofit szervezet főigazgatója szerint a megállapítások „nyilvánvaló közegészségügyi problémát rejtenek magukban”.
Amikor a gazdaságok kicsúsznak az engedélyezési és ellenőrzési rendszerek hálójából, a szennyezés, a túlzott antimikrobiális szer-használat és az antimikrobiális rezisztencia is láthatatlan marad – akár évekig, amíg egy gyermek kórházba nem kerül, vagy egy közösség rá nem jön, hogy a vize szennyeződött.
Biztonsági garanciák
A folyamatban lévő vizsgálat arra késztette a Brit Baromfi Tanácsot, hogy biztosítékokat kérjen arra vonatkozóan, hogy az engedély nélküli lengyel gazdaságokból származó húst nem importálják az Egyesült Királyságba.
Richard Griffiths, a Brit Baromfi Tanács vezérigazgatója elmondta:
Nem szeretnénk, ha a baromfihús iránti közbizalom megrendülne egy olyan időszakban, amikor az élelmiszerbiztonság hatalmas kihívást jelent, vagy ha az Egyesült Királyság termelését aláásnák olyan rendszerekben előállított importáruk, amelyek itt nem kerülhetnének forgalomba.
Az Európai Bizottság nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a megállapítások nyomán eljárást indít Lengyelország ellen.
„A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az uniós jogot helyesen és időben hajtsák végre” – mondta az Európai Bizottság szóvivője, hozzátéve, hogy a Bizottság „megsértési eljárást indíthat, ha ez nem így történik”.
Forrás: NAK/Poultry World
Indexkép: unsplash.com