A csak tengeren elérhető célpontok szenvedik meg a leginkább a Közel-Kelet geopolitikai instabilitását. A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken különösen érzik ezt, főként a romlandó gyümölcsök esetében. A szigetek elsődleges és legjelentősebb exportcikke a banán.

Az itt előállított kb. 300–350 ezer tonnás mennyiség gyakorlatilag a teljes európai termelést jelenti. Ugyanakkor csak az 5 százalékát fedezi az EU teljes banánfogyasztásának, a többi Ecuador, Kolumbia és Costa Rica kikötőiből érkezik.

Bárhonnan is érkezzen az áru, most minden romlandó, tengeren hajózó árut érint az, hogy a hűtött konténerek száma és az utaztatás költségei megváltoztak az izraeli-iráni konfliktus nyomán. A tervezhetőség hiánya már önmagában emeli a szállítmányozás árát, és emellé társulnak az útvonalváltozásból, az üzemanyagköltségből és a biztosítási díjakból eredő költségnövekedések. 

A Kanári-szigetekre érkező Kent mangók ára kilogrammonként már kb. 14 dollár, és az eper kilós ára is csaknem 12 dollárt kóstál a nagybani piacon. Egyes fügéket 9–10 dollár között lehet beszerezni. A görögdinnye, valamint a szőlők kilónként 4–5 dollárt érnek, míg a datolyaszilva ára kb. 3,55 USD/kg. A Reine Claude szilva és a Conference körte már 2,40–2,51 USD/kg áron elérhető, és a Fuji alma is beszerezhető mintegy 2,29 dollárért. Helyi viszonyok között a citrusfélék olcsónak számítanak: a narancs, a citrom és a mandarin kb. 1,80 USD/kg-ot ér. 

Forrás: FreshPlaza.

Indexkép: Shutterstock.