Súlyos kritikát fogalmazott meg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének döntésével szemben Nagy István agrárminiszter legfrissebb videóbejegyzésében. A tárcavezető szerint a Mercosur-megállapodás aláírása nemcsak az európai gazdák érdekeit sérti, hanem hosszú távon az Európai Unió élelmiszer-önellátását és szuverenitását is veszélybe sodorja.

Nagy István úgy fogalmazott: az Európai Bizottság elnöke „megásta az európai élelmiszertermelés sírját” azzal, hogy jóváhagyta az Európai Unió és a dél-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi egyezményt. Hangsúlyozta, nem egy elszigetelt döntésről van szó, hanem egy hosszabb folyamat újabb állomásáról, amely már eddig is rendkívül negatív hatással volt az európai agráriumra.

kombájn

Nagy István, agrárminiszter – Fotó: Facebook

A miniszter emlékeztetett: Ursula von der Leyen első ciklusa alatt, Frans Timmermans alelnökkel közösen olyan szélsőséges zöldideológiák erőltetésére került sor, amelyek súlyosan rontották az európai mezőgazdaság és gazdaság versenyképességét. Bár Timmermans mára eltűnt az európai politikából, döntéseinek hatása – Nagy István szerint – a mai napig érezhető.

A helyzetet tovább súlyosbította az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodás, amely felborította az uniós piacokat. A Green Deal következtében ugyan magas minőségű élelmiszerek előállítása vált lehetővé, ám a piac védelméről az Európai Bizottság nem gondoskodott. Így ellenőrizetlen körülmények között előállított ukrán mezőgazdasági termékek árasztották el az uniós piacot, ami már önmagában is rendkívül nehéz helyzetbe hozta a gazdákat.

Most mindez tovább fokozódhat a dél-amerikai országok mezőgazdasági termékeinek megjelenésével. Nagy István hangsúlyozta: az Európai Unió élelmiszer-ellátása nem válhat politikai játszmák részévé. „Korgó gyomorral nem lehet élvezni a gazdaság előnyeit” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az agráriumot nem lehet egyik napról a másikra újraindítani.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy már egyetlen kilogrammnyi plusz élelmiszerimport is felesleget teremt a piacon. Felvetette a kérdést: ki fogja abbahagyni a termelést, és hol lesz helye az eladhatatlan áruknak? Rámutatott, hogy az állattenyésztés és a növénytermesztés hosszú folyamat: egy borjúból közel két év, míg fejős tehén lesz, egy malacból pedig több mint egy év, mire koca válik. Az élelmiszer-előállítás nem mozgatható úgy, mint egy gyár – ez életforma és életvitel.

Nagy István szerint, ha ezt az életformát tönkreteszik, azzal az önellátást és a biztonságot kockáztatják, és Európa elveszítheti utolsó szuverenitási pillérét is. A történelem számtalanszor bizonyította már, hogy az élelmiszer-önellátás minden ország egyik legfontosabb stratégiai érdeke.

A miniszter megerősítette: a magyar kormány a gazdák oldalán áll, és minden erejével ellenzi, hogy a Mercosur-megállapodás életbe lépjen.

Támogatják a strasbourgi gazdatüntetést, és arra kérik az Európai Parlamentet, hogy ne ratifikálja az egyezményt. A kormány – Nagy István szavai szerint – a jövőben is mindent megtesz azért, hogy az Európai Unió élelmiszer-ellátása, a magyar gazdák megélhetése és a magyar emberek minőségi élelmiszerhez való hozzáférése soha ne szenvedjen csorbát.

Forrás: Agrárminisztérium/Nagy István